Hirdetés

A környezetvédelem és a profit nem zárja ki egymást

Elindult a CES, a Consumer Electronic Show a világ egyik vezető elektronikai kiállítása, amit a világjárvány miatt idén teljesen online tartanak.

Az idei év egyik első előadását a Bosch tartotta, Micahel Bolle, a vállalat technológiai és fejlesztési vezetője elmondta, hogy az “Életre tervezve” vagyis az “Invented for life” szlogen idén egy új értelmet is kapott, és gyorsan ismertette is, hogy milyen egészségügyi fejlesztéseket tudnak maguk mögött, ebből talán jelenleg az egyik legizgalmasabb, a koronavírus-gyorsteszt, ami 30 perc alatt megbízható eredményt ad, de beszélt az új fejlesztésű hemoglobin monitorról is.

Fotó: Bosch

De ne feledkezzünk meg a környezetvédelemről se

A Bosch vállalása az volt, hogy 2020-ra az összes telephelyük karbonsemlegessé válik világszerte, ezt sikerült is elérni, mind a 400 telephelyük megkapta ezt a besorolást, a cél pedig az, hogy az egész termelési lánc, azaz például a beszállítók is hasonlóan cselekedjenek. Ez nyilván nehezebb feladat, de szeretnék ha 2030-ra a 15 százalékkal csökkenne a termelési lánc környezetszennyezése is.

A fenntarthatóság és a profit nem zárja ki egymást

-hangzott el az előadáson, azaz a Bosch elég bátran szembemegy több olyan nagyvállalat korábbi kijelentésével, hogy a fenntarthatóság az nem éri meg. Sőt, Bolle szerint aki nem foglalkozik már most a fenntarthatósággal, az egészen biztos, hogy a jövőben nem lehet sikeres. Szerinte ha valaki a fenntarthatóság mellett teszi le a voksát és ebben a szemléletben fejleszt, az költséghatékonyabb lesz, nem függ az energiapiactól, új piacok felé nyithat, és innovatív lehet.

A Bosch egyébként két területre fókuszál a jövőben is, az egyik az elektromos közlekedés, erre tavaly 600 millió dollárt szántak, és egy külön részleget és létrehoztak erre, amibe nem csak az elektromos autók, de a biciklik vagy a vonatok is beletartoznak. Emellett az ipari mesterséges intelligencia piacvezetői szeretnének lenni. A cél nem az, hogy megtanítsák a mesterséges intelligenciának, hogyan csinálják az emberek, hanem hogy megértessék a feladatot, és a legoptimálisabb megoldást keresse meg a mesterséges intelligencia. Ahogyan például egy vállalat vagy egy gyár hatékony energiafelhasználását is optimalizálhatja a mesterséges intelligencia, ami végeredményben nem csak annak a cégnek jó, de az adott ország környezetvédelmi vállalásait is segíteni tudja.

Irány a világűr

Nem csak a Földön, hanem a világűrben is jelen van a Bosch, legújabb együttműködésük a NASA-val pedig segít abban, hogy a Cube Rover segítségével vezeték nélkül lehessen tölteni eszközöket az űrben. A NASA Tipping Point projektjében a Bosch az Astrobotic és a WiBotic vállalatokkal, valamint a Washingtoni Egyetemmel közösen dolgozik egy olyan technológia fejlesztésén, amely kisebb robotok Holdon történő működését intelligens navigálással és vezeték nélküli töltéssel segíti.

Fotó: Bosch

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk