Hirdetés
Hirdetés

A BTS tagjai bevonulnak katonának, 2025-ig nem lesz koncert

Nem jött össze a nagy terv, a BTS hiába gazdasági tényező, mégis le kell a tagoknak tölteniük a kötelező sorkatonai szolgálatot. Dél-Koreában ugyanis minden 18-28 év közötti munkaképes férfinak két év katonai szolgálatot írnak elő.

2020-ban már amúgy módosítottak is a törvényen, korábban ugyanis 30 éves koráig le is kellett tölteni a két éves kötelező katonai szolgálatot, azaz 28 éves korukig ezt el kellett kezdeni. Az új törvény értelmében azok, akik a munkájukkal öregbítik az ország globális hírnevét, és hát a BTS egyértelműen ilyen, ezt két évvel kitolták, azaz 30 éves korukig kezdhetik el a katonai szolgálatot.

De most már nincs mentség. Még úgy sem, hogy legutóbb már közvélemény-kutatást akartak indítani annak érdekében, hogy esetleg a BTS tagjainak egyáltalán ne kelljen bevonulni.

Szóval a legidőseb tag, Jin 29 évesen már a jövő hónapban megkezdi a felkészülést a katonaságra. Aztán szépen sorban jönnek a többiek. A legelső koncertek így 2025-ben várhatóak, kérdés, a jelenlegi világban ki fog várni rájuk három évet, amikor ráadásul már az összes tag 30 év felett lesz.

spot_img
Advertisement

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

37,440KedvelőTetszik
2,933KövetőKövetés
1,130FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk