A Metallica közleményben élteti a Stranger Things dalválasztását

Spoilermentes verzió

Megérkezett a Stranger Things évadának utolsó két része. A sorozat mindig is tudta, hogyan érdemes zenei aláfestést használni, most pedig a Metallica Masters of Puppets című dala is bekerült, ráadásul egészen hangsúlyos módon. Erről megkérdezték a Metallicát is, akiknek nagyon tetszett. Ezt persze jobban is részletezték, de abban vannak spoileres részek, ezért majd csak később térünk ki rá. És még annyi, hogy nem csak simán szólt az eredeti hangfelvétel a háttérben, hanem ebben is van csavar, de erről is a spoileres részben tudunk többet írni. Annyit elárulhatunk, hogy Tye Trujillo, Robert Trujillo fia is érintett valamennyire.

Azért egy videót berakunk, aki tényleg nem akar semmit tudni az egészről, az ne kattintson rá, és az is kérdés, hogy egyáltalán minket kattintott erre a cikkre.

Nyomokban minimálisan spoileres verzió

Na, most hogy rendesen lehet beszélni a hírről, elárulhatjuk, hogy Eddie Munson (illetve az őt alakító Joseph Quinn) az 1986-os Master of Puppets című dalt gitározza egy nagyon fontos és mindent eldöntő jelenetben. Ugye az előző részekben szintén egy kulcsjelenetben lehetett hallani Kate Bush Running Up That Hill című dalát, ami azóta újra sláger lett.

A Metallica most közleményt adott ki a daluk megjelenéséről. Azt írták, hogy az, ahogyan a Duffers testvérek beépítik a zenét a Stranger Thingsbe, mindig is különleges volt, ezért most rendkívül megtisztelőnek érezték, hogy ráadásul egy ilyen kulcsfontosságú jelenteben szólt a Master of Puppets.

Mindannyian izgatottak voltunk a végeredmény láttán, és amikor megláttuk, teljesen le voltunk nyűgözve… olyan rendkívül jól sikerült, annyira de annyira, hogy néhány ember már annyiból kitalálta a dalt, hogy pár másodpercet látott Joseph Quinn kezéből a trailerben!! Milyen őrülten menő már ez?

A Metallica hihetetlen megtiszteltetésnek élte meg, hogy szerepelhetett a sorozatban. Az epizódban előadott tényleges gitárszólót Tye Trujillo, Robert Trujillo fia játszotta fel.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Robert Trujillo (@robtrujillo)


Joseph Quinn, aki Eddie Munsont alakítja a sorozatban, az Entertainment Weekly-nek beszélt a forgatásról. Ebből kiderült, hogy volt egy háttérzene, és ő azzal együtt játszott a felvétel alatt.

Elég menő kamaszkori álom, hogy rocksztár legyen az ember, nem? Egy éjszakára én is annak éreztem magam. Nagyszerű volt az is, hogy Gaten Matarazzo (a Dustin Hendersont alakító színész) is velem volt. Mikor a Master of Puppets megszólalt, az egész stáb ott állt. A járvány után ez volt az első alkalom, hogy úgy érezték élőben hallhatnak zenét. Úgyhogy az egész olyan volt, mint egy ünnep.

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

37,440KedvelőTetszik
2,900KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés