Ahogy néhány nappal ezelőtt megjelent programajánlónkban szóba került, szeptember utolsó vasárnapján először lép fel Magyarországon Justin Warfield és Adam Bravin poszt-punkot, gótikus rockot darkwave-vel és elektronikával ötvöző duója, a She Wants Revenge, akik, ahogy turnéikon mindig, teljes zenekari felállásban érkeznek a Dürer Kert színpadára. A koncert előtt kedvcsináló gyanánt összeszedtünk néhány olyan érdekességet a korántsem átlagos csapat történetéből, amit nem biztos, hogy mindenki tud(ott) róluk.
1. A kezdet kezdete
A She Wants Revenge alapfelállását Justin Warfield énekes-gitáros-billentyűs és Adam Bravin basszusgitáros-billentyűs-ütőhangszeres-programozó alkotja. Justin és Adam egy bulin találkoztak és barátkoztak össze, de csak évekkel ezután alapítottak közös zenekart.
2. A Butterfly előtti időkben
Adam Michael Bravin 1995 és 1996 között a több évvel később a Butterfly című dallal befutó Crazy Town első felállásának tagja volt DJ-ként. A zenekar első albuma három évvel később, 1999-ben jelent meg The Gift of Game címmel.
3. Az elnöki DJ
Bravin egy olyan munkakörben is dolgozott, amit rajta kívül valószínűleg nagyon kevesen mondhatnak el, ugyanis több alkalommal volt úgynevezett „elnöki DJ”, azaz olyan szerződtetett „zenefelelős” vagy -szolgáltató, aki különböző nyilvános szerepléseken, fogadásokon és adománygyűjtéseken gondoskodik a zenéről. Adamet Barack Obama korábbi elnök stábja kérte fel több alkalommal erre a munkára. Egy interjúban így mesélt erről:
„Egy hollywoodi klub VIP-termében DJ-ztem, és a műsor végén odajött hozzám egy hölgy azzal, hogy a főnöke imádna engem. Megdicsérte a szettből áradó energiát, és azt, hogy jól tudtam reagálni a közönség visszajelzéseire. Nem tudtam, hogy ki ő, de átadott egy névjegykártyát, amint az „Obama 2012” felirat volt olvasható. Történetesen ő volt az újraválasztási kampány egyik rendezvénykoordinátora. Jó időben voltam jó helyen.”
Adam úgy nyilatkozott később, hogy az elnöknek nem volt semmilyen különleges kérése, és a stáb sem szólt bele különösebben a zenék kiválasztásába, de a biztonság kedvéért utánanézett, milyen dalok találhatók Obama Spotify playlistjén, és mivel tudta, hogy Chicago-ból származik, ezért figyelt arra, hogy néhány onnan származó előadó is bekerüljön a szettbe. Elmondása szerint a fizetségen kívül még inkább megérte azért, mert az édesanyja le volt nyűgözve attól, hogy pont az ő fiát választották ki erre a feladatra.
4. Kirándulás a 9-es bolygóra
Bár Justin Evan Warfield vitán felül a She Wants Revenge frontembereként tett szert a legnagyobb ismertségre, korántsem a zenekar az egyetlen állomás immár több mint három évtizedes zenészi pályafutása során. Édesapja, Maurice Warfield az Epic Records egyik vezetője volt, és olyan R&B-legendák karrierjét egyengette, mint Luther Vandross és Barry White. Justin Warfield 1991-ben, 17 évesen mutatkozott be a közönség előtt a Season of the Vic című rap szerzeménnyel, amiből kisebb rádiós sláger lett, és amelynek producere, Quincy Jones III, a legendás Quincy Jones fia volt.
1993-ban My Field Trip to Planet 9 címmel hip-hop albumot adott ki, melynek producerei Prince Paul és megint csak a fiatalabbik Quincy Jones voltak voltak. Legutóbbi szólóalbuma, a saját kiadású Black Hesh Cult Mixtape a She Wants Revenge első feloszlása után, 2013 júliusában jelent meg.
5. Flawless Victory
A zenekar felfedezőjének a Limp Bizkit frontemberét, Fred Durstöt tartják, aki 1999 és 2010 között a Geffen Records egyik, mára már nem létező, Flawless nevű alkiadójának volt a feje. A cég olyan előadók anyagait gondozta, mint a Big Dumb Face – a Limp Bizkit-gitáros, Wes Borland szólóprojektje -, vagy a Puddle of Mudd, és ők adták ki a She Wants Revenge első albumát is 2006 januárjában.
6. Egy történet két oldala
A zenekar első két lemezének – She Wants Revenge (2006), This Is Forever (2007) – borítói felfoghatók akár egy történet két részeként is. A debütalbum frontján egy alsóneműt viselő nő felsőteste látható, háta mögé rejtett kézzel, és csak a borító hátoldalára pillantva derül ki, hogy egy hatalmas kést tart benne. A második album borítóján a borítómodell fekete alsóneműt és gyászfátyolt visel, a háta mögé dugott kezében pedig egy fekete rózsát tart. A két címből nem nehéz asszociálnunk a történetet: a kívánt bosszú megvalósult, a bosszú eredménye pedig örökké tart.
7. A sláger
A zenekar vitán felül legismertebb dala, egyben legnagyobb slágere a Tear You Apart, ami egyrészt megjelenésekor a 6. helyig jutott a Billboard Alternatív Slágerlistáján, másrészt számos filmben és sorozatepizódban is szerepel betétdalként, mint a One Tree Hill – magyar változatban Tuti Gimi – , a Jim Carrey főszerepelésével készült, Joel Schumacher által rendezett A 23-as szám, a Fringe – A rejtély – , és az American Horror Story „Hotel” című epizódja.
8. A sláger klipje
A dalhoz forgatott videót az elsősorban színészként ismert Joaquin Phoenix – többek között A gladiátor, A nyughatatlan, 8 mm – rendezte. A kisfilmet egy hollywoodi középiskolában forgatták; a táncjelenetet a tornateremben vették fel, a zenekari részeket az iskola balettstúdiójában. A klipben látható statisztákat a Myspace-en keresztül – ne felejtsük el, 2007-et írtunk ezidőtájt! – toborozták, és valójában csak egy részük volt valóban középiskolás, a felhívásban olyan embereket kerestek, akik vagy 15-20 évesek, vagy úgy néztek ki, mintha 15-20 évesek lennének. Ha igaz a történet, fizetést senki sem kapott fizetést, és a forgatás másnap hajnali 3 óra körül fejeződött be.
9. Egy közvetve Lady Gagának köszönhető újjáalakulás
Ahogy már szóba került, a Tear You Apart 2015-ben szerepelt az American Horror Story sorozat Hotel című aktuális évadnyitó részében, ami Lady Gaga, a sorozat egyik főszereplőjének személyes kérése volt. Az akkor épp inaktív She Wants Revenge ennek köszönhetően ismét reflektorfénybe került, aminek jelentős része volt abban, hogy nem sokkal később ismét koncertezni kezdtek.
10. Egy bonyolult kapcsolat
A zenekar eddig kétszer oszlott fel, 2012-ben és 2020-ban. Első alkalommal úgy fogalmaztak, hogy határozatlan ideig szünetet tartanak, hogy mindenki a saját projektjeire koncentrálhasson. 2020-ban viszont egy ennél sokkal véglegesebbnek tűnő nyilatkozatot tettek közzé, de aztán két évvel később visszatértek. A második újjáalakuláskor a zenekart egy bonyolult kapcsolathoz hasonlították, ami önálló entitásként nagyobb, mint az azt alkotó tagok egyénenként. Az inaktív időszakokról, és az újrakezdésekről Justin később így nyilatkozott:
„Hogy őszinte legyek, túl sokat veszekedtünk. A zenekarok ugyanolyan kapcsolatok, mint bármelyik másik. Igazából ez egy házasság. Megszakadt köztünk a kommunikáció megszakadt, miután évekig minden nap együtt voltunk a furgonban, a turnébuszban, és a stúdióban, ez megviseli az embereket. Amit aztán megpróbálsz feldolgozni. Vagy változtatsz személyes szinten és közösen egyaránt, és működőképessé teszed a dolgokat, vagy hagyod, hogy addig gyűljön a feszültség, amíg össze nem omlik minden. És 2012-ben összeomlott. Az első albumunk 10. évfordulójára összeálltunk 2016-ban, és megegyeztünk, hogy megpróbáljuk újra mozgásba hozni a gépezetet, ami sikerült is, de a dolgok érdemben nem igazán változtak. Inkább olyan volt az egész, mint a ragtapasz a nyílt törésen. És amikor 2020-ban megváltozott a világ, másokhoz hasonlóan én is számot vetettem az életemmel, azzal, hogy mit akarok, és nem voltam biztos benne, hogy továbbra is csinálni akarom a zenekart.
Miután elkészítettem egy szólóalbumot, és kis időre távolabb kerültem a zenekartól, rájöttem, hogy hiányzik, de tudtam, hogy vannak olyan részei is ennek a történetnek, amiket soha többé nem akarok átélni. De megfogant egy gondolatnak, ami aztán rengeteg hosszú, mély és komoly beszélgetéssé köztünk Adammal arról, hogy kitaláljuk, miért történtek a dolgok úgy, ahogyan eddig, és hogyan változtassuk meg mindketten a kommunikációnkat és a reakcióinkat. Így rájöttünk, hogy van egy út előttünk, ami más, mint eddig: szórakoztató, kommunikatív, amit járva nem harcolunk, és megbecsüljük mindazt, amit annyi idő, energia és szeretet árán létrehoztunk és felépítettünk. Úgyhogy most, hogy újra itt vagyunk, és azt hiszem, mindkettőnk nevében beszélhetek, azt mondom, hogy most sokkal jobb ez az egész, mint amilyen valaha volt. Szórakoztatóbb, mélyebb szinten értékeljük azt, ahogy a zenénket fogadják, és tényleg azt érezzük, hogy nem csak pontosan ott vagyunk, ahol lennünk kell, de azt is tesszük, amit tennünk kell.”
+ 1. Hamarosan érkezik az új album
A She Wants Revenge eddigi utolsó stúdióalbuma, a Valleyheart 2011. májusában jelent meg, azóta csak koncerteztek, stúdióanyag viszont nem készült. Eddig. Ugyanis Justin Warfield a fent idézett interjúban azt is elmondta, hogy ezúttal új dalokat is írnak, és a következő lemez már 85%-ban elkészült. A tervek szerint még az év vége előtt megjelenik egy kislemez, a teljes album pedig valamikor 2024 folyamán várható. Ha ez igaz, akkor ezúttal valóban sikerült tiszta lappal indulniuk.
A szeptember 24-ei koncerttel kapcsolatban további információk a Live Nation weboldalán!
Források: Wikipedia.org, Consequence of Sound, Black Of Hearts.com
Fotó: Nadia Morganistik