A jó dokumentumfilmeknek nem az a dolguk, hogy csak szórakoztassanak – Válogatás a BIDF idei filmjeiből

A BIDF 2023. január 21.és 29. között kilencedik alkalommal nézhetjük meg az elmúlt időszak legmenőbb, mindenféle díjjal megszórt dokumentumfilmjeit Magyarország több pontján. Idén 7 versenykategóriával, 60 filmmel, 200 vetítéssel, 50 Civil Nagykövettel, 30 nemzetközi zsűritaggal, 50 külföldi filmalkotóval, de leginkább igazi fesztiválélménnyel vár több tízezer nézőt 10 hazai város. A budapesti Cinema City Mammut mozi mellett Debrecen, Eger, Jászberény, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Veszprém vetítőtermeiben láthatóak a BIDF filmjei.

A rengeteg film közül mi azért kiemelnénk párat külön is, amit érdemes megnézni, ha kicsit jobban tisztába kerülnénk a minket körülvevő világgal. A szomszédunkban zajló események miatt persze kissé “háborúnehéz” a válogatásunk, ahogy maga a BIDF is, de hát a jó dokumentumfilmeknek nem is az a dolguk, hogy csak szórakoztassanak.

Amikor a virágok nem hallgatnak

Belarusz közelmúltbéli eseményei miatt egy ideig úgy tűnt, kitörhet Aljakszandr Lukasenka elnyomó hatalmából, de a mostanra egyértelműen csak csalás és rendőrterror segítségével hatalmon lévő diktátor egyelőre marad. Ami viszont vele marad, az annak az emléke, hogy a sokáig hintapolitikát folytató kolhozos bolond orosz segítséggel verte le a sorsuk kézbevételét követelő tömeget. Az Amikor a virágok nem hallgatnakban a tüntetések női oldalát mutatják be: a 2020-as tüntetéssorozat idején Minszkben mindennapossá váltak a nők békés felvonulásai, akik transzparensekkel és virágokkal tüntettek az erőszak ellen és a tiszta, becsületes választások mellett. Ők mesélnek róla megrázó képekkel körítve, milyen körülmények közt tartották őket fogva, hogy tették nyomorékká a férjeiket, barátaikat.

Szabadság tűz alatt

Az ukrajnai háború sajnos lassan egy éve a mi életünk szerves része is. Nemcsak azért, mert sok hír jelenik meg róla, hanem azért is, mert sokszor a legváratlanabb emberek kezdenek el cinikusan hatalmi érdekekről magyarázni a témában, miközben a lényeg elsikkad: az, hogy itt főleg fiatalok halnak meg azért, mert valaki spirituális küldetésének tartja élve tartani az orosz birodalmi álmokat. Az Oscar-jelölt filmrendező, Jevgenyij Afinyevszkij épp ezért nem annyira a nagyképet mutatja be, hanem a kisemberek hétköznapi valóságát.

Szétrombolt kapcsolatok

A film bár szintén az orosz-ukrán helyzetet mutatja be, valójában annál sokkal többet: Magyarországról is zavaróan ismerős helyzetet láthatunk arról, hogyan fordít minket a propaganda egymás ellen, hogyan tesznek tönkre álhírek szoros kapcsolatokat, és hogyan kezdünk el nem hinni még annak sem, amit a saját szemünkkel látunk. Ha valaki került már abba a helyzetbe, hogy a szülei jobban hisznek a tévében hallottaknak, mint abban, amit személyesen tapasztalt, akkor a Szétrombolt kapcsolatok ha megnyugvást nem is, de magyarázatot adhat erre.

A zöld hullám

Kicsit távolodjunk az orosz világtól, jöhet Irán! Választási csalás, erőszakos hatóságok, agyonvert tömegek: A zöld hullám tulajdonképpen ezt mutatja be dióhéjban, hiszen Iránban 2009 óta kőkeményen lépnek fel mindenki ellen, aki csak egy kicsit nem ért egyet az ultrakonzervatív Mahmoud Ahmadinejad vezető irányvonalával. Ilyenek pedig egyre többen vannak. Trailer

A mintaváros, a LADA és a drift

A posztszovjet hétköznapokat láthatjuk: a Volga mellett található Toljatti sokáig igazi szovjet mintaváros volt a hatalmas autógyárral, ahol az emblematikus Zsigulik készültek, aztán a Zsiguliknak vége lett, ahogy a Szovjetuniónak is, a város viszont ott maradt. Úgy maradt ott, hogy az autógyár már nem adott munkát, és nagyon mást sem: egy haldokló és széteső város képe, ahol a fiatalok egyrészt nem tudnak magukkal mit kezdeni, röhejes fizetésekért dolgoznak, és a legjobb szórakozásuk az, hogy az ottmaradt Zsigulikat szerelgetik, driftelnek velük a folyó jegén vagy úgy általában bárhol. A film egyszerre mutat be haldokló várost, de mégis van benne valami reménykeltő.

A teljes 2023-as versenyprogram a fesztivál honlapján olvasható: bidf.hu

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés