Hirdetés

A Mordái és a Decolonize Your Mind Society képviseli Magyarországot a 2021-es Eurosonic-on

A Mordái és a Decolonize Your Mind Society képviseli Magyarországot a 2021-es Eurosonic Fesztiválon január 13-16 között, Európa legfontosabb showcase fesztiválján és zeneipari konferenciáján. Idén online valósul meg a rendezvény: a feltörekvő, ígéretes európai zenekarok online koncertjét ingyen követhetik figyelemmel az érdeklődők.

Idén nem kell a hollandiai Groningenben utazni, hogy megismerjük a legígéretesebb zenei tehetségeket, ugyanis Európa legnagyobb showcase fesztiválja, a Eurosonic Noorderslag (ESNS) és ehhez kapcsolódó többnapos zeneipari konferencia  jövőre online lesz elérhető 2021. Január 13-16 között. A rendezvény célja azonban idén sem más, mint növelni az európai zene ismertségét és forgalmát az európai kontinensen kívül és belül egyaránt.

A mai nappal bezárólag már több mint száz zenekar konfirmált az online koncertsorozat programjába, amelyet egy szakmai zsűri állít össze a jelentkezőkből. Magyarországot két feltörekvő zenekar képviseli az idei mezőnyben, akik a kelet-európai gyökerek felvállalásával mindketten a kulturális sokszínűséget képviselik. Egyikük a 60-as, 70-es évek kísérletező magyar népzenei vonulatok repertoárjából táplálkozó útonálló folk rock zenekar a Mordái. A zenekar 2019-ben alakult, miután Nové Soma 2018-as szóló kislemeze több népzenei indítattású zenészt is megihletett, majd 2020 január végén megjelent a zenekar első nagy lemeze MORDÁI címmel.

A másik Magyarországot képviselő zenekar, a hatfős Decolonize Your Mind Society. A zenekar megszólalása teljesen egyedülálló, hiszen a jávai zenéktől a közép-afrikai polifónián át a japán udvari szertartászenékig, vagy a tiszta hangolású indiai zenétől a közel-keleti makám semleges tercein át a földöntúli hangzású tibeti gyaling kürtökig több ezer éves kultúrák zenéit fogja át és értelmezi újra soha nem hallott módon, a modern kor nyújtotta technológiák segítségével.

A Eurosonic Program igazgatója, Robert Meijerink, elmondta:

“Az európai tehetségek felkarolása a Eurosonic szívügye, amely olyan előadók sikeres pályafutását indította el, mint Fontaines DC, Celeste, Christine and the Queens, Stromae, Dua Lipa vagy az IDLES. Annak ellenére, hogy online platformra kell költöznünk januárban, azon dolgozunk, hogy az előadókat a megfelelő embereknek ajánljuk ki, akik tudnak segíteni karrierjüket előmozdításában”.

Nóvé Soma, a Mordái frontembere, a fesztiválon való megjelenés kapcsán hozzátette:

“A Eurosonic az egyike azoknak az európai showcase fesztiváloknak, ahol éreztem, hogy valódi tétje lehet az ott tartott fellépésnek.”

A showcase fesztivál mellett minden évben egy, a zeneipart átívelő, nagyszabású szakmai konferencia is kapcsolódik a hollandiai eseményhez. Ennek idei kiemelt témája az “Út a felépülés felé”, amivel a szervezők a jelenleg is zajló világjárvány által súlyosan érintett zeneipar közeljövőjének kilátásait állítják a konferencia programjának középpontjába. A konferencia előadói az európai zeneipar színe-javát képviselik köztük: fesztiválok, kiadók, booking ügynökségek, zenei streaming platformok, és az ipar más megkerülhetetlen képviselői. Az alábbi és ezekhez hasonlóan izgalmas témák várhatóak a négynapos online összejövetelen: Mikor érkezik a vakcina és mikor indulhatnak be újra a rendezvények?; A streaming most már véglegesen beköltözik a mindennapjainkba?; Milyen hatással van a pandémia a zeneszerzőkre és az előadókra?; Mennyit ad hozzá az élményekhez a VR és AR?; Hogyan fognak kinézni a Covid-biztos fesztiválok?. Ezek és ezekhez hasonló átfogó kérdéskörökkel találkozhatnak majd a virtuális érdeklődők.  A konferencián való részvétel 50 Euróba kerül, amit az alábbi oldalon lehet megvásárolni: esns.nl/tickets.

Az online fesztivál egy rövid regisztrációt követően ingyenesen követhető a Eurosonic oldalán. A regisztrálni itt érhető el: esns.nl/tickets
Az eddig bejelentett összes európai fellépők között itt lehet böngészni: https://esns.nl/line-up/

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
849FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk