Hirdetés

A 2000-es évek “naénmegmondtam” albuma – 20 éves a Wilco Yankee Hotel Foxtrot albuma

Kevés albumot jellemeznek úgy, mint „csak szimplán egy mestermű”, és ennél is kevesebb ilyen lemez merül feledésbe. Azonban a 2001-ben kiadott Yankee Hotel Foxtrot című, pszichedelikus, alternatív rock lemez épp erre egy tökéletes példa. Magyarországon nem sokan ismerik ezt az LP-t, de még a Wilco név sem cseng ismerősen sokaknak. Pedig a zenekar és az album mögött álló történet több mint érdekes. A történetet remekül dokumentálja a 2002-ben kiadott ”I Am Trying To Break Your Heart: A film about Wilco”, ami a fent említett album elkészítését dokumentálja, emellett pedig betekintést nyerhetünk a kiadás nehézségeibe is.

Az album története

A filmet Sam Jones rendezte, a mű pedig remekül bemutatja a felsorolt témákat. Nem ez az első „rockumentary” ami az ember eszébe jut, azonban az egyik legjobb, amit lehetőségem volt megtekinteni. Sok ember megszólal a filmben, a zenekar vezéralakja Jeff Tweedy, az album hangzásáért felelős Jay Bennett, továbbá szerepet kap még az együttes többi tagja, a menedzserük, az album keveréséért felelős Jim O’Rourke és még Tweedy felesége is.

A Wilco ekkor a Reprise nevű kiadóval állt szerződésben, akik a Warnerhez kötődtek. Az album készítésekor egy teljes mértékben új irányzattal állt elő a formáció, ahogyan Jay Bennett a filmben jellemezte:

„Ilyenkor vagy valami remek dolgot alkotunk, vagy teljesen elveszítjük az eszünket,”

és összességében ez is jellemző erre az albumra. Az anyag 2001 nyarára lett kész, azonban a fent említett kiadó nem volt vele megelégedve, úgy érezték, hogy egyszerűen nem fogják tudni eladni, nem fog helyet kapni a rádióban, felesleges is kiadni.

Mindeközben Jay Bennett összetűzésbe került Jeff Tweedyvel az album keverésével kapcsolatban, hiszen utóbbi meghívta Jim O’ Rourke-ot, aki érdekelt volt abban a fajta hangzásban, amit Tweedy vizionált. Ezen konfliktusok miatt pedig Tweedy kiadta Bennett útját. Ez a mai napig egy vitát kiváltó döntés az együttes rajongói között, Tweedy is úgy tekint vissza rá a 2018-ban kiadott önéletrajzi könyvében, hogy:

„Megértem azokat, akik haragszanak rám ezért. Nem értek velük egyet, de teljesen megértem őket, hiszen Jay az összes olyan albumon szerepelt, ami fontos nekik.”

Azonban nem volt mit tenni, az album készen állt, a lemezkiadó pedig térítésmentesen átadta az anyagot. Így 2001. szeptember 18-án, alig egy héttel a 2001-es terrortámadások után megjelent a Yankee Hotel Foxtrot címre hallgató album az együttes weboldalán, teljesen ingyen.

Uralni a káoszt

Ritkán lehet arról beszélni, hogy egy lemez csak úgy egyben van. Mind hangzásilag, mind keverésileg. Azonban a Yankee Hotel Foxtrot az a próbálkozás, ami telibe találja ezt a kritériumrengeteget. Az LP egy kaotikus indítással rúgja be az élmény motorját, a szó legjobb értelmében. “I Am Trying To Break Your Heart” a dal címe, amiről később a dokumentumfilm is kapta a nevét.

Az együttes tagjai úgy jellemezték az ilyen dalokat mint “noise track”-kek, és ez érződik is. Azonban rendkívül jól használják a háttérzajokat, az egész úgy érződik, mintha Tweedy és Bennett duója egyszerűen csak uralná a káoszt. Mintha teljesen kezükben tartanák és kontrollálnák azt a tornádót, ami a fent említett dal. Ezután a kicsit pontosabb “Kamera” következik, amely tovább folytatja, ám kicsit talán enyhít a kaotikus hangzáson. A műnek egyébként volt egy korai, rockosabb változata is, amely az előző albumuk, a Summerteeth hangzásvilágát idézi meg.

A Wilco egyébként épp ekkor cserélt dobost, Gleen Kotche pedig rendkívüli munkát végez abban, hogy a már sokszor emlegetett víziót támogassa. A következő dal az albumon a Radio Cure címet kapta. Itt talán érdemes kitérni a dalok szövegeinek tartalmára; tudni érdemes, hogy Tweedy és Bennett sem voltak drogoktól mentesek, emiatt pedig az albumon rengeteg dal az addikciójukkal való küzdelemről szól, erre pedig tökéletes példa a kicsit lassabb, melankolikusabb Radio Cure. Ameddig Tweedy ezt a szövegekben, addig Jay Bennett a trackek hangulatában igyekszik éreztetni: ez egy nehéz album.

Az album következő darabkája a „War on War” a Kamera-hoz hasonlóan kicsit visszafog az őrült hangzásvilágból, azonban így is érződik, hogy ez egy teljesen új irány a Wilco számára. Majd ezután következik az LP egyik legismertebb dala (kiindulva a Spotify hallgatási adatokból), a „Jesus, Etc.” Ez az első igazi klasszikus, szerelemről szóló dal az albumon, óriásit dob a hegedű szerepeltetése a végeredményen. Érdekesség, hogy sokan merésznek értékelték a dalszöveget, tekintve, hogy a következő sorok szerepeltek a szeptember 11-i terrortámadás után egy hétttel megjelent albumon:

„Tall buildings shake, voices escape – Singing sad sad songs”

Ezután az Egyesült Államok kritikáját testesíti meg az „Ashes of American Flags” című dal, amely szintén a „noise track” kategóriába sorolható, Tweedy tagadta, hogy bármilyen politikai utalás lenne a dalban, azonban az avatott fülnek kihallható belőle egy enyhe kapitalizmuskritika és az amerikai álom értelmetlensége. Egy, az albumhoz képest meglepően enyhe, nosztalgikus hangulatú dal jön a sorban, mely a „Heavy Metal Drummer” címet viseli. Ebben Tweedy a régi szép időkre emlékszik vissza, mikor még KISS-feldolgozásokat játszott, természetesen a marihuána itt is szerepet kap, a drog és az alkohol talán a mozgatórugója a Yankee Hotel Foxtrotnak.

Az album záróakkordjai nagyon erősek, a szerelmeslevelek minden érzését remekül átadó „I’m the Man Who Loves You”, amely egy kicsit egyszerűbben összerakott szám a lemez többi részéhez képest, a kicsit sötétebb hangvételű „Pot Kettle Black”, aminek talán a legelvontabb szöveget sikerült írni az összes dal közül.

Az album maradék két dala a kicsit folkos hangzással kecsegtető “Poor Places”, amelyről hamar kiderül, hogy bizony ez is egy „noise track”, az albumzáró pedig „Reservations” címre hallgat, amely egy, a zongorára jobban fektető dal, és tökéletesen zárja le az albumot.

Yankee Hotel micsoda?

Az album a megjelenése után rendkívüli siker lett a kritikusok körében. Ezen kísérlet bizonyította, hogy a Wilco képes egy teljesen egyedi hangzást feltalálni, ami egy kicsit art-rock, nyomokban folkot és klasszikus rock&roll-t tartalmaz, emellett pedig borzasztóan hangos és pszichedelikus. A Metacriticen 87 ponton áll az album, megjelenésekor pedig a Pitchfork 10/10-zel jutalmazta, és úgy jellemezte, amivel cikkem kezdtem, „szimplán egy mestermű.” Igazuk volt.

Szöveg: Szolga Bálint, a Millenna.hu főszerkesztője

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
841FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk