Hirdetés

„A mi agyunk téves” – Kontroll Csoport-dalokról Kistamás Lászlóval

Negyven éve alakult a Kontroll Csoport – 11. rész

A Kontroll Csoport negyvenéves jubileumát ünneplő, 2020 áprilisában indult interjúsorozatunk befejező részéhez érkeztünk. Lezárásként Kistamás Lászlót, a zenekar egyik alapítóját kértük fel, hogy mondja el gondolatait néhány közösen kiválasztott Kontroll számról.

Utálom a rendőrt

Eredetileg volt egy bevezető szövege, amit később elhagytunk, mert úgy éreztem, hogy már gyengít a dolgon. Így szólt:

„Ezt a dalt egy olyan fiú írta, aki ma már börtönben ül. A védelem nem tudta mentségül felhozni a rossz családi körülményeket, mivel nem volt családja. Nem tudott szociális problémákra hivatkozni, mivel a fiú több éve sehol sem dolgozott, ráadásul az áldozat, akire megpróbálta rákényszeríteni szerelmét, felelős beosztásban lévő, értelmiségi szülők gyermeke volt.”

Ez lényegében egy képregény, csak le van írva, el van énekelve. Egy forgatókönyvszerű történet, amiben egy leszakadt rétegből érkező srác összejön egy gazdag lánnyal, akit végül megöl, mert a jólétből hozott mentalitásával tönkreteszi a rossz körülményeiből indított anarchista életét. A szabadságért vívott küzdelem problémaköre   ̶   amin mi is sokat rágódtunk. Egyébként mi nem tartoztunk se a nagyon szegények, se a nagyon gazdagok közé, így ez egy elképzelt szituáció, nem pedig sajátélmény. A hetvenes évek végén egy nagyon bebetonozódott egypárt-rendszernek és egy meghunyászkodott országnak voltunk a fiataljai, friss szemmel néztünk a világra és számba vettük a változtatás lehetséges alternatíváit az amerikai yippiktől a lengyel Solidarność mozgalmon át a nyugatnémet RAF (Rota Armee Fraktion) terrorista csoport-féle megoldásokig. Az ezen való tépelődés van sűrítve a második versszakban:

Te szakadatlanul tiltakozol
Én szakadtan köpök az Egészre
Szabad életre hivatkozol
Vedd már magad észre!

Tehát két, teljesen más rétegből érkező ember találkozásának a leképezése. Hiába érez sokszor szolidaritást egy tehetősebb, értelmiségi réteg, gyakran nem jó a fogadtatásuk, nem tudnak vele mit kezdeni a nyomorban élők, akár ellenségesek is lehetnek a segítési szándékukkal szemben. A szamizdatokat író, mozgalomra buzdító értelmiség sokszor nem volt szinkronban azokkal, akik csak destruktívan tudták megélni a nemtetszésüket: letörték a kilincseket, felgyújtották a kukákat, vagyis fizikailag pusztították a rendszert, de semmi elképzelésük nem volt arról, hogyan kéne változtatni. Van egy ilyen fajta lázadás is: amelyik destruktív, és az egyetlen üzenete: „Dögöljetek meg!”

Szeretem azt a szójátékot a refrénben, hogy „utálom a munkát, kerülöm rendőrt, kerülöm a munkát, utálom a rendőrt”. Akinek nem állt a személyi igazolványában, hogy van munkája, vagy nem tudta ezt papírokkal igazolni, azt közveszélyes munkakerülésért bevitték.

Van, amikor a közönséghez szólunk, ilyenkor ők a „te”. A bevezetőt azért is tartottam fontosnak eleinte, hogy érthető legyen, hogy ez egy sztori, vagyis a „te” a lánynak szól, hiába az Ági énekli. Amúgy előadhatnánk fordítva is, és mondhatnám én, hogy „ezt a dalt egy olyan lány írta, aki ma már börtönben ül”. Mi a gender problémán már akkor túlléptünk.

A Kontroll Csoport szövegei  ̶  csakúgy mint koncertjei  ̶  sokszor kollázsszerű gesztusokból álltak, ahol nem feltétlenül volt cél az egységes, kivehető mondanivaló, a különálló részek egymás mellé helyezéséből és az abból születő hangulatokból, érzetekből állt össze az alkotás. Egy alkalommal Péter egy pengével levágta Ágiról a ruháját (bal oldali kép). A bekötött szemű énekes (Péter), valamint Ági és Laci (jobb oldalon) Szőnyei Tamás fényképei, melyek a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen készültek 1983-ban.

Kis piros bombázó

Ez egy hangulati szám, teljesen értelmezhetetlen. Egy bombázás rémálma, egy szürrealista látomás, ami nem tudni miről szól, de a világnak ezt a teljesen tébolyult őrültségét igyekszik valahogy megragadni: semmi se deríthető ki, semmire nincs magyarázat, semmi se értelmezhető normálisan. Benne van egy vészjósló hidegháborús tudatalatti az esetleg kirobbanó újabb háború félelmével, sejtetésével.

A telefon misztikus tárgy volt a kommunizmusban: itthon nehezen lehetett hozzájutni, az utcáról kellett telefonálni. Kétféle hozzáállás volt akkoriban a telefonhoz: az egyik a Kádáré, miszerint legyen nehéz a hozzáférés, hogy az emberek ne tudjanak könnyen kommunikálni, a másik a Ceaușescu-féle, vagyis legyen olcsó, hogy minél több ember használja, és így mindenkit le lehessen hallgatni. A szám közepén a telefonbeszélgetésben Ágival elbeszélünk egymás mellett. Benne van ebben is a tébolyultság, vagy az is, hogy akkoriban a telefon rosszul működött, nehéz volt vonalat kapni, ikervonalak voltak stb. A telefonos párbeszéd két ember között elméletileg egy intim társalgás, így  ̶  egy koncerten előadva  ̶  lehallgatóinkká tesszük a közönséget.

Lina, vagyis a Bárdos Deák Ági által megformált főszereplő Müller Péter Iván Mi jut eszedbe az énekesnőről? (1982) című diplomafilmjében. A filmben többször feltűnik a Kontroll Csoport, amint saját számokat adnak elő (még az 1981-es felállásban).

Azt csinálok, amit akarok

A kedvenc szójátékom: nyilvántartanak, nyilván tartanak (tőled). Még mindig aktuális. Miért tartanának nyilván, ha nem tartanának tőled valamilyen szinten? A „nyilvántartanak” a fő visszatérő motívum, bármit csinálsz: megszületsz, meghalsz, építesz, rombolsz, feljelentesz, lebuksz… valahol dokumentálva van. A végére akartam járni, hogy tényleg azt csinálok-e, amit akarok. És tényleg azt csinálok  ̶  de vállalnom kell a következményeket.

Eladom

Itt jön elő, hogy mennyire fontos az, hogy egy szöveget hogyan, és milyen zenére énekelsz. Ha ezt dáridós stílusban adom elő, akkor ez egy alkoholista faszság. Ezt üvölteni kellett. Régen azt mondták, az értelmiség előtt két út van: az egyik az alkohol, a másik meg nem járható. Lehet a szám ennek egy kifigurázása is, az alkoholista magyar értelmiség elé tartott tükör. Ez a megoldás? Tényleg ez, bazdmeg? Persze nyomás, kényszer hatása alatt, a vallatószéken az alkoholt választani még mindig jobb, mint az árulás és az önfeladás, ilyen értelemben viszont egy öngyilkosságra felszólító szám. A dal énekstílusát egy filmben látott amerikai lóárverés ihlette. Akkor még nem volt rap, viszont a filmben az árverező – akik hagyományosan nagyon gyorsan beszélnek – iszonyú jól, kicsit olyan dallamosan hadarta a licitálást. Ez inspirálta azt, hogy az Eladom szövegét így adjam elő.

A bal oldalon: az 1982. június 20-i, Ikarus-beli koncert Kistamás László által tervezett plakátja, mely a Museum of Modern Art gyűjteményében is helyet kapott. A koncerten közreműködött a Kis Zenei Stúdió (K.Z.S.) és a Balaton. A plakát felelős kiadója a Művelődési Központ igazgatója: Molnár Béla. A plakát jobb alsó, „csókos” sarka letéphető volt, mely beküldői között a zenekar „értékes nyereményeket” sorsolt ki. A jobb oldalon: ugyanez a koncertplakát 2020 májusában a Móricz Zsigmond körtér egy házának falán. A plakát a homlokzatfelújításhoz előkészülő munkások által leszerelt kirakat-vitrin mögött lapult harmincnyolc éven át. (Az utcai plakát – mely a borítón is látható – Rein Krisztián felvétele.)

Nehezen jöttél

Ez egy négysoros. Mantraszerű elképzelésre épül, zeneileg és tartalmilag is, annak mintájára, ahogy a buddhista szerzetesek az Om Mani Padme Hum szövegét éneklik. Kellet egy kis bátorság ahhoz, hogy előadjuk, mert nem igazán koncertszám, eleinte nem tudtuk hol helyezzük el egy műsoron belül. A koncertek hangulata általában hullámvasútszerű volt: bepörgött, visszalassult, pihent, hogy újra bepöröghessen. A koncertdinamika is érdekes kérdés: ha folyamatosan intenzív, akkor kimerül a műsor, elfárad a közönség, érdektelenné válik a műsor. Nem szabad, hogy a zene mindig a maximumon szóljon. A Nehezen jöttél olyan szám volt, amit egy csúcs, kifulladás után illesztettünk be, amikor lenyugvás kellett, de úgy, hogy közben azért szellemileg se hagyjuk békén az embereket. Ez a szám nem vallási, hanem egy ateista, isten nélküli szemléletnek a mantrája. Amiről nem tudom biztosan, hogy mi, azt nem is nevezem meg, csak semminek hívom. Néhány éve Dargay Marcell kortárs zeneszerző egy lomtalanításnál megtalálta a Kontroll Csoport szövegek című könyvecskét, amiben kiszúrta ezt a dalt és megkeresett, hogy szeretné beépíteni az egyik művébe. Speckó érzés volt, hogy ilyen módon dolgozzák fel a szövegemet. Volt egy másik, hasonló számunk: Az ember minden nap csak felkel, és aztán semmi nem történik vele. Ez is egy mantra, csak míg a Nehezen jöttél egy távolkeleti hangulatot használ föl, úgy ez inkább egy „ipari mantra”: hosszú, monoton, gyári munkafolyamatra emlékeztető gitárral. Végig a két sor ismétlődik, de a zenekar a számba az egyhangúságtól a tébolyszerű üvöltésig sok mindent belevisz. Garaczi László egyszer elhívta Ágit egy irodalmi estre vendégként, de végül nem tudott elmenni és én ugrottam be helyette. Elhívtam Barcs Mikit és előadtuk ezt a számot. Míg énekeltem, hogy „Az ember minden nap csak felkel…”, addig Miki egy láncfűrésszel berregett  ̶  szabálytalanul, változó intenzitással. Egyébként Csabától úgy hallottam, hogy ezt a számot az egyik budapesti anyakönyvvezetőnél házasságkötés háttérzenéjeként is lehetett választani.

Kontroll koncert az Ikarusban (Müller Péter Iván, Bárdos Deák Ágnes, Hajnóczy Csaba).

Olé-Olá

A Kontrollban hárman voltunk énekesek, és kialakult köztünk egy elég játékos egyensúly: ki melyik részt énekli, hol erősít be, hol ad hozzá egy szám szövegéhez. Ezért leírva nem mindegyik szöveg érdekes, sokszor az előadásmódban, építkezésben, összhatásban bontakozik ki a teljes egész és előadva, koncerten kel csak életre. Ez a szám is kollázsszerű, egymástól független részekből áll össze, jó érzés visszagondolni arra, ahogy csináltuk, egy nagy, közös élmény volt. Hangulatában hasonló a szintén rossz előérzetből táplálkozó Kis piros bombázóhoz: sejtet valami nemsokára valósággá váló rémképet. Ezek a félelmek részei voltak az életünknek akkoriban. Most sem nyugodt a helyzet a világban, de akkor a hidegháborús állapotban teljesen reális félelem volt, hogy „a háború majd a harmadik világháborúval fog véget érni”. Ez a rémkép beleivódott az emberbe, talán azért is, mert nem volt többféle információs csatornája. Ma már ki tudod választani a saját csatornád, a saját buborékodat, és ha néha belenézel a többiekébe, akkor ledöbbensz: „Úristen! Ezt hallgatják emberek?” Régen nem lehetett TV-csatornát, hírportált váltani: ami volt, az bement a bőröd alá. Biztosak voltunk abban, hogy ez így fog maradni örökre és egy párhuzamos létformát kell létrehoznunk ahhoz, hogy valahogy kibírjuk. A koncert volt egy ilyen lehetőség. Ott a mi kultúránkat műveltük, és a külvilágot egy másik kultúrának tekintettük. Úgy élted az életed, hogy a béke ideiglenessége még intenzívebben volt átélhető, mint ma. Az élet is ideiglenesnek tűnt, nem feltételül gondoltuk, hogy természetes halállal fogjuk végezni, hanem valamiféle világkatasztrófára voltunk felkészülve. Szerveződött nyugaton egy Európai Unió, úgy gondoltuk talán az egy béke felé mutató dolog lehet: felejtsük el a több ezer éves sérelmeket, lépjünk már túl ezen és legyünk annyira nagyvonalúak egymáshoz, hogy inkább a közös kultúránkra építsünk, és ne folyamatosan kinyírjuk vagy romboljuk egymást. A vágyott Egyesült Európa lehetetlen gondolat volt a ’80-as években, még ’88-ban is úgy tűnt, hogy csak egy álmodozás, hogy mi európaiak legyünk, és a rendszernek vége legyen.

Anyád az ítéletvégrehajtó

Tulajdonképpen a kedvenc Kontroll számom, nagyon jól sikerült. Nagyon a sajátomnak érzem, én írtam a szövegét, Ági énekli. Mondtam a Csabának, hogy először valahogy félre kéne vezetni a közönséget, és induljon úgy a szám, mint valami nagy tinisláger, a Mamához szóló dalok túlcsorduló érzelmeivel. De aztán egyre furcsább lesz a szöveg, és egyre gyanúsabban nem arról szól, amiről ilyenkor kéne, és elmegy egészen odáig, hogy „a gyilkosaid névsora előtted áll”, aztán átmegy egy vad punkba. Ez a szám arról szól, hogy aki gyereket nemz, az egyben a halálba is küldi őket, és ehhez még a kormány is asszisztál. Az életnek ezt a paradox helyzetét elég jól sikerült megfogalmazni. Figyelmeztetésként is fel lehet fogni: ha szeretkezel, az halállal végződhet. Én küzdöttem ezzel az érzéssel – hogy mi a francnak hoztak világra. Nekem ez probléma volt. Elénekeltem a gyerekeimnek koncerten, sőt, volt olyan ötletem is, hogy – csavarként – ők énekeljék el nekem. Ez a Kontroll Csoport nevében a zseniális, mert elénekeltem ezt a szöveget ember-, család- és gyerekgyűlölő, későn érő tinédzserként, majd elénekeltem apaként is. Rendíthetetlenül igaza van ennek a számnak. Azzal, hogy ezt vállalom a gyerekek előtt, sokkal tisztább vagyok. Egyszerűen nem találom a magyarázatot, és nem ismerek olyat, aki meg tudná magyarázni, hogy mi értelme van annak, hogy itt vagyunk. Mindezek ellenére nagy probléma nekem a „Ne ölj!” parancs. Hogyan tudsz megfelelni egy törvénynek, amikor akárhogy csűröd-csavarod, egyszercsak belecsúszol abba, hogy közvetve vagy közvetlenül, akarva-akaratlanul, de okozója vagy annak, hogy valami elpusztul?

Több Kontroll kiadvány borítóján is Ági keze látható felvágott karral és varratokkal. Az akció a leghíresebb magyar performansz művész, Hajas Tibor koncepciói nyomán jött létre, akinek sok önmagát veszélyeztető előadása volt. Bal oldali kép: Ági és Péter. (Hajnóczy Árpád felvételei.)

A mi agyunk téves

Az első számok egyike. A jó kis zenével együtt nagyon jól működik a szöveg. ’80-ban íródhatott, tényleg reménytelen volt, azt hittük, hogy a Kádár-rendszer lesz a végleges állapot. Egy lezárt rendszernek tűnt: kész, be van betonozva, tankok vannak, ez így marad. Ha nem látod be, hogy ehhez alkalmazkodnod kell, akkor a rendszer szemszögéből hibás szerkezet vagy. Mintha elmagyarázták volna nekünk, hogy „ti tévedtek, nem úgy van, ahogy gondoljátok, ennek a rendszernek van igaza”. Mintha elektrosokkal kezelt emberek agymosás hatására beismerően vallanák, ismételgetnék, hogy ők genetikailag rosszul vannak kódolva, hiszen a program szerint nincs lázadás. Igen, mi hibás, sérült, fogyatékos személyek vagyunk  ̶  a rendszer szempontjából. A központ szerint nincsen változás  ̶  szerintünk meg van. Akkor nem lehetett tudni pontosan, hogy hányan vagyunk másképpgondolkodók, hányan érzik úgy, mint mi, csak annyit tudtunk, hogy vagyunk páran. Rengeteg híve volt az akkori rendszernek, ahogy ma is meglepődsz, hogy hány ember nem látja, hogy mi történik ebben az országban, és rajonganak egy vezetőért. Az akkori vezetőért is tömegek rajongtak.

Farkas Zoltán, Bárdos Deák Ágnes, Kiss Llászló a Mi jut eszedbe az énekesnőről? című filmben (1982). A film zenéjének elkészítése volt az apropó, amiért a Filmművészeti Főiskola 1981-ben a zenekar rendelkezésére bocsátotta a Szentkirályi utcai hangstúdióját, ahol a Kontroll sok számot rögzített, melyek hivatalosan a mai napig nem jelentek meg.

Hol vannak a régi álmaim?

A „Ha tetszem másnak is” rész egy talált szöveg, amit Péter javaslatára odabiggyesztettünk a számhoz. Az eredeti Juliette Gréco Je suis comme je suis (Vagyok, aki vagyok) című dala, melyet magyarul Zsolnai Hédi Ilyen vagyok, ilyen címmel tett népszerűvé. Ezt kollázsszerűen összekombináltuk a „Hol vannak a régi vágyaim?” résszel, és bár így, egyben se füle, se farka, de koncerten baromi jól működött. A primadonna vonalat kifigurázva tulajdonképp egyfajta egyenrangúságot kreáltunk a színpad és a nézőtér között. Nekem egy folyamatos probléma volt minden irányból, hogy vannak emberek, akik a többiek fölé helyezik magukat, vagy egyfajta tekintélyelvűséget várnak el másoktól. Hasonló mechanizmus, amikor valaki sztár helyzetben van, népszerű lesz és színpadra kerül. Nekem ez egy problémás szituáció, ezért szeretem azokat a zenekarokat, akik maszkban lépnek fel, és nem lehet tudni, hogy kik ők valójában  ̶  ezzel az egész ego-kérdés kikerülhető. A saját magát ajnározó sztárból a színpadon gesztusokkal, a szövegben pedig a „Na és aztán?”-al csinálok viccet.

A Hol vannak az álmaim? nosztalgiáját felborítja a Gréco betét és a szaggatott ismételgetés, aztán a végén a hosszas ordítozás. Innentől tulajdonképpen ez egy antivers: szöveg nélkül is sok mindent el lehet mondani egy ordítással, de ha nincs ez a zene hozzá, akkor nem működik. Az is jó, hogy nem lehet tudni, hogy ez most röhögés vagy üvöltés. Most örülünk vagy szomorkodunk? Most tényleg azon szomorkodunk, hogy hol vannak az álmaim? Nehogy már! Az idő múlásának jelen idejűvé tételéhez nagyon jó eszköz a síró, nevető, zokogó, röhögő rész. A zene és a szöveg gerjeszti egymást. A szaxofontéma ez alatt nagyon erős, áramló, dallamos, miközben egyszerű. Egy loopolt, visszatérő dallam, ami erősödik, majd gyengül, majd újra beerősödik. Nem tudod, hogy ünnep van vagy temetés, hogy ez egy himnusz vagy egy gyászinduló. Nagyon expresszív. Mindaz, ami előtte a szövegben elhangzott, majd az üvöltés különböző hangulatai teljesen felkavaróvá tudnak válni. Egyszerre lehet komolyan is venni a kesergést az idő múlása felett, meg úgy is tekinteni rá, mintha viccet csinálnánk belőle, hiszen húszévesen írtuk, micsoda hülyeség ennyi idősen a régi szenvedély elmúlásáról énekelni, miközben éppen a legnagyobb szenvedéllyel és odaadással adod elő a számot a színpadon! Most, hatvan körül teljesen más dimenzióba helyeződött ez a dal, ez így teljesen rendben van, egy szimplább helyzetet teremt. De régen abszurd volt: húszévesen milyen elmúlt szenvedélyről beszélnek ezek az újszülöttek?

Laila

Belemenni az éjszakába és lemenni a tudattalanba  ̶  ennek a párhuzama. Lesz, ami lesz, járjunk a végére ma éjszaka. A laila szó csak úgy jött, mintha a „lalala” egy változata lett volna, aztán jóval később tudtam meg, hogy héberül és arabul is éjszakát jelent  ̶  ilyen értelemben is köze van a tudattalannak a számhoz. A Laila/Leila nevek jelentése pedig: éjszaka született leánygyermek. A férfi, aki „leginkább patkányt nemzene” lehetek én, akit mindig is foglalkoztatott, hogy érdemes-e az emberi élet folytonosságát fentartani, nem lenne-e jobb, ha nem élnének emberek ezen a bolygón? A középkorban az albigensek voltak azok, akik teljes önmegtartóztatást folytattak, ami ugye a szerzetesektől indult, de aztán az egész város elkezdte átvenni, az egyház meg megijedt, hogyha mindenki ilyen elvek szerint él, akkor ki fog halni a város lakossága. Nem áll távol tőlem a szerzetesi életforma, és sokszor felmerült bennem, hogy miért kell embereket olyan helyzetbe kényszeríteni, hogy itt kelljen élniük? Milyen alapon járulsz hozzá ahhoz, hogy idejöjjenek újak, amikor látod, hogy milyen szar minden? A patkányt nemzés nem konkrétan az állatra vonatkozik, hanem: bármit, csak nem embert.

A Besúgók és provokátorok témaköréhez kapcsolódóan a dalban egy új megélhetési forma gondolatával is eljátszom: azzal keresni meg a pénzem, hogy nem árulom el, amit tudok. A ’80-as években nem lehetett tudni, hogy ki volt besúgó körülötted. Ez a szöveg is afelé tolja a hangulatot, hogy ez egy vicc. Engem nem foglalkoztatott sohasem, hogy ki volt ránkállítva, nem figyeltem arra, hogy nagyobb társaságban ne mondjak olyat, amit ha valaki jelent, akkor abból bajom lehet. Ha koncertre csak az a szűk réteg  jön el, akik azért vannak ott,  hogy megfigyeljenek minket, már az se rossz alap, legalább növelik  a létszámot. És lehet, hogy egy idő után megtetszik nekik a Kontroll Csoport…

Kontroll Csoport, Budapest, Erzsébet tér, 2009. Újvári János, Lehoczki Károly, Kistamás László, Hajnóczy Csaba, Bárdos Deák Ágnes, Farkas Zoltán, Müller Péter Sziámi, Hajnóczy Árpád.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk