Hirdetés

600 ezer forint a köd a fürdőkádhoz, de itt az okosrúzs és az örökszemüveg is

Nagy kérdése volt az idei CES-nek, hogy mégis milyen világmegváltó újdonságokat lehet bemutatni egy olyan évben, ami arról szólt, hogy a világ bezárkózott, rengetegen dolgoztak otthonról, és egyébként is úgy tűnt, mintha minden fejlesztés a koronavírusra korlátozódott volna.


Ennek megfelelően meglehetősen kevés olyan terméket jelentettek be, ami tényleg alapjaiban változtatná meg az emberiség mindennapjait, és mindig is híres volt arról a kiállítás, hogy az őrült feltalálók sztereotípiáit meg lehetett találni.

Idén úgy tűnik azonban, mintha a bezártság miatt annyira unták volna a cégeknél az online meetingeket, hogy mindenre rábólintottak, csak hogy hamarabb vége legyen.

Legalábbis más magyarázatot nem nagyon tudok arra, hogyan születhetett meg 600 ezer forintos köd, vagy hogyan jöhetett vissza a divatba az állítható szódásszifon szemüveg.

2,6 millió forint az okos fürdőkád, 600 ezer a köd

Idén sok szó esett a megfelelő higiéniáról, valószínűleg innen jött a gondolat, hogy akkor kellene egy okos fürdőkád. A telefon applikációjával vagy hangvezérléssel el lehet indítani a csapot, és azt is meg lehet határozni, hogy mennyire legyen forró a víz. 2,6 millióért össz-vissz ennyit tud, na de 3,2 millió forintért ködös-párás hatást tud csinálni, és lehetőség van aromaterápiás ködöt is igényelni, ami meg biztos arra vezethető vissza, hogy a karantén alatt mindenki régi zenekarokat hallgatott, úgy tűnik, hogy a fejlesztők a Smoke on the Watert. Az a verzió, ami már világít is, és a földön van a túlfolyó, hogy ki tudjon folyni belőle a víz, az pedig 4,8 millió forint, ebben persze nincs benne a vízdíj, és a szégyenérzet, amiért teljesen feleslegesen ömlik ki a kádból a víz.
Egyébként a Kohl tavaly élőben egy okos vécével parádézott, ami hangszórós, hangulatvilágításos, és szintén vezérelhető hangparancsokkal.

Ez a modell 4,8 millió forint. Fotó: Kohl

Nem láttad a szemüvegem? Rajta volt a hangszórom is

Az olvasószemüveg keresése sokaknál állandó problémát jelent, nagyjából olyan mint a kulcskeresés. Régen nagyon menő volt a fütyülős kulcstartó, ha valaki fütyült, akkor a kulcstartó dallamot játszott le, és egyszerűen meg lehetett találni. Ennél azért modernebb a Findy, ami a szemügvegszár végére erősíthető, bár azért izgalmas lenne kipróbálni, hogy ettől mennyire lesz kényelmetlen a szemüvegviselés. Bluetooth kapcsolattal jelez a telefonnak, sőt lehetőség van megnézni a Google Mapsen, hogy utoljára hol volt kapcsolatban a telefon és a szemüveg. Ha ez a 4-6 villamos, akkor annyira nem nagy az öröm, ha a munkahely, akkor legalább tudja az ember, hogy ott felejtette. Gombnyomásra ez is zenél, sőt inkább vinnyog. A nem szemüvegesek más gyakran elhagyott eszközükre is rátehetik.

Már ha ráfér, mert elképzelhető, hogy a szemüvegszárat már elfoglalja a JLab fejlesztése, egy bluetooth fejhallgató, ami szabadon hagyja a fület. Vagyis a szemüvegszárból jön a zene, de telefonálásra is alkalmas. Azt ígérik, hogy a fejlett technológiának köszönhetően továbbra is csak a felhasználó hallja a zenét és a beszélgetést. Ráadásul az ára is 50 dollár, vagyis 15 ezer forint körül lesz.

Nem szép, de olcsó. Fotó: Jlab

Apropó szemüveg, itt az örökszemüveg

A Voy szemüvegét úgy fejlesztették, hogy akkor is tudja hordani a felhasználó, ha romik vagy éppen javul a szeme. A szemüveg tetején mindkét oldalon van egy kis tekerőalkalmatosság, amit úgy lehet állítani, hogy élesen lásson a felhasználó. Lehet belőle olvasószemüveg és rövidlátóknak is alkalmas, vagy a kettő között is lehet variálni. A változó fókusz miatt nagyon vastag az üveg, ami még a napszemüvegnél nem is olyan vészes, de az optikai szemüvegeknél pont olyan hatást lehet elérni, mintha valaki újraélesztette volna az SZTK szemüvegeket. Ennél azonban valószínűleg nagyobb baj vele az, hogy mivel óhatatlanul össze-vissza tekergeti az ember az élességet, így nagyon könnyen bekövetkezhet, hogy a saját beállításai nem lesznek jók, ez pedig fejfájáshoz, hányingerhez vagy szédüléshez is vezethet.

Nem szép, és nem is biztos, hogy jó, de létezik. Fotó: Voy

Szemüveg témában a Lenovo is mutatott újat, ők a vállalati szegmenst célozták be a ThinkReality A3 szemüveggel, hogy a hibrid munkavégzés hatékonyabb legyen. PC-hez vagy Motorola telefonhoz kapcsolható, és nagyjából úgy illeszkedik mint egy napszemüveg, vagyis nem zavaró hosszabb időn keresztül hordani. A lényege, hogy a látótérben több virtuális monitort helyez el, így egyszerűbb, gyorsabb, hatékonyabb, és mindenképpen furcsább lesz a munka, és ipari verzió is elérhető lesz. Ez a vegyes valóságnak köszönhetően például olyan területeken lehet segítség, mint a precíz összeszerelés, mikor a látótérben világít, hogy egy alkatrészt hova kell illeszteni, és jelzi azt is, ha nem pontos az összeszerelés. De például az egyszerűbb javítások is megoldhatóak és nagyon könnyen tud együtt dolgozni a helyi, és az akár a világ másik pontján lévő szerelőcsapat.
https://www.lenovo.com/us/en/thinkrealitya3

Megérkezett az okosparfüm és az okosrúzs is

A Ninu az világ első okosparfümje, ami ráadásul mesterséges intelligenciát is alkalmaz. Azoknak találták ki, akik szeretik akár naponta váltogatni, hogy milyen illatuk legyen, és van koncertre járós parfüm, munka parfüm, sport parfüm meg még ki tudja mi a háztartásukban. Ezzel az eszközzel teljesen egyedi illatokat lehet létrehozni, amiket aztán ott helyben össze is kever a rendszer, és már lehet is egy-két fújásra használni. A szlovén startup szakmai partnere Peter Florjancic, akit a világ legjobb parfümőrjei között tartanak számon. Több mint kétmillió illatkombinációból lehet választani, az viszont nem derül ki, hogy hányszor kell utánrendelni az alapanyagokat, mire legelőször talál egy olyan illatot, amit a felhasználó nem talál büdösnek.

A L’oreal okosrúzsa ugyanezt csinálja, csak a színeket lehet kikeverni, és pont annyit adagol, ami egy átlagos száj kikenéséhez elegendő. Az ára 88 ezer forint, és rendszeresen tölteni is kell.

Ez a jövő a parfümök terén. Fotó: Ninu

Digitális majdnem Rubik kocka

Nem újdonság, az idei évben viszont sikerült elérni, hogy elő lehessen rendelni a digitális kockát, és talán jövő karácsonyra már lesz is belőle valami. A Wowcube teljesen új szintre emeli az olyan játékokat, mint mondjuk a Cut The Rope, vagy bármelyik minél több ugyanolyan gyümölcsöt vagy cukorkát rendezz egy sorba játékok. Az egész lényege, hogy a kis kijelzőket csavargatni lehet, ahogyan a Rubik kockát is, és ez a játék része, vagyis gyakorlatilag térben lehet a mobiljátékokat játszani a nagyjából hetvenezer forintos eszközzel.

Növekedéskezelő eszköz, zseboxigén és ruhaanyag elemző

A Samsung C-Lab nevű inkubátorból minden évben meglepő startupok kerülnek ki, eddig talán a legemlékezetesebb az öv volt, ami jelzett ha túl sokat zabált az ember. Idén viszont sikerült sokkal izgalmasabb dolgokat felmutatni.

Egyrészt ott a gyerek növekedését digitalizáló eszköz, hiszen az ajtófélfa már nem az igazi. A vázolt probléma szerint a gyerekek magasságát és súlyát nehéz megmérni, ami való igaz ha úgy csinálják, ahogyan a kisfilmben, és nem úgy, mint a normális emberek, akik előbb megjelölik a gyerek magasságát, és utána mérnek, nem pedig a gyereket próbálják mérőszalaggal terrorizálni. Mindenesetre van megoldás arra, hogy mostantól digitálisan mérjük a gyerek magasságát.

Az ajtófélfás gyerekmérés már a múlté. Fotó: Samsung

Aztán ott a zseboxigén, ami egy hordozható oxigéntároló eszköz, de hogy pontosan mire jó, és hogyan működik az Air Pocket, és mikor kell használni, azt nem igazán tudni. Izgalmas találmány a Scan&Dive is, egy IoT megoldás, amely segíti a ruhaanyagok osztályozását, válogatását és javaslatot tesz azok kezelésére, ha esetleg valaki kivágta volna a címkét, amin pont ugyanezek az adatok szerepelnek.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,143KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,100FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek