Hirdetés
Hirdetés

A klezmertábortól a csitári hegyekig és még tovább – Május 4-én Oi Va Voi a Müpában

Május 4-én visszatér Magyarországra az Angliából származó, klezmert, jiddis, magyar és kelet-európai népzenét, világzenét, indie rockot és számtalan elektronikus műfajt kategorizálhatatlan módon ötvöző Oi Va Voi. A hazai közönségnek ezúttal abban a kivételes szerencsében lehet része, hogy első önálló budapesti koncertjén, mindössze két nappal új, immár hatodik albumának megjelenése után láthatja ismét élőben azt zenekart, akik pályafutásuk első tíz-tizenegy évében szinte hazajártak a Sziget fesztiválra. A koncertnek a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme ad otthont, mi pedig ráhangolódás gyanánt összeszedtünk néhány érdekességet a hazánkhoz rengeteg szálon kapcsolódó formáció történetéből.

Hirdetés

1. Londontól Philadelphiáig

A több mint negyedszázada működő Oi Va Voi hivatalosan 2000-ben alakult, de a kezdetek a kilencvenes évek végére nyúlnak vissza. A zenekar első két tagja Jonathan Walton (trombita, zongora, ének, szövegek) és Josephine Burton énekesnő voltak, akikhez hamar csatlakoztak közös ismerőseik, Sophie Solomon (hegedű), Leo Bryant (basszusgitár), Steve Levi (klarinét), Jake Baum és Nik Ammar gitárosok, illetve a dobos és ütőhangszeres Josh Breslaw. Az eredeti felállást mára Levi és Breslaw képviselik a csapatban, melyben története során – az egyes albumokon közreműködő vendégek mellett – összesen 20 olyan zenész fordult meg, akik állandó, vagy többé-kevésbé állandó tagoknak voltak nevezhetők. A zenekar szülővárosának Oxford és London egyaránt nevezhető, ugyanakkor fontos helyszín Philadelphia is: a tagok itt egy klezmertáborban vettek részt, ahol olyan zenészektől tanulhattak, mint a műfajban igazodási pontnak számító The Klezmatics trombitása, Frank London. A zömmel zsidó származású tagok számára későbbi elmondásuk szerint a zene fontos identitásképző elem volt, melyen keresztül felfedezhették saját gyökereiket, hagyományaikat, függetlenül attól, hogy vallásos vagy világi nevelést kaptak otthon.

2. Te jó ég!

A zenekar neve héber eredetű, az angol az „Oh, my gosh!” kifejezés fordítása, ami magyarul annyit tesz: „Ó, istenem!” vagy „Ó, te jó ég!”

3. Lemez Lovas

Az Oi Va Voi-t alapító Jonathan Walton a „Lemez Lovas” művésznevet használta zenészként, így szerepelt a zenekar albumborítóin is, sőt, társai ezt rövidítve csak Lemnek szólították egymás közt. Walton a szóösszetételre akkori, épp magyarul tanuló barátnője nyelvkönyvében talált rá, és később úgy nyilatkozott, viccesnek tartotta, hogy a magyarokon kívül senki nem érti, mit jelent, és sokan valami egzotikus névnek gondolják. Waltont 2005-ben, egy turné után Hodgkin-limfómával diagnosztizálták, majd kezelései után, 2007-ben Izraelbe költözött, és távozott a zenekarból.

4. Az obskúrus első

A zenekar bemutatkozó albumát 2002-ben jelentette meg Digital Folklore címmel, saját kiadásban. A 8 dalt tartalmazó anyag producerei Lemez Lovas és Josh Breshlaw voltak. Ebben az időszakban fontos támogatójuk és mentoruk volt a WOMEX alapítója, Ben Mendelson, a felvételek finanszírozására a Jewish Music Institute Millennium Award Fund pályázatán nyertek támogatást. Az anyag, melynek több dalát is rögzítették új változatban a későbbi lemezeken, mára igazi ritkaságnak számít: az eredeti példányok nehezen hozzáférhetők, és a különböző streaming platformokon is körülményesen lelhető fel teljes terjedelmében.

5. Juci a csitári hegyek alatt

Az ismert magyar népdal Oi Va Voi-féle feldolgozása Walton énekével már a Digital Folklore-on is helyet kapott, ám a 2003 szeptemberében megjelent Laughter Through Tears című, immár hivatalos kiadónál megjelent második lemezen Németh Juci énekli a számot: őt az Anima Sound System soraiból ismerték, akikkel azokban az években gyakran léptek fel ugyanazokon a fesztiválokon.

6. Szalóki Ági

Juci vendégszereplése és Lemez Lovas művészneve mellett a zenekar további magyar vonatkozásaként a 2009-ben megjelent Travelling the Face of the Globe című negyedik albumon két dalban – S’brent és Wonder – Magyarország nép- és világzenei berkekben egyik legelismertebb énekesnője, Szalóki Ági közreműködik.

7. Sziget

A zenekar a korábbi évtizedekben rendszeresen megfordult Magyarországon, jelesül a Sziget Fesztiválon, ahol legalább négyszer – 2004, 2005, 2010, 2011 – felléptek már. Önálló koncertet viszont eddig még nem adtak Magyarországon.

8. Kirepültek

Németh Jucin és Szalóki Ágin kívül több olyan énekesnő és zenész is megfordult az évek során az Oi Va Voi soraiban, akik később saját jogon is sikeres karriert építettek. Ilyen például a skót énekesnő-dalszerző, KT Tunstall, aki, bár hivatalosan soha nem volt a zenekar tagja, a Laughter Through Tears több dalában is énekelt, és a korai években rendszeresen turnézott is velük, mára pedig tucatnyi díjjal elismert szólóelőadó, aki legutóbb 2023-ban jelentetett meg stúdiólemezt Face To Face címmel, ami egyen egy kollaborációs album is a legendás Suzi Quatro-val. Hasonló okok miatt távozott Sophie Solomon hegedűs, és a gitáros Nik Ammar is, utóbbi 2012 óta tévéműsor-, videójáték és filmzenék írására koncentrál. Breslaw egy későbbi interjúban el is ismerte, hogy sokáig problémát jelentett számukra az énekesek, és általában a zenekari tagok folyamatos cserélődése, de végül a 2018-as Memory Drop lemezen egy olyan gárda debütált, ami voltaképpen máig állandónak tekinthető.

9. Jelen

A hat évvel ezelőtt megjelent Memory Drop, melyen olyan emlékezetes dalok hallhatók, mint a Vanished World, a Big Brother, vagy a Searchlight, minden túlzás nélkül új kezdetet jelentett az Oi Va Voi számára. Az akkoriban a zenekar magját alkotó négyes – Steve Levi (klarinét, ének), Josh Breslaw (dob, ütőhangszerek, producer), David Orchant (trombita), Michael Vinaver (gitár, ének) – mellé ugyanis ezen az albumon sorakozott fel a mostani felállást teljessé tevő Zohara Niddam (ének), Anna Phoebe (hegedű), John Matts (gitár, ének), és Moshik Kop (dob), hogy azóta tovább bőveljenk még két taggal Kalliopi Mitropoulou (hegedű, ének) és Elizabeth Leondaritis (basszusgitár, ének) személyében. Május első vasárnapján is őket üdvözölhetjük majd a Müpa színpadán.

10. A jövő határa

Az Oi Va Voi új lemeze május 2-án jelenik meg The Water’s Edge címmel. Eddig két kislemez – Sad Dance, Shine A Light – látott róla napvilágot, melyek alapján a zenekar régi és új követői jó eséllyel számíthatnak az eddigiekhez méltó folytatásra, ugyanis az új dalok bámulatos frissességgel, letisztult, mégis finom részletekbe menő hangszerelésekkel ötvözik az eddig már megismert, ezerszínű zenei villágot. És talán van esély arra, hogy a budapesti közönség  élőben is hallhasson némi újdonságot a korábbi kedvencek mellett, hiszen egy új album megjelenése mindig okot ad az ünneplésre a színpadon és a nézőtéren egyaránt.

További információk a Müpa weboldalán és közösségi felületein!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,159KedvelőTetszik
3,152KövetőKövetés
7,230FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók