Hogyan lehet olyan dalt írni, aminek az első gondolatai és a végső megszólalása között több, mint harminc év telik el? A MÁSNAP című előadás, Cseh Tamás és Csengey Dénes jegyzeteiből és felvételeiből, illetve Beck Zoltán és Szűcs Krisztián közös munkájából született. Az előadássorozat lemez formájában is elérhető már, amire megérkezett az új klip is. Beck Zoltánnal és Szűcs Krisztiánnal beszélgettünk zenéről, életről, előadásokról, barátságokról, és mindenről, amit magába tud foglalni a MÁSNAP és a hozzá érkező A mibenlét videoklipje, ami az interjú végén megtekinthető.
Mi volt az első benyomásotok, amikor Csengey Balázs megkeresett benneteket?
Krisztián: Hát, hogy Jézus Mária. Az, hogy van egy kedves barátunk, akinek a kezében van egy unikális, egyszeri és megismételhetetlen dolog, egy félig elkészült Cseh Tamás- Csengey Dénes lemeznek az anyaga, amit nem átallna a kezünkbe adni, már önmagában egy óriási sokk volt. Természetesen jó értelemben, de volt bennem egy kis félsz is, hogy méltók vagyunk-e mi erre.
Zoli: Az első élményem talán a kíváncsiság volt. Egyszerűen hallani akartam azokat a felvételeket, amiket még soha senki más nem hallott, ahogyan ez egy rajongóhoz illik, mert mindketten sokat hallgattunk Cseh Tamást. Képzeld csak el, hogy van egy ikonod, és valaki odajön hozzád azzal, hogy: ,,Nézd, vannak olyan felvételeim, amit még nem hallott senki. Meghallgatnád?”
Krisztián: A mi szerepünk úgy indult, hogy kaptunk fájlokat, amikben voltak szövegek meg dalvázlatok és azokból szemezgettünk, hogy ki miben lát fantáziát. Ennek folyamán alakult ki egy dalcsokor. Az a vicces az egészben, hogy én például az eredeti verziókra már lassan nem is emlékszem pontosan, hogy milyenek voltak.
Zoli: Nem a tetszik-nem tetszik, jó-nem jó, naiv, értékelő kategóriáival viszonyultunk ezekhez a dalokhoz, hanem a megérzéseinkre hagyatkoztunk. A valódi kérdés az volt, hogy melyek azok a dalok, amik mögé be tudunk állni, amelyeket képviselni tudunk, amelyekre – idézőjelesen ugyan, de úgy ismerünk rá, mint a saját dalainkra. Nem arra készültünk, hogy van egy színházi szerepünk, amiben Cseh Tamás dalokat éneklünk, hanem arra készültünk, hogy Szűcs Krisztián és Beck Zoli, mint identikus alkotók, a saját világukból szólaltatnak meg dalokat. Az pedig külön izgalmas része a munkának, hogy ezeknek a daloknak az elkezdése ugyan nem nálunk van, a befejezésük viszont igen. Egyébként egy vagy két dal eltéréssel ugyanazokra a dalokra böktünk, egymástól függetlenül mind a ketten, és ez szerintem jól mutatja, hogy miért kellett éppen ezeket a dalokat játszani.

Mennyire tudtatok ehhez másmilyen szemmel hozzáállni, hogy zajlottak így a lemez körül a munkálatok?
Krisztián: Az első lépés az itthoni fülhallgatóval való piszmogás volt, aztán amikor összegyűltek nagyjából a dalok, lementünk Zoliék stúdiójába és elkezdtük játszogatni őket. Először még csak félszegen, aztán elindult a kémia, amivel egyértelművé vált, hogy melyik dalok fognak működni. Mindenki önkritikusan és a másikkal szemben is kicsit kritikusan állt hozzá, aminek az eredménye az lett, hogy elkezdődött a kreatív munka a dalokkal. Habár ez számunkra már egy ismerős terep volt, az mégsem volt az, hogy nem a saját, belső világunkat kellett alakítgatni, hanem valaki másnak a dalait.
Zoli: A dalok nagy része nem volt kidolgozva, sokuknál még hangfelvétel sem volt, csupán a dalszöveg egy megsárgult papírlapon, azon kézírással jegyzetek, pár instrukció vagy akkordok. A Májusi üdvözlet című dalhoz egyetlen széljegyzetünk volt, annyi csupán, hogy keringő. A Szűccsel veszettül jó páros vagyunk, hiszen aszerint alakultak a feladataink, hogy jól tudtuk, melyikünk miben erősebb, vagy mivel foglalkozik szívesebben. Szűcsnek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a daloknak a zenei szövetét megálmodta, feltúrta, elgondolta, melódia -és harmóniavariációkat csinált. Én inkább azon gondolkodtam, hogy hogyan formáljuk meg a dalokat a színpadon. Érzésre teljesen evidens volt, hogy ki milyen szerepet ölt magára a munka során.
Amikor megvolt az első előadásotok 2021-ben akkor még nem is volt tervben, hogy kijöjjön lemez formában?
Krisztián: Biztos, hogy motoszkált a fejünkben már az elejétől kezdve, hogy szeretnénk ebből egy lemezt csinálni, csak az egy elég hosszadalmas dolog volt. Nyilvánvalóan zenészek, mint mi, nem gondolják azt, hogy amin dolgoznak fél évig, abból nem lesz valamikor egy lemez, mert akkor rosszul éreznénk magunkat.
Zoli: Nagyon idegen lett volna a Cseh Tamás életműtől, hogyha születik egy előadás, amiből később nem lesz lemez, hiszen ez az ő teljes életművére is igaz volt, hogy a lemezre már a korábban létrejött előadás került fel. Így volt ez az egyetlen közös Cseh Tamás-Csengey Dénes lemezzel is, a Mélyrepüléssel, amit 86-ban kezdtek el játszani, és 88-ban jelent meg lemezen. Az elejétől kezdve számoltunk ezzel, hogy bele kell építeni néhány napot a menetrendünkbe, amikor majd fel is tudjuk venni mindazt, amit a színpadon játszunk.
Ehhez a lemezhez pedig érkezik a második videoklip is. Mennyire volt nehéz a dalokat a képi világba is beleültetni úgy, hogy mindkét tekintetben korhű legyen?
Zoli: A klipben a színpadi dramaturgia visszaköszönése az egyik központi elem. Maguk az átváltozások, amikor egymás mozdulataiba megyünk át, arra játszanak rá, amire az előadás is. Mi ketten egyek vagyunk a színpadon, kettő figura van, de valójában egy ember, és ennek az egy embernek mi vagyunk a két arca, nézőpontja vagy hangja. A klip hangulatához pedig az is hozzátesz, hogy Csengey Balázs édesapja személyes tárgyaival érkezett a forgatásra – ezek lettek a kellékeink. Cseh Tamás és Csengey Dénes pontosan azzal a magnóval rögzítette a hangfelvételeket, amit mi a klip elején nyomkodunk. Onnan maradt meg az a doboz cigaretta és az újság is. Szóval nem egyszerűen megidézésről van szó, hanem az egybeesésről, vagy legalább annak a naiv illúziójáról.
A legújabb klip is ragaszkodik ezekhez a kort megjelenítő tárgyakhoz?
Krisztián: Ez gyakorlatilag egy klippár. Az első klipnek a zárósorai úgy szólnak, hogy ,,Búcsúzó beszédünk elmarad. Most már engedjünk hazudni mást. És hagyjunk itt lehiggadt undorral még egy utolsó, utolsó, utolsó, utolsó arcrándulást.” A Mibenléthez készülő klip pedig az arcrándulás utáni időt mutatja be. Ugyanabban a térben van, csak másra fókuszál, nem az emberi tényezőre, sokkal inkább az ott maradt csendre, ürességre, semmire. A két dal és a klipek szervesen összetartoznak.
Ezek a dalok a legelejétől kezdve egybetartoztak, vagy ti kapcsoltátok őket össze?
Krisztián: Az Újabb utolsó dal, az egy általunk írt Cseh Tamás-dal, ami ezzel magába is foglalja, hogy mekkora kihívás volt mögötte. Eredetileg nem tartoztak össze, a vizuális elképzelés volt az, ami megerősítette a fejünkben ezt az ötletet, és egy szép páros lett belőle.
Ezek a munkálatok mekkora hatással voltak a MÁSNAP-on kívüli tevékenységeitekre?
Zoli: Egyfelől, aki valaha együtt töltött öt percet Krisztiánnal, az élete végéig megszenvedi, nem múlik el nyomtalanul az ember életéből. Ráadásul teljesen indokolatlan helyzetekben is felhívom, ha már nem játszottuk az előadást egy ideje, csupán azért, mert hiányzik. Szóval a MÁSNAP számomra egy nagyon igaz és mély barátságot is adott. Csengey Balázson keresztül pedig az édesapja alkotói világa is erősen hatott rám, még úgy is, hogy erősen eltér az általam használt nyelv az övétől. De például a MÁSNAP nyitó dalára reflektál a 30Y új lemezének fináléja, mert valójában, ha más eszköztárral is, de azt hiszem, hasonló egzisztenciális kérdések foglalkoztatnak engem is.
Krisztián: Az én oldalamról nézve is lehet beszélni hatásról, ugyanis a hamarosan érkező új dalomnak szintén a közös próbák alatt nőtt ki a magja, és ezt is ketten énekeljük majd Zolival. Mindenhol nyoma van a MÁSNAP-nak és a kettőnk közös munkájának is.
Zoli: Ennek az előadásnak a hozadéka, hogy kaptunk egy csomó együtt töltött időt.

Mindketten sokat dolgoztok együtt írókkal és költőkkel. Miért tartjátok fontosnak az irodalom és a zene összefonódását?
Krisztián: Hogy nagyon triviális dolgot mondjak, a vers és a zene az együtt jár. Innen nem volt túl nagy lépés az, hogy versek megzenésítésével foglalkozzunk. Nyilvánvalóan az ember tinédzserkorában Ady Endreként indul, és sokunknak van verseskötetünk régről. Én nemrég találtam meg az enyémet, és elég szörnyű, de megvan. Minden rock and roll zenészben kell, hogy legyen egy költő is.
Zoli: És az a tapasztalatunk, hogy a legtöbb író, vagy költő, rock and roll zenész akart lenni. Valószínűleg minden író talál a garázsában egy rosszul hangolt gitárt, és vissza tud emlékezni egy-egy ügyetlen dalára, vagy dalkezdeményére. Szerintem is kéz a kézben járnak a versek a dalokkal, ennek köszönhetően pedig szoros írói-költői barátságok is alakultak közöttünk. Mindegyikünket megérinti az irodalom. Zene nélkül is ír Szűcs is, és én is. Vonz minket az irodalmi szöveg, és az irodalmi szövegeket is vonzza a zenei, színpadi megszólalás.
Krisztián: Erre az egyik legjobb példa, amikor a Szálinger Balázzsal közösen összehozott Szűcsinger nevű előadáson elképzeltük, hogy Petőfi valójában egy beat zenész volt, és Szálinger írt fiktív recenziókat bizonyos verseiről, mintha azok dalszövegek lennének. Vicces gondolatkísérlet, ami megmutatja, hogy a versben már benne van a zene. Bár ez nem mindig könnyű. Az eldönthetetlen kérdések egyike, hogy a vers meg a dalszöveg az ugyanaz, vagy semmi köze nincs egymáshoz? Szerintem nincs erre válasz. Lehet, hogy nagyon közel egymáshoz, lehet, hogy nagyon távol. Elképzelhető az is, hogy egy nagyon nem énekelhetőnek tűnő versből lehet csinálni tök jó zenét, de ugyanez igaz fordítva is.
December 10-én lesz a következő előadásotok a Magyar Zene Házában. Hogyan kell elképzelni egy ilyen produkciót? Meg lehet teremteni azt a miliőt, hogy ez több alkotó együttes munkája, vagy meg kell egyáltalán?
Zoli: Ez a feladatunk. Tulajdonképpen bárhol játsszuk, és most már közelítünk a negyven előadáshoz a MÁSNAP-ból, ezeknek az előadásoknak az alapvető kihívása az az, hogy úgy legyünk jelen ketten, önazonos módon ebben az előadásban, hogy Csengey Dénest és Cseh Tamást is képviseljük. Ne imitáljuk, ne eljátsszuk, ne meghajoljunk, vagy tisztelegjünk előttük. Ez nem egy emlékműsor, hanem egy jelen idejű előadás, és az egyetlen dolog, amivel tiszteleghetsz az alkotók előtt, hogy jelen idejűvé teszed a megszólalást. A számunkra ez izgalmas és feszült 80-85 perc, nagyon koncentrált helyzet, amiben nem az a kihívás, hogy el tudunk-e játszani egy D-dúrt, hanem hogy benne tudunk-e lenni ezekben a dalokban.
Krisztián: Mi arra vagyunk szocializálódva, hogy a koncerteknek, habár van tracklistje, de mégiscsak azt csinálunk, amit akarunk. Van egy lazaság az egészben, egy színházi darabhoz képest. A MÁSNAP sem színházi darab, de mégis vannak olyan jellemvonásai. Úgy kell eljátszani a nagyjából megírt szerepeket, hogy közben mégse gondoljuk azt, hogy keretek közé vagyunk szorítva. Persze hagyunk magunknak spontán lehetőségeket.
Zoli: Mucsi szokta mondani, hogy „jó, hogy meg van írva a szöveg, de azért szájra igazítom.”
Krisztián: Mucsi terminológiájával élve, a szájra igazítás az megtörténik, de mégiscsak ott van az a száj, ami tudja, hogy mi az íve a történetnek. Nagyon izgalmas és érdekes számomra megismerni ezt a fajta hozzáállást. Még azt is megkockáztatom, hogy tanulunk belőle valamit.
A klip:
A legközelebbi MÁSNAP-előadás december 10-én lesz, a Magyar Zene Házában, ahova jegyek még limitált számban elérhetők. A lemez kézzel fogható kiadásban is megvásárolható a ZAJZAJZAJ webshopjában.