Hirdetés
Hirdetés

„Jelenetet rendeztél, életem filmjében” – nyolc hazai újdonság

Megérkezett a dalmegosztás harmadik része, azaz újra bemutatunk egy csomó olyan hazai zenét, amiről megjelenésekor nem írtunk külön. Röviden arról lesz szó, hogy a Zaporozsec megmutatja, mit tud a Mr. Gorsky után, Monkeyneck és a Gutemberg Halott a budapesti éjszakában autózik, de máshogy, az INGA Audioslave helyett saját számokat játszik, a Neonhal a megtéréséről énekel, a Dope Calypso egy fekete szörnyről, amely a fenti képen is pusztított, a Colombre Band Győrbe hívogat, a Mighty Fishers pedig ellazít és kikapcsol. Ennek a rövidítésnek persze semmi értelme, úgyhogy tekerjetek lejjebb, és hallgassátok meg, mit tudnak az említett zenekarok.

A Zaporozsec zenekar neve sokaknak ismerős lehet, hiszen Mr. Gorsky című számukat rengeteget játszotta a Petőfi Rádió. A banda most új klippel jelentkezik, amit az Emszercénégyzet című dalukhoz forgatott. A címből az ember nem is gondolná, hogy igazából ez is egy szerelmes szám, pedig az. A zenekar szándékosan szokatlan megközelítéssel állt hozzá a gyakran ismételt témához, nevezetesen a szerelem és az atomfizika összekapcsolásával, hiszen ez a két dolog nem is áll olyan távol egymástól a zenekar szerint. A klipben sok statiszta mellett szerepel Takács Róza Csenge gyerekszínész, luckeY, aki számítógépes játékokról készült videókat pakol fel a Youtube-ra, és Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. A klipből kiderül egyébként, hogy a fizikával jól lehet csajozni, a főszereplő szíve választottja legalábbis nagyon örül annak, amikor az le tudja vezetni a relativitás elméletét a táblánál a gonosz tanárbácsi (ő Jordán Tamás) nagy megdöbbenésére. Maga a szám akkorát nem fog ütni, mint a Mr. Gorsky, a fizikus-szerelmes szöveg is kicsit erőltetett, de azért semmiképpen sem rossz szám az Emszercénégyzet.

Monkeyneck Lykke Li,The xx és Daft Punk remixeivel tűnt fel a hazai dancepop/house színtéren, stílusára az jellemző, hogy a klasszikus chicagói és UK-house hagyományokat keveri a mainstream dance úttörőinek zenei és képi világával. Dolgozott már együtt például Androval is, eddigi legnépszerűbb száma pedig a tavaly megjelent Hey Boy. Új dala, a Want You felütése ismerős lehet ennek utolsó másodperceiből. A nagyon hangulatosra sikerült klipben Monkeyneck és a vokálért felelős Dizko Stu egy klasszikus Mercivel furikáznak Budapest utcáin különböző csajok társaságában. Magából a dalból is az a gondtalan és laza életérzés sugárzik, mint a videóból, de azért attól elmarad kicsit a színvonalát tekintve. Monkeyneck egyébként néhány hónapja elindította Neckstep című sorozatát, amelyben különböző műfajú zenéket remixel deep-, jazzy-, vagy éppen tech house környezetben, ennek eddigi legjobban sikerült darabját (egy Chet Faker-feldolgozást) is meg lehet hallgatni itt.

Van itt egy egészen másmilyen hangulatú autós klip is a Gutenberg Halott zenekartól. Sőt, nem csak a hangulata más, de az egész hozzáállása is: itt a szereplők nem egy oldtimerrel csajoznak Budapest utcáin, hanem egy régi Suzuki Swift volánja mögül hajtanak végig az éjszakai városon. A szám címe Melankólia, de ezt az érzést maga a klip csak néhány kép erejéig tudja felmutatni, pedig az esti városban benne van ez a potenciál bőven. Persze aztán lehet, hogy nem is ez volt a cél, a klip valahogy mégsem olyan hangulatos, mint az előző. A szám maga viszont egy elég jó dal, abból a stílusból, amit itthon alternatívnak szoktak nevezni, és még egy rapbetét is van benne, plusz Budapest is szép az esti fényekben, úgyhogy nézzétek meg.

Az INGA zenekar több mint egy évtizede létezik változatos formában, de magját végig egy testvérpár, Toroczkay B (gitáros) és A (basszusgitáros, énekes) adta. A kezdetben Audioslave- és Stone Temple Pilots-feldolgozásokat játszottak, akkor még koncerteken is, ma viszont már egyáltalán nem adnak koncerteket, de saját dalokat írnak. Az EP zenéjét 80%-ban A, a szövegét 77,8%-ban B írta, legalábbis ők ezt mondják. Ha tényleg így van, akkor nekem különösen A munkája tetszik, főleg a Hatalmas című számban. Összességében egy jó kis rocklemez lenne ez, én valahogy mégsem érzem annyira erősnek. És nem az énekes hangja miatt, ami megosztó lehet, de nekem bejön. Idén egyébként valószínűleg újra stúdióba vonul az INGA, és ismét elkészítenek négy-öt dalt, amihez kiindulási alapnak azért mindenképpen jó ez az EP.

A Neonhal zenekarról, vagyis inkább szólóprojektről egyszer már tettünk említést itt a blogon, Galaxis útikalauz poposoknak című lemeze kapcsán. A projekt főszereplője az a Nagy Tamás Imre, aki anno még Lukács Lacival dolgozott együtt, azóta viszont megtért, és ahogy ő mondja, „a hitre jutásnak nem túl direkt sztorija ez a Neonhal-lemez”.   Őszintén szólva nekem már kiment a fejemből a Neonhal neve, úgyhogy mit sem tudva ültem le megnézni a Több mint elég című számhoz forgatott új klipet, és bár a szöveg koncepciója még nem volt meg, az első másfél perc alapján már fogalmazódott is bennem, hogy szoftrock, meg szép képek, satöbbi. Aztán csak tiszta lett a dal mondanivalója, aminek fényében már a zenekar neve is érthetőbb, na meg az is, hogy miért bolyong az énekes az erdőben, majd jut ki a tisztásra a beszámolós résznél. Szóval ez egy keresztényrock-dal, különösen jellegzetes refrénnel, és jól összefoglalja azt, amiért a zenekar létrejött. Aki a teljes lemezre is kíváncsi, az itt megtalálja.

A Dope Calypso a Kollaps zenekar feloszlásával alakult tavaly ősszel, és főleg garázspunkot játszik. Első videoklipjük a Black Swamp Thing című számhoz készült el, és talán mivel ez a cím tartozhatna a Gyilkos cápa vs. óriáspolip alkotóinak következő filmjéhez is, úgy döntöttek, hogy a videót a zs-kategóriás horror műfajában forgatják le. Ez azért is jó, mert az ilyen filmek története összefoglalható egy klip hosszában is. Itt az történik, hogy egy társaság békésen szórakozik a Ráckevei-Duna mellett, aztán jön ez a fekete izé, ami majdnem mindenkit legyilkol, aztán pedig összeketchupozza őket, ahogy az a poszt elején is látható. A végén persze jön a hős, aki meg a fekete izét aprítja miszlikbe egy láncfűrésszel, ezáltal megmentve az emberiséget a pusztulástól. Az ilyen filmekben megszokott semmitmondó dialógusok helyett pedig garázspunk szól, ami pont ezzel a körítéssel teljesedik ki igazán.

Van itt egy győri érdekeltségű zenekar is, a Colombre Band, amely egy négydalos kislemezzel jelentkezik. Bár a Soundcloudon a Hívogató alá be van taggelve több műfaj is a funk rocktól a hip hopig, szerintem erre az EP-re a legjobb jelző a pop. És ezt most nem pejoratív értelemben mondom, meg nem is azért, mert egysíkú lenne, hiszen tényleg van benne reagge-s, hip hop-os meg rockosabb szám is, de mindegyik műfaj csak visszafogottan érhető tetten. Szóval tényleg pop ez na, könnyed, lágy, barátságos, konfliktuskerülő, békés, és ez alapján a címe nagyon találónak nevezhető. Nekem egy kicsit túl rádióbarát is, de azért összességében színvonalas EP, amiben van potenciál.

Ha az előző zenekarra azt mondtam, hogy színvonalas, akkor ez a Mighty Fishersre még inkább igaz. A reggae-banda új albuma, a Soul Garden három külföldi kiadó gondozásában jelent meg, és a zenekar kilenc európai országban koncertezett már, de mégiscsak magyar formáció. A lemezen szerepel a PASO-s Tommy Hot és Lipi Brown, illetve az elefántos Ede is, aki mára már kilépett a csapatból. A lemez az elejétől a végéig nagyon profin meg van csinálva, és egy-két számot kivéve nagyon élvezetes is. Leginkább esti munka, vagy kikapcsolódás mellé ideális.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló