Hirdetés

A koncertezésnél nincs is jobb kardio edzés – Zenészeket teszteltünk, ki mennyit mozog a színpadon

Nem közhely az, mikor azt állítjuk, hogy az előadók a lelküket is kiteszik egy-egy koncerten, hogy a közönség olyan élményt kapjon, amit nem felejtenek egyhamar. Ott még nem tart a tudomány, hogy lelket tudjunk mérni, de nagyon sok mást igen, éppen ezért zenészek edzésadatait mértük koncert közben egy Samsung Galaxy Watch 4 okosórával, hogy olyan adatokat nyerjünk ki belőle, amire még ők is rácsodálkoznak. Az első adásunkban a Bagossy Brothers Company zenekarból Bartis Szilárd dobos és Glsch a Slow Village-ből ismerheti meg, hány kalóriát égetett el egy fellépés alatt.

Holnap kiderül, hogy a közönség soraiból ki mennyi kalóriát éget el tánccal, sőt az is, hogy a sörös korsó emelgetésével le lehet-e mozogni a bevitt sörmennyiséget. Hétfőn pedig azt láthatjátok, hogy a a Fatal Error vagy a Ricsárdgír tagjai mozognak-e többet a színpadon, és arról is írunk, hogy a résztvevő zenészek pulzusából kiderül-e, mennyire dobogott a torkukban a szívük a fellépés közben.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

KOMMENT

37,330KedvelőTetszik
2,907KövetőKövetés
1,090FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk