Hirdetés
Hirdetés

A Marble Mist mellett, kompromisszummentesen – Tóth Balázs-interjú az első szólólemezéről

Szeptemberben mutatta be szólóprojektjének új klipjét Tóth Balázs, a Marble Mist zenekar gitárosa. A Szívek tánca című lemez előfutárdala után december 5-én megérkezett a kilencdalos album, mely a II címet kapta. Tóth Balázzsal a szólóprojekt mögött megbújó inspirációról, a dalszerzési folyamatról és a vizuális megjelenésről beszélgettünk, aki az album születésének körülményeivel kezdte:

Hirdetés

2019 decemberében indult a szólóprojektem; akkor adtam ki az első EP-m azokból a magyar nyelvű dalokból, amik felgyülemlettek abban az évben. Mindenképpen foglalkozni akartam saját dalokkal, de a Marble Mist akkoriban nagyon lefoglalt. 2020 márciusában, a lezárásokkal viszont megint több idő jutott az elfekvő dalokat kidolgozni. Akkor kezdtem el nagylemezben gondolkozni. A dalok felét a karantén alatt írtam, és szerintem jót tett az albumnak, hogy volt időm rajta dolgozni. Volt akkora szerencsém, hogy Miskolcon, kertes házban alkothattam; közel a természethez nem volt olyan depresszív, mint ha a négy fal között kellett volna ülnöm. A külső zajok és ingerek minimalizálódtak. Nagyon kreatív periódus volt, annak ellenére, hogy a külvilág hatalmas káoszba süllyedt. Persze azért felhőtlenül jól sem éreztem magam, éppen a világ eseményei miatt. Ekkor született az MMXX című single, ami az akkori reakcióm volt a hirtelen jött lezárások ellen. A lemez eredetileg 2020 telén jelent volna meg, de mivel minden dalt egyedül írtam, hangszereltem és vettem fel, sokkal időigényesebb volt a munka, mint amikor egy zenekar bevonul a stúdióba. Emiatt átcsúszott idén decemberre, amit nem bánok mert így sok újabb dallal gazdagodott a lemez.

Leterhelő egy emberként mindennel foglalkozni?

Mindig egységes csomagban dolgozom. Ebben a munkamódszerben rengeteg lehetőség van, és nincsenek kompromisszumok. A zenekarnál általában közösen írjuk a dalokat. Abban a szerzői folyamatban sok ötlet elvész, ami egyébként egyáltalán nem rossz, mert sokszor sokkal jobb a végeredmény, mint a kezdeti ötlet. Szóval szeretem azt a munkamódszert is, de az a műhelymunka is élvezetes és gyümölcsöző tud lenni, amikor egyedül dolgozom ki a dalokat, ugyanúgy.

Mi alapján dől el, hogy egy dalt egyedül viszel tovább, vagy bedobsz a zenekari közösbe?

Ha elindul egy dalötlet, általában akusztikus gitáron, hajlamos vagyok rögtön az egész dalt meghangszerelni és felvenni. Ilyenkor a végeredmény tulajdonképpen szólódal, amin néha a zenekarral még tovább dolgozunk, és a zenekarhoz kerül. Ez időhiányban, ha határidőre dolgozunk, persze hasznos, de mostanában már a legelején próbálom eldönteni, hogy az adott dal hangzásvilága a Marble Misthez illik-e, vagy inkább a szólóprojektben hagyom. A szólódalaim egyelőre erősen bluesra és folkra épülnek, és a legtöbb esetben akusztikus gitáron, ritkábban zongorán születnek. A zenekarnak is megvan a saját hangzásvilága, de ott stílusban és hangszerelésben egyaránt egyre inkább szeretnénk kísérletezni. Nem bánom, ha a két projekt között vannak áthallások. Nyilván a gitárjáték stílusa elkerülhetetlenül hasonlítani fog, de ezzel már kibékültem, és a többieket se zavarja.

Hogyan szerzed a dalaidat?

Nagyon sok, struktúra szempontjából már kész dalötletem van fiókban, de gyakran akár két-három hónap is eltelhet, mire rendesen felveszem őket, ha a dal születésének pillanatában épp nem érek rá.  Előfordul olyan is, hogy egy nap alatt A-tól Z-ig elkészül egy dal. A szöveg és a dallam általában egyszerre születik meg, a dallam indítja be a kreatív gondolatokat. Szöveget csak két-három éve kezdtem írni. Ösztönösen csinálom. Ha megvannak a jó vibe-ok, pozitív rezgések, akkor legtöbbször nagyon gyorsan, tíz perc alatt befejezem, aztán ha kell, utólag egy-két szót kicserélek. De egyre többször van az, hogy egyben megszületik a szöveg, és rögtön jó egységet alkot. Azt, hogy magyar vagy angol nyelvű szöveg kerül egy dalra, maga a dal választja, annak alapján, hogy mi áll jól neki. Az emberi kapcsolatok, a szerelem és a spiritualitás foglalkoztat a leginkább, ezekről szól például a The One című dal. Próbáltam már szöveget írni spanyolul és franciául is, egyelőre inkább szórakozásból. Még nem merem őket publikálni, de lehet, hogy eljön az ideje. A II című lemezen nem véletlenül került az első és az utolsó helyre a két magyar nyelvű dal, ez koncepció volt. A Szívek tánca egyfajta nyitány, a Csodakerék pedig jó levezetése az albumnak. A kettő között kaptak helyet az angol és az instrumentális szerzemények. A legtöbb szám struktúrája és szövege tényleg gyorsan, körülbelül 15 perc alatt megszületett, a Love in Paris című zongoraetűd például reggeli improvizáció volt. A Csodakerék szövege az akkordokkal együtt született, percek alatt. Szeretem az első ihletet rögzíteni, mivel akkor a legerősebb az a bizonyos mágia, amit mindannyian szeretünk a zenében.

Tudatosan egyáltalán nem álltál még neki egyetlen dalnak sem?

Nem jellemző, de a Budapestről mondhatjuk, hogy tudatosan írtam. Nagyon sok dal létezik már nagyvárosokról, szerettem volna hozzátenni ehhez műfajhoz, és „okosan dicsérni” Budapestet, szerelmi szállal tarkítva. Vicces, mert a szöveget a miskolci karanténidőszak alatt írtam. Szerettem volna megörökíteni a város nyüzsgését, ami hiányzott, csakúgy, mint az egyetemi bulik, a szerelmek, a Szabadság híd, a Kiskörút, a Károlyi-ker: ezeket az élményeket is összefoglaltam a dalban. Lehet, hogy Miskolcról is készül majd dicsérő dal, megérdemli. Szeretem ezt a konkrét helyszíneket megzenésítő koncepciót. A Marble Mistnek is írtam egy szöveget Rómáról, a legújabb kislemezünkön pedig van egy olyan instrumentál, ami Tokióba kalauzol el.

Fontos szerepet kapott a lemezen a Damara énekesnője, Agata Angilella.

Agatát 2019 ősze óta ismerem, sokszor találkoztunk a járvány előtti időszakban. Aztán télen elküldtem neki a Csodakerék és a Let It Shine dalötletét, és egyből elkezdtünk rajtuk dolgozni. A Csodakerék vokálja egyértelmű volt, az utóbbit viszont eredetileg gospelstílusban képzeltem el. Ám mivel kórust szerződtetni nem egyszerű, együtt énekeltük fel a vokált több szólamban. Nagyon örülök, hogy sikerült ezt a két dalt felvennünk, hiszen pár héttel később lezárták a világot, és azóta a színpadon kívül nem volt lehetőségünk közös munkára. Remélhetőleg a jövőben még sok lesz.

Vannak még olyan előadók, akikkel szívesen dolgoznál együtt?

Nagyon tetszenek a kollabos dalszerzések olyan előadókkal, akiket már ismerek, de zeneileg más irányt képviselnek. A hazaiak közül a teljesség igénye nélkül például Agócs Marcival az Aurevoir-ból szívesen dolgoznék egy folkosabb dalon, de a közös szövegírás is izgalmas lenne. Akárcsak Hadik Ákossal a Grabovski zenekarból, na meg Agatával a Damarából. Vitáris Ivánnal is szuper lenne egy közös szám, akárcsak jazz-zenészekkel, például Palotai Csaba egy ötletelős folyamat. Aztán persze ott vannak a külföldi zenészek, akik közül párral szintén nyomnék közös projektet. De hát ez még várat magára.

Közel áll hozzád a jazzműfaj?

Nem feltétlenül csak indie arcnak tekintem magam, szeretem a jazz- és a klasszikus zenét is. Nagyon hangulatfüggő a zenei fogyasztásom: egyik nap hiphopot hallgatok, aztán meg klasszikus zenét az 1700-as évekből. A lemez írásakor sok kortárs jazzt, francia zenét és magyar népzenét hallgattam, és amerikai kortárst, pszichedelikus bandákat is, mint például a My Morning Jack és a frontember, Jim James szólóprojektje. Világzenét is folyamatosan hallgatok; japán zenét, cumbiát, afrobeatet és mexikói zenét is. A Szívek táncát például a magyar népzene mellett ez utóbbi inspirálta. Van, amit azért, mert tetszik a hangszerelés, van, amit a hangulata, és van, amit a szöveg miatt.

Dizájn és művészetmenedzsment mesterszakos hallgató vagy a MOME-n. Az album vizuális megjelenését sem engedted ki a kezedből, igaz?

Ennél a lemeznél a munkamenet része volt, hogy ha kész lettem egy dallal, vizuált, főleg animációkat csináltam hozzá. A Csodakerék-dalszöveg animációs videóján kívül (amit Székely Zsófi készített) minden számhoz saját készítésű a videó. Az ő vizuáljában jöttek be a népire hajazó minták, ezt vittem tovább például a Szívek táncába is. A többi videó kicsit pszichedelikusabb színkavalkád lett. Imádom mostanában a geometriai formákat kirajzoló dinamikus effekteket. Van egyfajta jó hipnotikus hatásuk, ami a zenével együtt eléggé beszippant. A vizuálokra inkább aláfestésként tekintek: hangulatot tesznek hozzá a dalokhoz, kontextus nélkül nem igazán értelmezhetők. Lehet, hogy a második nagylemezhez már videóklipet is forgatok, de ehhez az albumhoz nem éreztem szükségesnek.

Alig jelent meg a lemez, és máris a következőről beszélsz.

Öt dal már csak a végleges felvételre vár! A következő lemezt szeretném sokkal minimálabbra venni, míg a II inkább a klasszikus rock felé hajlik. A következőre több lo-fi elemet tervezek. Kicsit modernebb lesz, de igyekszem hű maradni önmagamhoz. Nem a trendek vezérelnek, hanem mindig az adott dalok hangulatát igyekszem megtalálni. Ha teljesen egyedül alkot az ember, akkor előfordulhat önismétlés, ezért figyelek arra, hogy a dalaim ne berögzült sémára épüljenek.

Tervezed színpadra vinni a szólóprojektet?

Egyre inkább. Szeretnék első körben koncertzenekart toborozni. Vannak már jelöltjeim, de az sem kizárt, hogy a Marble Mistből is besegítenének a srácok. Tetszenek a patchwork zenekarok, például a Klasszik Lasszó vagy a Black Circle Orchestra. Az, amikor több zenekarból ismerős arcok zenélnek együtt. Mivel egy szál akusztikus gitárra születtek a dalaim, azzal is elő lehet őket adni. zSóval ha egyedül vagy párban kellene színpadra állnom, az sem rémisztene meg. Volt is már rá példa.

Most, hogy megjelent a lemez, mik a rövid távú terveid? Gondolom, nem fogsz hátradőlni…

Szívesem veszem a visszajelzéseket, mert egy szólóprojektnél az első nagylemez mégiscsak nagy mérföldkő. Saját kiadásúak a dalaim, tervezem őket elküldeni pár kiadónak, és ezzel egy időben a zenekart is szervezni magam köré. Jövőre szeretném felvenni a második nagylemezt, tavaszra lemezbemutató utókoncertet tervezek, de természetesen a Marble Mist sem lesz elhanyagolva. Velük is készülőben a második nagylemez.

Interjú: Erdős Viktória

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók