Az elmúlt hetekben Katy Perry és Ed Sheeran is fellélegezhetett, miután az ellenük indított plágium-perekben tisztázta őket a bíróság. Közben Dua Lipa még aggódhat, hogyan végződik az ellene indított per, de úgy tűnik, hogy a legnagyobb nevek ellen megszaporodtak az olyan jellegű támadások, amelyek azt állítják, hogy a slágereik bizonyos részleteit lopták. Valóban mindenki megírt már mindent, amit a zene lehetővé tett, ezért vannak ismétlődések, a nagy slágerek szerzői tényleg kifogytak az ötletekből, vagy ennyire sokan tartják jó ötletnek, hogy egy perrel ismerje meg a nevüket és a munkásságukat a világ?
Ezek a meglehetősen kellemetlen perek mára minden nagy névnél előfordultak már, olyan, mintha a világsztárság része lenne az autogramosztogatás, a közös szelfik, a turnék és a csillogás mellett a bíróságra járkálás is. A kisebb neveket, az ismert, de igazán be nem futott előadókat a probléma nagyon ritkán érinti, úgy tűnik, mintha csak azok az előadók lennének az egész jelenség elszenvedői, akik rendszerint az éves lejátszási listák, és legtöbbet kereső előadók listáinak az élén kapnak helyet.
Két szó, több millió dollár
Sami Switch, azaz Sami Chokri még 2018-ban indított pert Ed Sheeran és szerzőtársai ellen, mert szerinte a 2017-es Shape Of You című dal refrénje nagyon hasonlít az ő 2015-ös Oh Why című kislemezének refrénjének egy részéhez. Szerinte egészen pontosan az „Oh I” részeket egy az egyben tőle lopták. Sheeran azzal védekezett, hogy egészen addig nem is hallott Switch daláról, amíg az nem követelt tőle pénzt, így nem lophatta el azt, amit nem hallott előtte.
Ennél eggyel azért meggyőzőbb érv volt, hogy ez az „Oh I” rész nagyon gyakori a popdalokban, amivel a bíró is egyetértett, a plágiumot pedig nem lehetett bizonyítani. Sheeran azzal védekezett a bíróságon, hogy az egy alapvető pentaton, ami „teljes közhely”. Ezt pedig azzal bizonyította, hogy eldúdolta a Blackstreet No Diggity és a Nina Simone-féle Feeling Good dalokat, hogy bemutassa, milyen gyakori dallamról beszélünk.
Sőt, Sheeran azt is elmondta, hogy amennyiben valahonnan inspirálódik, mindig jelöli a szerzők között, ezért éppen az említett dalból például a TCL No Scrubs című dalának szerzői is részesültek, igaz ez sem teljesen saját kezdeményezés, hanem egy korábbi szerzői jogi követelés eredménye. Mégis Sheeran és szerzőtársa, a Snow Patrolból ismert Johnny McDaid visszautasították azt a felvetést, hogy az, hogy ennyire megszaporodtak az ilyen jellegű jogi ügyletek, azt bizonyítják, hogy „szokásuk tudatosan vagy tudat alatt kisajátítani más dalszerzők szakértelmét és munkáját a dalszerzés során”.
Inspirálódás a múltból
Dua Lipa nyíltan bevallotta interjúiban, hogy szeret tisztelegni a múlt dalai előtt, a Levitating című dala miatt hamarosan két szerzői jogi pert is megának tudhatott. L Russell Brown és Sandy Linzer dalszerzők azt állították, hogy a Levitating nyitódallama néhány munkájuk „másolata”, míg az Artikal Sound System amerikai reggae csapat szintén keresetet nyújtott be, miszerint a Levitating túlságosan hasonlít a 2017-es Live Your Life című dalukhoz. De Taylor Swiftet is többször vádolták már plágiummal.
Az első igazán ismert plágium-per 1971-re nyúlik vissza, és George Harrisonhoz, a Beatles tagjához köthető, aki azóta is úgy emlékszik rá vissza, mint élete egyik legszörnyűbb élményére. Szólóslágere a My Sweet Lord még javában sikere volt, mikor a Bright Tunes Music Corp beperelte, mert a szám szerintük hasonlított a The Chiffons He’s So Fine című, egy évtizeddel korábban kiadott dalához. Az ügy évekig húzódott, a bíró végül elmarasztalta Harrisont, és „tudattalan plágium” cselekménye lett a döntés eredménye, mert úgy gondolták, hogy hallhatta a dalt.
Ez egyébként egy létező jelenség, kriptomnéziának nevezik azt, mikor mások ötletére úgy emlékszünk, mintha a sajátunk lett volna.
Harrison boldogan elismerte, hogy a dal megírásában ihlette az Oh Happy Day 1968-as változata, de a plágium címke annyira elszomorította, hogy utána saját bevallása szerint nem akart több dalt írni, és paranoiássá vált, ha zeneszerzésről volt szó.
Egyre nehezebb különbséget tenni véletlen, ihlet és lopás között
A zenefogyasztás teljesen megváltozott a streaming fejlődésével. Honnan tudhatnánk, hogy az egyik előadó hallotta-e a másik dalát, mikor mindketten ott vannak ugyanazon a platformon?
A bírósági gyakorlat azóta óvatosabb, és ha nem tudják egyértelműen bizonyítani a plágiumot, inkább nem marasztalják el a sláger előadóját, ráadásul bizonyos zenei szegmensek nagyon sok popdalban megjelennek. De vannak olyan precedensek, amelyek nagyon megrettentik a dalszerzőket, ilyen volt például mikor Robin Thicke-ot és Pharrell Williamst bűnösnek találták abban, hogy Marvin Gaye Got to Give it Up című dalának „érzetét” másolták a Blurred Lines dalukkal, és 5 millió dollár megfizetésére kötelezték őket.
Ugyanakkor a legtöbb lemezkiadó és producer számtalan olyan példát tud mondani, mikor valaki mutatott nekik egy dalt, ők azonnal rávágták, hogy mire emlékezteti őket, mikor megmutatták a kérdéses dalt, akkor pedig az érintett is rácsodálkozott, mert azt mondta, sosem hallotta.
Joe Bennett, az egyesült államokbeli Berklee College Of Music törvényszéki zenetudósa szerint az „opportunista felperesek” kihasználják a hallgatók által elkövetett általános zenei hibát, vagyis azt feltételezik, hogy a plágium az egyetlen magyarázat arra, hogy az egyik dallam kissé hasonlít a másikhoz. Bennett szerint a mainstream pop jeléenleg két- és négyütemes akkordokra épül, amelyekben előfordulhat véletlenül hasonlóság, ami gyakran annyira meglepi a felpereseket, hogy szerintük az egyetlen magyarázat a plágium lehet. Legtöbbször azonban a szakértő szerint tévednek.
Az algoritmusok ezeken is segíthetnek
Most a streaming szolgáltatók azt ígérik, hogy algoritmusaik képesek lesznek arra, hogy felismerjék az egymásra nagyon hasonlító műveket. Sőt, a Youtube Content ID rendszere már most is ezzel segíti a lemezkiadók és a publishing cégek munkáját. Minden olyan bejegyzést, ami egy már létező dalrészletet tartalmaz, kiszűr a rendszer, és a jogtulajdonos eldöntheti, hogy monetizálja-e a tartalmat, vagy letiltja-e a használatát. De ez nem jelenti azt, hogy mikor váratlan hasonlóságot észlel, akkor ott jogsértésről van szó.
