Hirdetés

A Huawei megmutatta, mitől kap új erőre

Eljött az a nap a Huawei-nél, amiről már meglehetősen régóta cikkeznek sokan, és csak az volt a kérdés, hogy egészen pontosan mikor következik be, vagyis mikor érkezik a saját operációs rendszerük a telefonokra és tabletekre. A rövid válasz az, hogy most, de érkeznek új eszközök is.


A bejelentés előtt pletykáltak új óráról, vagyis hogy jön a Huawei Watch 3, de szóba került a MatePad 2 is, sőt voltak, akik a kreatív anyagokon felfedezni vélték, hogy talán a legfrissebb telefoncsalád, a Huawei P50 is most érkezhet.

A bemutatón Richard Yu azzal kezdte, hogy felidézte a Huawei fogyasztói üzletágának elmúlt tíz évben elért legfontosabb mérföldköveit, a következő tíz év a „seamless AI life”, vagyis a „gördülékeny élet mesterséges intelligenciával” témakörében fog telni, ehhez pedig megérkezik a Harmony OS, ami mindezt lehetővé teszi.

Ahhoz már sokan hozzászoktak, hogy minden kommunikál mindennel, de ezeknek különböző az operációs rendszerük, ez pedig megnehezíti a dolgokat, és nem megy gördülékenyen az eszközök közötti munka.

Öt éve kezdték el tervezni, a cél az volt, hogy egy kód működjön minden eszközön, mindegy, hogy az milyen memóriával rendelkezik, vagyis elfusson gyakorlatilag bármin.  Ahogyan ők fogalmaztak, ma a telefonon különböző szoftvereket futtathatnak a felhasználók, attól függően, hogy mire van szükségük. Most különböző hardverekkel tehetik meg ugyanezt. Például több kamerát lehet üzemeltetni multi cam módban, legyen az kamera, telefon vagy drón. Vagy van egy toll, amit minden eszközön lehet használni. Mindegy, hány eszközt használ, mindennek egyszerűen kezelhetőnek kell lenni, és ők ezt szeretnék most elérni.

A kérdés továbbra is az, hogy ehhez lesznek-e megfelelő applikációk, amik a magyar felhasználók számára is szórakoztatóvá teszik ezt az egész ökoszisztémát. 

A kezelőfelület egyébként a videók alapján elég jónak tűnik, ráadásul a ventilátortól kezdve minden eszköz és a telefon legfontosabb beállításai is kezelhetők vele. A zene widgettel például el lehet dönteni, melyik eszköz játssza le a kiválasztott dalokat, akár úgy is, hogy közben a lakásban közlekedik a felhasználó, és össze-vissza lövi ki a zenéjét a különböző hangszórók vagy akár a tévé között. Ez mondjuk a zenei élmény szempontjából nem tűnik túl szórakoztatónak, de jobb, mintha a kezében lévő telefont bömböltetné. Közben pedig lehet irányítani az okoseszközöket is, már-már játékos módon, csak össze kell húzogatni a telefon ikont a másik eszköz ikonjával, és meg is van.

Munkára, de hétköznapi szórakozásra is nagyon hasznos lehet, ahogyan a telefont össze lehet kapcsolni a laptoppal vagy éppen a tablettel, és a fájlokat, jegyzeteket, kontaktokat ide-oda lehet lökdösni az eszközök között. Tulajdonképpen olyan, mintha egy számítógéphez hirtelen lenne még néhány monitor, olyan is, amit magunkkal lehet vinni.

Az egy operációs rendszer arra is megoldást jelenthet, hogy a különböző applikációk működni tudjanak a különböző eszközökön. Az egyik nagy erősségnek azt szánják, hogy nagyon személyre szabható már a főképernyő is, és mindenben igyekeznek a felhasználók kényelmét szolgálni, bár a bemutatóból úgy tűnt, néha már a gondolatukat is kitalálnák.

Amellett, hogy az egészet úgy tervezték, hogy hímes tojás módján bánjon a memóriával, bármilyen készüléken is fut, még azt is ígérik, hogy nem zavarja az akkumulátorszintet, ha például a bevásárló appok állandóan futnak, így nem kell újra kikeresni a termékeket, onnan lehet folytatni mindent, ahol otthagytuk az applikációt.

Izgalmas hír, hogy egészen régi telefonok, akár a P20, Mate 20 széria is megkapja majd a frissítést a Harmony OS-re, sőt olcsóbb lesz a szervíz is, szóval ezeket a készülékeket olcsóbban lehet egy kicsit felturbózni akkor is, ha pókhálósra törte valaki a kijelzőt. 

A P50 bejelentésére még várni kell, de villantottak róla egy fotót, és megígérték, hogy nagyon jó lesz.

Megjött a Huawei Watch 3

Azt persze mondanunk sem kell, hogy strapabíróbb, mint az elődje, egy elég látványosnak tűnő gombbal az oldalán. Összesen négy verzió érhető majd el, és már nem arról van szó, hogy ez egy kiegészítő a telefonhoz, hanem mivel eSIM-képes, így önálló készülékként is használható, bár azt nem tudni, hogy itthoni szolgáltatóknál elérhető lesz-e. Mivel az eSIM azonnali internetkapcsolatot jelent, így ezt ki is használja, és lehet zenét streamelni, megnézni a tőzsdét, fordítót használni, beszállókártyát letölteni, hangjegyzetet felmondani, fizetni, vagy irányítani az okoseszközöket, autót kinyitni vagy éppen a digitális buszbérletet használni, csak az órával, telefon nélkül használni, persze ehhez az is kell, hogy ezt applikációk is támogassák.

Érkezik a Pro verzió is, ami kinézetben nagyon hasonlít a sima verzióra, csak kicsit elegánsabb, de tovább bírja az akkumulátora, és sokkal pontosabb benne a GPS, mint az a hasonló okoseszközökben megszokható.

Huawei Watch 3

Huawei MatePad Pro

Nyilván ezen is a Harmony OS fut, 12,6 OLED kijelzővel érkezik, vagyis majdnem olyan nagy, mint egy laptop, vagyis egy billentyűzettel, egérrel és akár tollal még munkához is el lehet képzelni a használatát, ehhez egy rakás mozdulat, ami a Windows-használóknak ismerős lehet, itt is működik. A kézírást át tudja alakítani, illetve a hangot is szöveggé tudja alakítani, már ha valaki olyan nyelven szól hozzá, amit támogat. De szórakozásra is használható, mert az ígéretek szerint jól szól, ráadásul könnyű és vékony is. Videókonferenciákhoz, digitális oktatáshoz optimalizálták, és sokáig bírja: 10050 mAh akkumulátorral kerül piacra három színben, köztük egy olajzölddel, ami műbőr, mai szavakkal élve vegán bőr hátlapot kapott. Persze van hozzá új M-Pencil is, ami új vezérgesztusokat is kapott, például két pöccintéssel lehet váltani a toll és radír között, ami sokkal gyorsabbá teheti a jegyzetelést és a javításokat.

Huawei Matepad Pro

Huawei Mate View

Egy új monitor, amihez elég csak hozzáérinteni a Huawei telefont, és már indulhat is például a munka. 4K felbontással, beépített hangszóróval, állítható magassággal otthoni munkára is jó lehet, és van gamer verziója is, a MateView GT, ambien fénnyel, soundbar-szerű hangszóróval, beépített mikrofonnal, ívelt kijelzővel és 165 Hz frissítéssel lehet azok kedvence, akik szeretnek játszani.

Huawei MateView

Huawei Freebus 4

Ez az új flagship fülhallgatója a Huawei-nek, könnyebb és kisebb, mint az elődje, és sokat javítottak a hangzáson is. Felméri a fülkagylót, és ahhoz igazítja a zajszűrést, és sokáig bírja majd.

Freebuds 4

Miért is volt most ez az egész?

Miután hosszabban is kitértünk arra, hogy milyen az az operációs rendszer, aminek az Andoroiddal vagy az iOS rendszerrel kell szembeszállni úgy, hogy azért évek óta irgalmatlan mennyiségű alkalmazást tett már elérhetővé a Huawei a HMS rendszer felturbózásával, nézzük is meg, hogy egyébként miért is volt erre szükség.

2019 májusában robbant a hír, hogy Donald Trump tiltólistára tette a Huawei-t, aminek több következménye is lett, de a felhasználók számára a legszembetűnőbb, hogy a Google-szolgáltatások és még jó néhány amerikai fejlesztésű applikáció nem kerülhetett a Huawei, illetve az akkor még almárka Honor készülékeire. Az egész tiltásról két nappal azelőtt jöttek hírek, hogy a Honor Londonban bemutatta az új csúcskészülékét. Nem nehéz elképzelni, hogy ez mennyire szürreálissá tette a bemutatót, amin nagyjából csak annyi volt biztos, hogy van egy telefon, ami egyébként kifejezetten jó paraméterekkel van megáldva, látni is lehetett a készüléket messziről, de nyomkodni akkor még nem, hiszen az új intézkedés miatt nem lehetett tudni, hogy azon még futhattak-e a Google-szolgáltatások, vagy nem. Igazából azt sem lehetett tudni, hogy az eseményt megtartják-e, vagy sem, és hogy mi történik, ha az ember benyomja a bekapcsoló gombot. Aztán később a bizonytalanságok egy részére válaszokat kaptunk, de már akkor elindultak a pletykák, hogy a Huawei saját operációs rendszere nagy erőkkel készül, és talán már lassan kilövésre kész.

Ezek a készülékek kapják meg első körben a Harmony OS-t.

Erre azonban várni kellett, a Huawei sorban adta ki az új készülékeket, amiknél rá kellett szánnia az újságíróknak néhány mondatot, hogy ez nem teljes értékű Android, és hogy lesznek olyan applikációk vagy Google-szolgáltatások, amiket ha a fene fenét eszik sem tud használni az, aki megveszi. Egyre jobban fejlődött a HMS, egyre több alkalmazást lehetett egyre egyszerűbben letölteni,

vagyis egyre inkább kirajzolódott, hogy az egészből már csak egy teljesen saját operációs rendszer hiányzik, amitől már nem egy korlátolt-Android-érzése lesz a felhasználónak.

Mikor pedig a tévék kezelőfelületén megjelent a Harmony OS, akkor már egyértelművé vált, hogy mivel a Huawei nagy figyelmet fordít arra, hogy az eszközei képesek legyenek nagyon gördülékenyen együttműködni egymással, így várhatóan érkezik egy olyan operációs rendszer, ami mindezt biztosítani tudja.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,147KedvelőTetszik
3,138KövetőKövetés
7,130FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek