A félig elmesélt történet – Biggie: I Got a Story to Tell kritika

Március 1-én az amerikai premierrel egy időben magyar felirattal érkezett a hazai nézők képernyőjére a Netflix egész estés dokumentumfilmje, a Biggie: I Got a Story to Tell, ami Christopher Wallace aka The Notorious B.I.G. életét, pontosabban, ahogy az alcím is deklarálja, az ő eredettörténetét igyekszik bemutatni. Megismerhetjük a gyerekkorát, azt, hogyan lépett az egyedülálló anya által megteremtett biztonságos otthonból az alig néhány száz méterre lévő Fulton Street crack-dílerének szerepébe, hogyan járt be nagyon rövid idő alatt nagy utat a demo kazettája, de arról, hogy miként vált a brooklyni tehetségből globális popkulturális ikon, a film már szinte semmit nem árul el.

Hirdetés

Voletta Wallace Kingstonból költözött az Egyesült Államokba, ahol az “ígéret földjét” nem, de a lehetőséget a főiskolai tanulmányokra megtalálta, és egy szerény, de rendezett otthont teremtett fiának Bedford-Stuyvesant azon részén, ahol a gyerekeket még éppen le lehetett engedni a ház elé játszani. Apja, a szintén jamaikai bevándorló George Letore (akinek neve nem hangzik el a filmben) három hónappal Biggie harmadik születésnapja előtt végleg magára hagyta őket, ahogy tette azt korábban Londonban élő feleségével és családjával. A tanárnőként dolgozó, határozott, erős anya és fia különleges, egymásra utalt kapcsolata végighúzódik az I Got a Story to Tell képkockáin, megmutatva, hogy a Juicy-ban említett “egyszobás putri” valójában három, rendezett szobát jelentett, ahol The Notorious B.I.G. szavaival ellentétben Christopher számára mindig volt étel az asztalon.

Ms. Wallace mellett Sean “Puff Daddy” Combs és a gyerekkori barát, D. Roc interjúi és az utóbbi által forgatott archív felvételek adják a film gerincét. A rapmogul jól felépített mondataiból egy egyedülálló tehetség képe rajzolódik ki, akinek zeneiségét legalább annyira formálták a korábbi évtizedek afroamerikai zenei hagyományai, mint a kortárs rap-színtér. D. Roc egy egyszerű vhs-kamerával mindenhová követte az előbb a környék freestyle-bajnokává, majd a város “megkoronázott” királyává váló barátját. A rendező, Emmett Malloy nagy lehetőséget látott ezekben a korábban be nem mutatott, színfalak mögötti, parkolókban vagy épp hotelszobákban forgott, szemcsés képekben, amik egyfajta intimitást kölcsönöznek ugyan a történetnek, de minőségük éles ellentétben áll a Biggie-ről készült korabeli stúdiófotókéval, ráadásul fontosságuk a történet szempontjából erősen megkérdőjelezhető.

Ezzel el is érkeztünk az I Got a Story to Tell legnagyobb és feloldhatatlan problémájához: az elnagyolt történetmeséléshez. Hosszan hallgatjuk a gyakran saját fontosságukat is hangsúlyozó fiatalkori barátoktól a Fulton Street-i crack-kereskedés ABC-jét, de egy szó sem hangzik el a Bad Boy Records születéséről, a grandiózus beatről, amire épült (Flava In Ya Ear), arról, hogyan alkották újra a remix fogalmát, és a zenemarketing szempontjából is tananyagnak számító B.I.G. Mack kampányról, amelynek fotózásán a 42. Utca szomszédságában Biggie megismerte későbbi feleségét, az r&b énekesnő Faith Evanst. Utazunk az első demo kazettával Brooklynból a The Source újságírójához, Matty C-hez, aki a fiatal tehetségeket bemutató Unsigned Hype rovatot vezette (ahol még első lemezük előtt olyanok mutatkoztak be, mint Common vagy DMX), aztán tovább a szalaggal Harlembe az Uptown Records fiatal igazgatójához, Puffyhoz, akinek egója és nagyravágyó tervei nem engedték, hogy sokáig maradjon egykori mentora Andre Harrell árnyékában, de később semmit sem hallunk Biggie egyre erősödő barátságáról Jay-Z-vel. Látjuk, hogyan kapja el Mary J. Blige a sírástól összecsukló Lil’ Kim-et 1997 márciusában, mikor a Biggie koporsóját szállító autó végighajt a városon, de a Junior M.A.F.I.A. “királynője” nem szólal meg a filmben, annak ellenére, hogy közeli barátja (és egyben szeretője) írta karrierindító platinalemezét, a Hardcore-t, sőt az is nyilvánvalóvá vált az elmúlt években, hogy sajátos attitűdje, a női szexualitás minden korábbinál nyíltabb, szókimondó hangsúlyozása – ami előbb forradalmi újdonság volt, majd később példaértékűvé vált a női rap-előadók körében – szintén B.I.G. ötlete nyomán született meg.

Fájdalmasan hiányzik a filmből egy szakértő narráció, ami összekötné, kontextusba helyezné a gyakran csapongó, jelentéktelen részleteken merengő interjúkat. Feliratként is csak évszámokat látunk, ami kevés ahhoz, hogy megértsük összetett kapcsolatát Tupac-kal, az ikonikus interjúk és magazincímlapok bemutatása nélkül nehéz pontos képet kapni arról, hogyan fajult gyilkosságig a nyilatkozatháború a keleti- és a nyugati-part képviselői között. Ennél is fájóbb, hogy a film bemutatja a “fiút”, a “barátot”, a “rappert”, de nem mutatja be az ikont, Brooklyn büszkeségét, akinek 24 évvel a halála után is világszerte pólókon viselik az arcát, és tűzfalakra festik a szavait. The Notorious B.I.G. mindössze négy éves (!) karrierje során – ami a Who’s The Man filmzenéjeként debütáló, Last Poets-et hangmintázó Party & Bullshit-től a Peterson Múzeumban tartott végzetes partyig, és egy golyónyomokkal pettyezett újabb fekete luxusautóig tartott – olyat hozott létre, ami jóval túlmutatott két lemeznyi, nagyvárosi, rímbe szedett paranoián, egy utcai üzletember fejlődéstörténetén, amit egyszerre hat át a szókimondó őszinteség, a sajátos humor és az önirónia.

Ez az a hagyaték, amivel a Biggie: I Got a Story to Tell nem tud, vagy épp nem is akar mit kezdeni, így a Netflix újdonsága csatlakozik azoknak a filmeknek a sorához, amiknek megvolt a lehetőségük, hogy elmeséljék a hip-hop legnagyobb történetét, de egy ponton elromlott a koncepció, és hosszúra nyúlt videoklipként végezték (Notorious, All Eyez On Me), komolytalanságba és felkészületlenségbe fulladtak (Biggie & Tupac), vagy sosem voltak többek egy gyors utcai értékesítésre szánt videó-mixtape-nél (Bigger Than Life). Ha valaki komplexitásában szeretné látni a történetet, a szintén Netflixen elérhető Hip-Hop Evolution a jó választás, ahol Shad Kabango popkulturális jártasságában sosem csalódunk. A legjobb játékfilmes feldolgozás képzeletbeli díja pedig egyértelműen az Unsolved: The Murders of Tupac and The Notorious B.I.G. címre keresztelt tíz részes sorozaté – ami a Straight Outta Compton példátlan sikere utáni hollywoodi eufória terméke, amikor az álomgyár minden hip-hoppal kapcsolatos forgatókönyvnek zöld lámpát adott –, de aminek autentikus voltát jól jelzi, hogy az egyik epizód rendezésére azt az Ernest Dickersont nyerték meg, aki Tupac filmes debütálását, a kultikus Hosszú lé-t (Juice) is rendezte 1992-ben.

Az amerikai hip-hop közösség évről évre nem a születésnapján, hanem halálának évfordulóján, március 9-én emlékezik Biggie-re. Ennek oka az egykor maga is a mainstream csúcsait ostromló hip-hop előadó Canibus talán leghíresebb sorában keresendő, aki bár csak egykori mentorának, L.L. Cool J-nak akart odaszúrni egy újabbat, mégis egy generációnak tanította meg ezt a fájdalmas dátumot, mikor elrappelte: “the greatest rapper of all time, died on March 9”.

Craig Mack, Puff Daddy és The Notorious B.I.G. első lemezeik megjelenése előtt a “B.I.G. Mack” kampány fotózásán, ahol a fényképész Chi Modu elmondása szerint egy Burger Kinget alakítottak át McDonaldsszá a fotók kedvéért.

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,839KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
743FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés