2021 elején jelentette be a Spotify, hogy azon év őszén jön a Hifi előfizetése, ami minimum CD minőségű zenehallgatást ígért, és még olyan nagy sztárokat is befűztek a promójára, mint Billie Eilish-t és testvérét. Aztán erre reakcióként az Apple és az Amazon is bejelentette, hogy ingyen lehet náluk még a CD-nél is jobb minőségű zenét hallgatni. Mármint úgy ingyen, hogy nem kell emiatt többet fizetni az előfizetésért, ráadásul gyakorlatilag azonnal meg is kapták ezt a felhasználók.
Most igazából kiderült, hogy a Spotify emiatt nem jött ki mégsem a saját hifi előfizetésével. Gustav Söderström, a Spotify társelnöke egy interjúban elárulta, hogy valóban bejelentették 2021 után ezt, de aztán annyit változott az ipar, hogy inkább mégsem vezették be. Jó, nem mondta ki, hogy a két rivális hamarabb lépése miatt halasztottak, de elég egyértelmű a dolog.
Söderström megnyugtatásul azt is elárulta, hogy ettől még nem került le a terítékről a dolog, csak a megfelelő időben és módon vezetik majd be a magasabb minőségű szolgáltatást. A sorai között olvasva egyébként az is feltételezhető, hogy abban sem fogják követni a konkurenciát, hogy ingyen adják majd ezt.
A The Verge amúgy azt is megtudta, hogy legalább egy éve készen áll a szolgáltatás az indításra, a Spotify alkalmazottai már régen ezt használják.
Persze lehet már mindegy is lesz sokaknak, mert mondjuk annyira kiakadnak a Spotify új felületén, ahogy azt kollégánk tette, és lelépnek.