Hirdetés
Hirdetés

Kurva hangos zellerrágás – Ma 50 éve jelent meg a popkultúra két legfontosabb albuma

Pontosan ma 50 éve két olyan emblematikus album látott napvilágot, amelyek örökre meghatározták a poptörténelem menetét. Mint amikor a történészek a francia forradalom vagy a könyvnyomtatás kezdetéről diskurálnak, úgy beszélnek az úgynevezett a könnyűműfaj szakértői 1966. május 16-ról, amikor Bob Dylan Blonde on Blonde-ja és a Beach Boys Pet Sounds-a megjelent.

Két szürreális, máig megfejthetetlen invenciókkal készült remekmű, titokzatos üzenetekkel teli költészet, minden addigi szabályt felrúgó felvételi technikák, a konvencióknak való totális hátatfordítás, borzongás és sírvanevetés – valójában oldalakon keresztül lehetne sorolni a bombasztikus közhelyeket, amelyeket máig idéz a műfaj összes karizmatikus szereplője, legyen blues-zenész, az elektronikus zene művelője vagy éppen alanyi költő. Két album, amelyeken olyan csodálatos dalok foglalnak helyet, mint a Just Like A Woman az I Want You vagy a Paul McCartney szerint minden idők legnagyszerűbb szerzeménye, a God Only Knows.

Dylan egyszálgitáros ellenkulturális ikonként vágott bele a rimbaud-i, zajos, urbánus költészetbe, és cserélte akusztikus gitárját elektromos hangzásra. 1966 tavaszára megkapta már a newporti folkfesztivál közönségének gyűlölködő ellenszenvét, amikor az intim és sznob aktuálpolitikus zene szentélyében hangosra tekerte a gitárokat, túl volt brit turnéján, ahol elhangzott az utálkozó bekiabálásokra és köpködésekre adott legendás válasza, amit a zenekara felé kiabált, a totálisan kiakadt közönséget túlharsogva:

Játszatok kurva hangosan!

Ebben a közegben született meg a Blonde on Blonde, a rockzene történetének első dupla albuma, megfejthetetlen kódokat tartalmazó lírával és Dylan hangjával, amelyben Joe Strummer és az egész punk-kultúra, illetve a hip-hop-költészet összes előadója szőröstül-bőröstül benne foglaltatik. Egy biztos, az 1966-os Bob Dylannél coolabb, magával ragadóbb, szemtelenebb, ugyanakkor intellektuálisabb előadót kitalálni sem lehetne. Bibliai utalásoktól az Everybody Must Get Stoned felforgató bulihimnuszáig tökéletes költői skála, szenvedélyes megnyilatkozás, felülmúlhatatlan csoda.

ITT A KLASSZIKUS DUPLAALBUM

Ha szöveges látomásban nincs is párja, zenében sokkal extrémebb, különösebb kísérlet a Pet Sounds, mely a Dylan által is csodált Brian Wilson tökéletes víziója volt koráról. Megjelenése ugyanaznap. A Beach Boys agyaként ismeretes Wilson mániákus kitaláló volt, közben meg képes volt a BB-adminisztrációval azon balhézni őrjöngés szinten, brutálisan becuccozva, hogy a Pet Sounds album készülése idején a felvételre megrendelt állatcsordában miért olyan kevés mondjuk a kecske. Szeretnivaló őrült volt, ahogy dolgozott, egy nagy gyerek, aki nem ismerte a kompromisszumot.

Brian a zseni, ő a minden, mi senkik vagyunk

– mondta Dennis Wilson róla, amire persze Brian csak annyival reflektált, hogy még véletlenül sem zseni, csak egy keményen dolgozó fickó, akinek vannak mániái. De micsoda mániák? A Pet Sounds idején már esze ágában sem volt turnézni, őt a stúdió érdekelte, nem a sikítozás és a sajtó, hetekig dolgozott a vokálok szólamain, effektmániás volt, imádta a kutyaugatást, a járművek hangját, a teremint, és jól tudjuk, hogy a szintén csodaszámba menő produceri munka, a Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című albuma sem jött volna soha létre Brian Wilson hatása nélkül. Wilson fél fülére süket volt, annyira képen törölte az apja, akit később majd a saját fia rúgja ki a menedzseri állásból, aki egész életében

Istennek akart írni egy tiniszimfóniát

Csodálatos, kattant ember, aki nem játszott kicsiben. A Good Vibrations első változata is a Pet Sounds felvételei idején került szalagra, de a maximalista producer-szerző nagyobb potenciált látott a dalban, és úgy döntött, finomít még az ügyön egy keveset: végül közel fél évig, rengeteg lemezstúdióban majdnem 100 órányi hangszalag összevágásából készített egy három és fél perces verziót, amely megoldásaiban egyszerre óceánparti karácsonyeste, másrészt meg perverz módon súrolja az elmebaj határát. Másik kedvenc sztorim 66 teléről való – én mondjuk akkor a járókámban Szombathelyen nyalogattam éppen a Mazsola nevű Futrinka utcai lakost – , ő meg az Elements szvit Fire című tételének felvételekor gyújtott mindenfelé tüzeket a stúdióban, tűzoltósisakokat tett a meghökkent és letaglózott stúdiózenészek fejére, aztán amikor az utca túlsó végén leégett egy raktárépület, biztos volt benne, hogy a zenéje okozta a tüzet. És a viccet félretéve, persze hogy a zenéje okozta, ebben én is hiszek. Mert most komolyan, tényleg van még olyan producer-zeneszerző, aki azért hívja el Paul McCartneyt a stúdióba, hogy az zellert rágjon harsogva, ő kéjesen vigyorogva szalagra rögzítse mindezt? Ugye, hogy nincs.

ITT A TELJES LEMEZ

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló