Hirdetés
Hirdetés

500 fő – tényleg elbúcsúzhatunk a kisebb koncertektől is ezen a nyáron?

aranxa-esteve-poxhu0uedcg-unsplash.jpg

Jó esetben talán nem. Jósolni persze nem érdemes, két hétnél tovább még mindig senki sem lát, de a gondolattal azért eljátszhatunk: változhat-e még valami, ahhoz képest, amit most tudunk. 

Április 30-án, csütörtökön jelentette be a kormány, hogy augusztus 15-éig 500 főnél nagyobb rendezvényeket tartani nem lehet. Ez a korlátozás a jelenlegi helyzetben érthető és logikus, magyarázni nem is kell tovább. Ami az augusztus 15-ei céldátumot illeti – bár ez részünkről hangsúlyozottan csak spekuláció – nem csodálkoznánk, ha ezt szándékosan úgy választották volna ki, hogy a Sziget még beleessen, az augusztus 20-ai és nyár végi rendezvények pedig már ne. Logikus és érthető ez is, már ha így van persze, hiszen a legnagyobb fesztiváloknak most már valószínűleg ez a legkisebb rossz, és mindenképp sokkal jobb, mint a további bizonytalanság. Ahogy korábbi cikkünkben említettük, a külföldi sztároknak kifizetett irdatlan összegű gázsielőlegeket csak akkor nem bukják el, ha a rendezvényt nem ők, a rendezők mondják le, hanem a megrendezés külső körülmény, például kormányrendelet miatt válik lehetetlenné. És ha a külföldi sztároktól eltekintünk, akkor is marad a káosz: ki tudja, hogy állunk két vagy három hónap múlva, itt lesz-e még a vírus vagy időlegesen eltűnik, és ha meg is lehetne rendezni a fesztiválokat, el mernek-e az emberek indulni tömegesen szórakozni. Kérdések, amikre válasz nincs, egy nagy június-júliusi rendezvény előkészületeinek viszont ilyenkor már teljes gőzzel kell pörögniük, a terület építésétől az „idénymunkások” felvételéig csupa olyan ügy, ami sok pénzbe kerül, jó eséllyel a semmiért. Nem lenne meglepő tehát, ha akár ők maguk kérték volna az augusztus közepi dátum meghatározását. 

Oké, de mi a helyzet akkor az 500 főnél kisebb, sima, jellemzően magyar zenekaros koncertekkel és más előadásokkal, stand up comedytől az alternatív színházig? Ezeket jóval rövidebb idő alatt és minimális előzetes befektetéssel is meg lehet szervezni, és amennyire nem tudjuk, mi lesz mondjuk hét-nyolc hét múlva (ne felejtsük el, hogy még csak ennyi telt el összesen eddig az első korlátozások és az iskolák bezárása óta), annyira benne van a pakliban az is, hogy június végére a vírus legalább szezonálisan távozik, vagy ha vakcina nem is, de tüneti kezelésre alkalmas gyógyszer már lesz, hiszen erről is bukkannak fel hírek időről időre. Ennek megfelelően csütörtök délben, az első, még csak 500 fő feletti rendezvényeket említő hírek hallatán azonnal égni kezdtek a vonalak, szervezők, zenészek és klubosok kérdezgették egymást: akkor indulunk? Átállnak a helyek „Zöld Pardon”-üzemmódba, és jöhet a tömegfesztiválok helyett a heti négy-öt vagy hét szabadtéri koncert, esténként egy-két zenekarral, 500 fős limittel? Mert az 500 főbe, önálló koncerten a fővároson kívül már szinte mindenki belefér, ha akar, annyi nézőért már a nagy, népszerű előadók is elindulhatnak, pláne, ha más lehetőség ezen a nyáron nincs. 

Igen ám, de ebben a pillanatban azért az 500 fő is sok, különösen klasszikus koncertkörülmények között, egymástól alig pár centire ugrálva, lihegve, teli torokból énekelve. Ezt nem nehéz belátni, és feltehetően így tett a hivatalosság is, ahogy eljutott hozzájuk a nekibuzdulás híre. Estére már kaptuk is az újabb infót: 500 fő alatt sem szabad semmit rendezni. Rendben, értjük. A tényt is, és azt is, hogy egy délután kevés rá, hogy külön, a kisebb rendezvényekre vonatkozó részletszabályokat és lehetséges dátumokat határozzon meg bárki, így hát marad a tiltás. De legyünk optimisták: azért talán nem egész nyárra, nem augusztus 15-éig. 

Bízzunk benne, hogy kicsivel több idő alatt eljut az is a tudatokig: vannak alternatívák, ahogy ezt például Spanyolországban már tervezik is. Mert ha egyébként már ülhet egy teraszon minden asztalnál annyi ember, amennyi biztonságosan elfér, mi változik, ha a sarokban zenél egy DJ vagy játszik egy kisebb zenekar akár már jövő héten? És ha a hónap második felére az derül ki, hogy a korlátozások enyhítésével sem lobban be a járvány, vagy akár még tovább is laposodik a görbe? Mert erre is van esély, lásd a svéd példát, ahol jóval enyhébb szabályozás mellett is 1 alá esett mára a fertőzés továbbadásának rátája. Akkor már jöhetnek első körben az ülős koncertek, ritkábban rakott székekkel, ha kell, aztán az állós nézőterekre is be lehet tenni könyöklőket, lehet az 500 fő először 100, 200 és így tovább. Nem lesz olyan persze, de valamilyen lesz. Mindenképp jobb, mint a semmilyen. És nyilván csak akkor, ha a járványügyi helyzet úgy alakul, ahogy azt mindannyian reméljük. Mert ha már tudni nem tudhatjuk, legalább azt az esélyt adjuk meg magunknak, hogy nem temetjük el előre három és fél hónapra, ami nagyon hosszú idő ahhoz képest, hogy az egész mizériáról lényegében bő másfél havi tapasztalatunk van. Az alapján pedig most pont annyira irreális elvárni, hogy jövő szombaton ingyenes Metallica legyen a Puskás stadionban, mint azt hogy augusztus 14-én ne lehessen Kerecskei Lajos-akusztik a pócsmegyeri strand büféjének teraszán. Szóval, tisztelt döntéshozók, ugye beszélhetünk még erről újra, pár hét múlva?

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók