Hirdetés

A francia tesztkoncertekre pozitív COVID-teszttel is mehetnek a résztvevők

A francia kulturális miniszter megerősítette, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően olyanok is részt vehetnek a tesztkoncerteken, akiknek pozitív lesz előzetesen a tesztje.

Olyan szituációnak kell lennie, ahol ténylegesen van keveredés

– mondta Roselyne Bachelot a francia LCI csatornán. Ez a lépés azért új, mert több ország is rendezett már tesztkoncerteket, hogy kiderüljön, mennyire biztonságos újranyitni a helyszíneket, és hogy jobban tudják modellezni a résztvevők mozgását, valamint a vírus miatti kitettséget, azonban eddig minden alkalommal csak olyanokat engedtek össze, akiknek a tesztje negatív volt.

Ettől még tesztelik a résztvevőket

A francia tesztkoncertet Marseille-ben rendezik, a 8500 fő befogadására alkalmas helyre ezer főt engednek majd be. A buli alapvetően ültetett lesz, de lehetősége lesz a résztvevőknek felállni, ha úgy tartja kedvük. A résztvevőknek kötelező lesz a maszkviselet, és fertőtlenítőt is kell használniuk. A résztvevőket előzetesen tesztelik. Hasonló tesztkoncertre készülnek Párizsban is, a 20300 fős AccorHotels Arena 5000 főt enged majd be, szintén március elején.

Az észrevételeket és az eredményeket nagyon gyorsan szeretnék kiértékelni, a kulturális miniszter úgy tervezi, hogy egészen pontosan április 8-án fognak róla tájékoztatót tartani Marseille-ben. Bachelot hozzátette, hogy ő személy szerint bizakodó a fesztiválok és az ültetett koncertek kérdésében, azonban az álló események azért komplikáltabbak lehetnek.

A spanyolok vírusmentes tesztkoncertje is sikerrel zárult

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk