Hirdetés

A halotti máglya meg a gleccserkoporsó – Meghallgattuk a Sarke új lemezét

A Sarke jelenleg az egyik kedvenc zenekarom és jó okom van erre. Ezek a középkorú, őszülő, borostás norvég faszik azzal a magától értetődő természetességgel vágnak oda az asztalra átlag kétévente egy-egy maximálisan autentikus, rendkívül ötletgazdag zeneiségről árulkodó új anyagot, ami csak a bármikor hadra fogható, hétpróbás veteránok sajátja.

A játék neve ebben az esetben klasszikus heavy metal és hard rock hatásoktól sem idegenkedő black metal. Ilyet nyilván már hatezer helyen lehetett hallani mástól, tehát a recept nem új, viszont olyan egyéni ízzel játszanak északi barátaink, ami miatt mindig hetekre-hónapokra beszorul az aktuális 8-10 új dal a lejátszóba, jelentős torlódást okozva a később érkező lemezek hallgatásában.

Az idei album tíz dalt hoz nekünk bő negyven percben. Az eddigi recepten nem csavartak sokat, kifejezetten letisztult, szellős, hangkép fogadja a hallgatót, a szó legnemesebb értelmében egyszerű alkotóelemekből építkezik a zene. És mégis, a minden fölösleges megmozdulástól mentes szerzeményekben olyan, első hallásra nem túl feltűnő, de rettentő okosan elhelyezett, átgondolt hangszerkezelési és hangszerelési finomságok hallhatók minden poszton, amik a maga nemében egyedülálló hangulatot kölcsönöznek a lemeznek.

Anélkül, hogy minden dalt mélységében kielemeznék, inkább csak néhány turistajelzést helyeznék el azok számára, akik szívesen satírozgatnák zenei vaktérképüket: ha kíváncsi vagy, hogyan játszik egy norvég black metal zenekar (szerintem) közvetlenül a Deep Purple, és/vagy általában véve hetvenes évekbeli progresszív rock által ihletett gitár és billentyűspárbajt tőrőlmetszett klasszikus metálzenei környezetben, hallgasd meg a Beheading Of The Circus Director című számot, különösen a második felét! Ha azonnal ható, jól eltalált riffekre építő slágert akarsz – mert ezek bizony azok, akármit is mond a kormány – ott a Grim Awakening, vagy a Funeral Pyre. Ha pedig az év egyik legjobb dalát akarod hallani, amelynek hallatán megállapodott családfők ökölbe szorult arccal törnék ripityára a léggitárt az első sorban, ha lenne esély bármikor egy Sarke-koncertre elérhető távolságban, nos, akkor a Glacial Casket a konyhafőnök ajánlata. Aki pedig meglepetést akar, hallgasson billentyűs hangszerekre írt instrumentális dalt közvetlenül utána a Sleeping In Fear képében, mindezt – nem győzöm elégszer hangsúlyozni – egy norvég black metal lemezen! És ha nem lennék lusta – amit általában azzal palástolok, hogy azt mondom, meghagyom a hallgatóknak a felfedezés örömét – kivétel nélkül minden dalról írhatnék valami hasonlót.

Jellemző, hogy az Allsighr olyannyira minden felhajtás nélkül jött ki még október végén, hogy teljesen véletlenül akadtam rá a YouTube-on. Ez a féle nem éppen túlgondolt marketing koncepció lehet, mert amikor elém került az új anyag, a legjobban azon voltam ledöbbenve, hogy a 2017-es Viige Uhr óta ez már a második lemez, szóval a két évvel ezelőtti Gastwerso-ról úgy maradtam le, mint a borravaló a zagyvahévízi Kisbüdösben hó végén. Mindegy, majd utólag pótolom. Addig meg úgy teszek, mintha naprakész zenei újságíró lennék, aki a rock- és metálszíntér minden lemezét meghallgatta legalább hatvanháromszor, 1937 óta, természetesen intrókkal együtt. A lényegen ez persze nem változtat: az Allsighr az év egyik legjobb anyaga azoknak, akik 2021-ben is megengedik maguknak azt a luxust, hogy zenét hallgatnak, nem arculati elemeket. 4,5/5  

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
912FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk