MCA (azaz Adam Yauch) 2012-es halála után a Beastie Boys feloszlott, és azóta nem is nagyon beszéltek arról, hogy mi van azokkal a dalokkal, amiket nem adtak ki, egyáltalán vannak-e ilyenek. Utóbbira azért a feltételezések szerint igen a válasz, hiszen a zenekar utolsó lemeze Hot Sauce Committee Part Two címmel jött ki, így kell lennie egy első résznek, bár ez lehetett valami furcsa csavar is.
Most Ad-Rock (azaz Adam Horovitz) egy podcastben elárulta, hogy valóban van egy teljesen kész, kiadatlan nagylemezük. Amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy akkor ez utolsó lemezük első része, akkor Ad-Rock azt mondta, hogy azt nem árulja el, de viccen kívül van egy még ki nem adott, kész lemezük.
Arról, hogy ez megjelenik-e valaha, nem beszélt egyértelműen, de azt mondta, hogy még ezen kívül is van egy rakás kiadatlan daluk, amik nagyrészt ilyen betépett jammelések, és nem tudja, hogy a világ készen áll-e arra, hogy kiadják, de szerinte egyszer valamikor ki fogják.
És Ad-Rock azt is elmondta, ha már erről kérdezték, hogy azóta is minden nap csinál zenéket, minimum a számítógépén, de erről sincs fogalma sem, hogy valamikor ki fogja-e adni.
A Beastie Boys utolsó lemeze 2011-ből: