Hirdetés

A helyét megtalálva tökéletes – Kipróbáltuk az Arylic A30+ mini streamer erősítőt

Nemrég írtam egy bizonyos Wiim Mini eszközről, ami nagyon olcsón tudja azt, amit a jóval drágább készülékeken sem biztos, hogy megkap az ember: Tidal Connectet, ráadásul gapless, vagyis szünetmentes lejátszással. Ráadásul azóta még többet tud, van már rajta gapless Amazon Music HD is, de folyamatosan fejlesztik, van, hogy havonta két frissítés is jön a streamerre.


Amikor ezt megvettem a német Amazonon, nem sokkal később rám írt a gyártó cég képviselője, hogy meg vagyok-e elégedve a termékkel. Mondtam, alapvetően meg, hiányzik még ez-az, de remélem a frissítésekkel ezek majd javulnak. (Javultak.) Jeleztem azt is neki, hogy szerintem cikket is fogok írni róla, mert van egy olyan oldalunk, hogy Lángoló, ahol foglalkozunk ilyen hifis termékekkel is. Ennek a cég képviselője nagyon megörült, és küldtek is azonnal nekem egy Arylic A30+ erősítőt, hogy nézzem meg azt is.

Az A30+ gyakorlatilag egy összelegózható kis erősítő. Jó, ez túlzás, mert úgy hangzik, mintha nekem kéne az egészet összerakni, de a csomagban a táp, a kis gumitalpak, a kábelek mellett ott a felcsavarozható két antenna, és egy kis műanyag foglalat, ahová a hangfalaink kábeleit lehet erősíteni, amihez még mini csavarhúzót is adnak. Itt meg kell jegyezni, hogy vastag kábelt ide nem lehet beudgni, de mivel az erősítő teljesítménye csatornánként 30 watt, így annyira nem is fog számítani, hogy durva hangfalakat kössünk rá durva kábelekkel. 

A wifi mellett egyébként kábelesen is mehet rá az internet, külső tárolót is köthetünk rá, ha offline vannak fájljaink, de bluetooth-képes is. Gyakorlatilag ez egyébként egy miniatűr, szép alumínium vázba pakolt streamer, ami erősítő is egyben, így csupán hangafalakra van szükségünk, és mehet a zene. Külső forrás limitálva van, csupán egy aux bemenetünk van, amit erre használhatunk.

Szóval ez egy streamer, ami többek között tudja a Spotify Connectet, az Amazon Musicot, a TuneInt és a Tidalt is. Hogy jöjjön a mániám is, a szünetmentes lejátszás a Spotifynál adott, és ugyan még mielőtt megérkezett, azt olvastam róla, hogy máshogy nem megy a gapless, meglepően tapasztaltam, hogy a 4stream nevű alkalmazásába bekötve simán megy így a Tidal is.

És ha már 4stream. Mivel ez is a Linkplay forrását alkalmazza, mint a Wiim Mini, így multiroom is használható az alkalmazás, mind a 4streamben, mint a Wiim Appban látszik és irányítható mindkét eszköz. Egyébként mióta nálam van az A30+, sem a 4stream, sem maga az eszköz nem frissült, de nem is igazán éreztem szükségét.

Sokat amúgy ne várjunk egy ilyen kis egyben eszköztől hangzásban, de amikor én rákötöttem egy régebbi mini hifim hangfalait, sokkal jobban szólt, mint az. Nagy zenefogyasztóként fő szettre nem igazán alkalmas, de valamelyik kisebb helyiségbe berakva tökéletes feladatot láthat el a sok szolgáltatásával, ahogy például nálunk a konyhában.

Arylic Web Store: https://www.arylic.com/
Aliexpress: https://arylic.aliexpress.com/store/5047150

Amazon:

DE:http://www.amazon.de/dp/B087M1ZMH9?ref=myi_title_dp
IT:http://www.amazon.it/dp/B087M1ZMH9?ref=myi_title_dp
ES:http://www.amazon.es/dp/B087M1ZMH9?ref=myi_title_dp
FR:http://www.amazon.fr/dp/B087M1ZMH9?ref=myi_title_dp

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,105KedvelőTetszik
3,073KövetőKövetés
4,990FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek