Hirdetés
Hirdetés

Nagyon sok új együttest ismerek meg a gyerekeimnek hála – Morcheeba-interjú Skye Edwards énekesnővel

2_4.jpgKedden a telt házas Pecsa előtt lépett fel a Morcheeba Budapesten. A csapat komoly meghatározója volt a ’90-es évek triphop hullámának. Skye Edwards énekesnő 2003-tól 2010-ig ugyan nem volt a csapatban, de idén már a második lemezt adták ki vele a visszatérése óta. A budapesti koncert előtt a meglehetősen szolid, már-már félénk énekessel beszélgettünk a Morcheeba visszatéréséről, a magabiztosságának teljes hiányáról, illetve arról, hogy milyen zenéket hallgat a gyerekeinek köszönhetően. (Fotók: Csillag Patrik)

Az előbb Ross-szal (Ross Godfrey a Morcheeba egyik alaptagja – a szerk.) nézegettetek egy plakátot.

Az Asia poszterét nézegettük, mert régebben egy helyen stúdióztunk Dél-Londonban, de ez már majdnem húsz éve.

Lassan ti is húszévesek lesztek. Mi volt a legfontosabb változás az életedbe, amióta megalapítottátok a Morcheebát?

8.jpgSokkal magabiztosabb lettem a színpadon és már nem vagyok annyira szégyenlős az emberek előtt. Régen annyira nem bíztam magamban, hogy több koncerten is szóltak a nézők, hogy hangosítsák már fel a mikrofonomat.

Hogyan sikerült ezen felülkerekedned?

Javarészt alkohollal és egy valerian nevű gyógyszerrel, ami segített kicsit ellazulni. Ma már szerencsére nincs ezekre szükségem.

Miért döntöttetek úgy pár éve, hogy ismét összeáll az eredeti Morcheeba?

Nem az én ötletem volt, Ross és Paul (Paul Godfrey a Morcheeba másik alaptagja – a szerk.) kértek meg rá. Nagyon nehéz döntés volt nekem, de végül a férjem beszélt rá, hogy igent mondjak nekik. Szerinte ez a zenekar és a rajongók mellett nekem is nagyon jót tesz majd. Örülök, hogy végül így döntöttem, mert rengeteg keserűség és düh feszült köztem és az együttes között nagyon régóta. De ez teljesen normális, mert kiszállni egy zenekarból, olyan mint szakítani a pároddal. Pont ezért nem is lettem volna képes visszajönni kizárólag az anyagi előnyök miatt. Sokkal fontosabb volt, hogy érzelmileg megoldódjanak a köztünk feszülő ellentétek.

Milyen most együtt turnézni?

Furcsa, mert Paul már nem jön el a turnékra, neki tökéletesen megfelel a stúdióban zenélés. Ezen kívül minden ugyanolyan, mint régen, hiszen 18 év alatt egy viszonylag összetartó csapat jött össze, akikkel élmény együtt dolgozni. Aztán a turné végén mindenki megy a saját dolgára.

Te például folytatod a szólókarriered.

Most az kicsit háttérbe szorult, és ismét a Morcheeba vált a legfontosabbá. Persze továbbra is szeretnék szólóanyagokon dolgozni főleg úgy, hogy nem vagyok már rászorulva a nagykiadókra. Egy Morcheeba méretű zenekar ezt nem teheti meg, én viszont nagyon élvezem, hogy függetlenként adhatom ki a zenéimet.

Akkor szerinted ma sokkal jobb az előadók helyzete?

1_1_1.jpgEzt így nem mondanám, mivel az emberek már nem vásárolnak úgy zenét, mint húsz éve. Annyira könnyű ma már csak szimplán lelopni a zenét valahonnan, hogy az emberek bele sem gondolnak mennyit ártanak ezzel. Legutóbb a producerem nézelődött az interneten, ahol megtalálta a szólólemezemet. Legalább húszezer illegális letöltésnél járt, amiből mi egy vasat sem láttunk. Viszont az emberek még mindig szeretnek koncertre járni, és ez a lényeg.

Gondoltad volna, hogy valahol új helyszínre kell vinni a koncertet, akkora az érdeklődés a fellépésetek miatt?

Teljesen le voltunk döbbenve, mert ezt azért mi sem gondoltuk volna. Még csak a turné elején tartunk és azért is annyira meglepő ez, mert Portugáliában nemrég le kellett mondanunk a koncertünket. Sajnos az ottani promoter nem tudta biztosítani a szerződésben foglaltakat és alig száz belépőt adott csak el. Emiatt mi komoly összeget buktunk volna, amiből a többi koncertet is kell finanszírozni később. Elég szomorúak voltunk miatta, mert 18 év alatt mindössze csak egyszer kellett lemondanunk fellépést.

Említetted, hogy rengetegen töltik le a zenédet illegálisan. Te milyen módszert használsz zenehallgatásra?

Próbálkoztam a Spotify-jal, de szeretem a magaménak tudni a lemezeket. Kezembe fogni az albumot, megnézegetni a borítót és felrakni a polcra valahova. Ettől még ugyanúgy rárakom ezeket az iPhone-omra, amikor utazom, aztán ha hallok valami érdekeset, csak bekapcsolom a Shazamot, és megveszem a dalt valahol. Imádok zenét hallgatni a fellépések előtt, szóval igyekszek mindig új zenéket keresni.

Legutoljára milyen zenét fedeztél fel magadnak a Shazammal?

A The Weekndtól a Heaven or Las Vegas volt az. A 15 éves lányom óriási rajongója a Weekndnek és megkért, hogy szerezzek neki jegyet a koncertjükre. Úton a helyszínre mutatott is pár számot a kocsiban, nekem pedig nagyon megtetszettek. Nagyon sok új együttest ismerek meg a gyerekeimnek hála, nélkülük sose hallottam volna az Alt-J-ről vagy a Weekndről.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló