Észak-Anglia Tan Hill fogadója eddig arról volt híres, hogy Anglia legmagasabban fekvő kocsmája. Most azonban azzal került be a hírekbe, hogy legalább 60 vendég rekedt ott. Az este úgy indult, hogy sokan érkeztek pénteken, hogy megnézzék a Noasis nevű Oasis tribute-zenekart, annak ellenére, hogy akkor már fagyokat és hóvihart jósolt a meteorológia. Mindez három napja történt, és azóta is a kocsmában ülnek, esznek, társasjátékoznak, kocsmakvízeznek, ugyanis koncert közben hatalmas hó esett, és azóta sem sikerült kiszabadulniuk.
A zenekar, a személyzet és nagyjából 60 vendég rekedt az elég kietlen helyen lévő kocsmában. Néhányuk SUV és 4×4 meghajtású autókkal két nap után szabadulni tudott a fogságból, de a hatóságok szerint biztonságosabb, ha senki nem indul útnak, mert egyes helyeken közel háromméteres hótorlaszokkal találhatja magát szemközt. Egy embert viszont a helyi mentők szabadítottak ki egészségügyi állapota miatt.
A zenekar minden nap fellép, nem hivatalosan már Snow-asis lett a nevük. A hely tulajdonosai szerint a körülmények ellenére nagyon jó a hangulat, mindenki türelmes, egyetlen problémájuk, hogy kifogytak a reggelihez adható kolbászból. Hétfőre jól öltözött hóembereket szerettek volna építeni, de annyira hideg volt, hogy inkább lemondtak róla.
Azóta a legfrissebb hírek szerint a koncertre érkezők többsége ki tudta ásni az autóját, kivéve néhány fiatalabb koncertlátogatót, akik viszont nem mertek ilyen úton elindulni, ők maradtak, és segítenek takarítani, valamint rendet tenni a fogadóban.