Hirdetés
Hirdetés

(Sittin’ On) The Dock Of The Bay – Hallgasd meg, hogy énekli Sting Otis Redding dalát!

sting_2020.jpg

Új felvétellel jelentkezett Sting, ami ráadásul egy különleges apropóból készült feldolgozás. Az Alzheimer Szövetség által kezdeményezett Music Moments zenei projektben jeles művészeket kértek arra, hogy olyan dalokat énekeljenek el, amelyekhez kötődnek érzelmileg. A The Police egykori frontemberén kívül olyan előadók vesznek részt a kezdeményezésben, mint Nile Rodgers, Sharon Van Etten, Jason Isbell, a Band of Horses, Joan Jett, Lee Ann Womack, Anthony Hamilton, Brett Eldredge és a Head and the Heart. Sting dala a folytatásban meg is hallgatható.

Ahogy Sting a kapcsolódó videóban elmondja, Otis Redding klasszikus dala az angliai Wallsend városában töltött fiatal éveire emlékezteti.

Amikor fiatal voltam, fogalmam sem volt, hogyan fogjak hozzá az álmaim megvalósításához. A szülővárosomban a folyó közelében éltünk, és gyakran lementem a komphoz, néztem a hajókat, ahogy jönnek-mennek. Ahogy arról ábrándoztam, vajon merrefelé is tarthatnak, egyszercsak rájöttem, hogy ez pont olyan, mint az én életem. El kellett hagynom a helyet, ahol voltam.

Arról, hogy miért fontos számára az Alzhemier-kórral kapcsolatos kutatások támogatása:

A feleségem édesanyja az Alzheimer-kór egyik korábban támadó változatában halt meg. Ez egy tragikus és rettenetes betegség, ami potenciálisan mindannyiunkra leselkedik, szóval nagyon fontos lehet bármilyen ezzel kapcsolatos kutatás, amire jelenleg módunk nyílik.

A 2002-ben alapított Alzheimer Szövetség – The Alzheimer’s Association – küldetése az, hogy támogatást, szolgáltatásokat és oktatást nyújtson Alzheimer-kórban és hasonló demenciás betegségekben érintetteknek, hozzátartozóiknak, és a betegeket ápolóknak, emellett számos kutatást finanszíroznak az eredményesebb kezelések és gyógymódok érdekében. A teljes album itt hallgatható meg.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló