Hirdetés
Hirdetés

„A kormányunk nyárspolgárok gyülekezete” – Elton John kikelt magából a Brexit miatt

Elton John az Observer hétvégi számában kelt ki az angol kormány teszetoszasága miatt, amivel szerinte rengeteg angol produkció és a szórakoztatóiparban dolgozó ember karrierjét vágták teljesen tönkre, és mert a kormány nem hajlandó elismerni, hogy a Brexit mennyit ártott ennek a szektornak.

Szerinte Boris Johnson kormánya nemcsak a zenészeket, de a filmeseket, színészeket, rendezőket, stábtagokat, táncosokat és technikusokat is cserben hagyta, mikor semmilyen könnyítést nem kaptak, vagyis vízumért kell folyamodniuk, ha Anglián kívül szeretnének dolgozni. Pedig rengeteget lobbiztak az ügy érdekében, Elton John megemlíti, hogy beszéltek erről Lord Strasburgerrel és Lord Frosttal, de nem igazán jutottak velük sehova.

Ez egy rémálom, a karrierjüket kezdő fiatalokat teljesen ellehetetleníti

– John szerint a kormány filiszteusok, azaz nyárspolgárok gyülekezete, és az emberek már megszokták, hogy a kormányok, különösen a brit kormány minden nap hazudik, és ebből már elege van. A zenész kikelt magából az egészségügy helyzete miatt is, mert szerinte egészen egyszerűen igazságtalan és dühítő, hogy azok után, amit az egészségügyi dolgozók megtettek az országért, mindössze egy százalékot emeltek a fizetésükön.

Nem értem ezt az igazságtalanságot és azt a nevetséges képességet, hogyan tudnak a nap minden egyes kibaszott percében hazudni.

A 74 éves zenész a pandémia nagy részét otthon töltötte férjével, David Furnishsel, és két gyerekükkel, amiről azt mondta, hogy az együtt töltött időt élvezte, de az kiakasztotta, amit a szórakozóiparral tettek a politikusok.

1975 óta van meg a ház, és még sosem láttam egymás után itt a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet.

Szerinte az olyan előadók, mint ők, persze megtehetik, hogy legyen egy emberük, aki csak azzal foglalkozik, hogy vízumokat intézzen és űrlapokat töltögessen ki, de ez csak a nagy produkciók kiváltsága, és nem hagyhatja szó nélkül.

Megőrjít, hogy a szórakoztatóipar évente 111 milliárd fontot hoz ennek az országnak, mégis eldobtak minket

– Elton John szerint a művészetet csak úgy kidobták a kukába. Példaként hozta a halászokat, akiken legalább elgondolkoztak, mielőtt „ugyanúgy kibasztak velük” de azt is mondta, hogy míg az egy 1,4 milliárdos üzlet, mégis végiggondolták, mi lesz velük. A szórakoztatóipar viszont százszor több bevételt jelentene az országnak, a kormány mégis veszni hagyta őket.

Nemcsak Elton John, de több mint 200 zenész – köztük a Radiohead, a New Order, Annie Lennox vagy a Chemical Brothers – írta alá a Let The Music Move kezdeményezést, amiben segítséget kérnek a kormánytól, hogy támogassák a zenészek turnézási lehetőségét a Brexit után. A zenészeknek és a stábtagoknak munkavállalási vízumot kell kérni, az angliai illetőségű szállítmányozási cégeknek vagy Angliában bejegyzett kisbuszoknak pedig mindössze három állomás után vissza kell térni Angliába.

Mark Knopfler, a Dire Straits énekese szerint nagyjából minden zenekar karrierének a kezdete úgy néz ki, hogy szereznek vagy bérelnek egy kisbuszt, és benne a cuccaikkal körbeturnézzák Európát. Ha nem változnak a szabályok, az egészen pontosan azt jelenti, hogy egy egész generációnyi tehetséges zenész karrierje nem tud beindulni. Skin a Skunk Anansie-ből azt tette még hozzá ehhez, hogy a világjárvány után rengeteg zenekarnak és szakembernek az egyetlen lehetősége a túlélésre az lehetne, ha legalább Európában turnézhatna.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók