Tavaly ősszel még csak figyelmeztetést adott ki, most már le is vett a kínálatából a Disney+ olyan klasszikus rajzfilmeket mint a Susie és Tekergő, a Pán Péter, a Macskarisztokraták, a Dzsungel Könyve vagy éppen a Dumbo. A gyerek fiókjában ezek a címek mostantól nem lesznek elérhetőek, mert a vállalt szerint a rasszista sztereotípiákat erősítik.
A Susie és tekergő 2 vagy a Pán Péter és a Dzsungel Könyve folytatásai elérhetőek, mert azokat kevésbé sértőnek ítélték meg. A tiltott tartalmak a felnőttek profiljából is megnézhetőek, vagyis teljesen nem zárták el ezeket a meséket a gyerekektől, csak a szülőkre hagyták a döntést. A döntés mögött egyébként a hírek szerint az az elképzelés húzódik, hogy a szülő képes lesz megmagyarázni a gyereknek a mese közben felmerülő rossz sztereotípiákat és bántó jeleneteket vagy megjegyzéseket.
A filmek kezdetekor egy 12 másodperces figyelmeztetés jelenik majd meg, amit nem lehet léptetni. A szöveggel figyelmeztetik a nézőt, hogy a válaszott műsor emberek vagy kultúrák negatív ábrázolását és / vagy helytelen bánásmódját tartalmazza. A Disney szerint ezek a sztereotípiák akkor is, és most ios tévesek és károsak voltak, viszont beszélgetni kell róla, tanulni kell belőle ahelyett, hogy eltávolítanák őket, csak így lehet megteremteni a befogadóbb jövőt.
A Disney elindított egy weboldalt is, amin arról írnak, hogy a múltat nem tudják megváltoztatni, de mindenki tanulhat belőle. Ezzel együtt a parkjaikban is felülvizsgálják a játékokat, hogy ne legyen ott sem olyan elem, ami sértheti az embereket.