Kedd este elindult az Iron Maiden legújabb turnéja, és ezzel van tele most a ((rock)zenei) sajtó világszerte. Ez persze mindig így van, ha egy nagy zenekar elkezdi legújabb körútját, most viszont ez történetesen Budapesten indult, így jelenleg a magyar fővárossal van tele a (zenei) sajtó (is). Van már rengeteg rajongói videó, jönnek a képek, elemezgetik a seltistet stb.
A LÁNGOLÓ NYÁR rovat támogatója a SAMSUNG
Utóbbi a lényeg, hiszen a Run For Your Lives elnevezésű turné egyrészt a zenekar ötvenedik évfordulóját ünnepli, másrészt furcsa módon ezt csak 1992-ig teszi, tehát nem foglalja össze a komplett életművet. És itt jegyezzük meg, a ’92-ig tartót sem foglalták össze, mert az 1990-ben megjelent No Prayer for the Dyingot teljesen hanyagolták. Bruce Dickinson énekes ráadásul közölte, hogy most játszanak olyan dalokat, amiket ritkán vesznek elő, és valószínűleg a turné után többet nem is fognak. Ez mondjuk lehetett volna olyan szám is, amit soha nem játszottak élőben, de ilyen nem volt.
Ez nem azt jelenti, hogy ne lettek volna ritkaságok, a Killerst például legutóbb a múlt évezredben játszották, meg voltak 10-15-20 éve hanyagolt szerzemények, de azért nem robbantották szét teljesen a dalsorrendet, nyilván lehetett tudni, hogy lesz The Trooper, lesz Run To The Hills, Aces High meg Wasted Years is, ahogy a Fear Of The Dark is sejthető volt. Utóbbi egyébként még soha nem szerepelt ráadásban, ahogy az most megtörtént. És nagy bátorság volt betenni a Rime of the Ancient Marinert és a Seventh Son of a Seventh Sont egy setlistbe, mert bár mindkettő remek dal, de a 15 és 10 perc hosszúságuk, a hangulatfestő középrészeik azért képesek leültetni a bulit.
Ezt leszámítva ez a kétórás koncert pörgött rendesen, ami egy olyan 50 éves zenekartól kifejezetten elismerésre méltó, ahol a legfiatalabb tag is 66 éves. Elvileg az új dobos, Simon Dawson is ennyi, szóval korából fakadóan ugyan nem lehet azt mondani, hogy vérfrissítést kapott a zenekar, de panasz nem lehetett a játékára. Pontos és látványos volt, ráadásul el sem rejtették, végig fényben úszott. Dickinson egyébként úgy mutatta be, mint a zenekar vadiúj dobosát, de hogy ez csak a koncertekre vonatkozik-e, egyelőre nem tudni. A csapat felületein még mindig a visszavonult Nicko McBrain mosolyog vissza az emberre.
A másik 66 éves az maga Bruce Dickinson, aki tényleg ékes példája annak, hogy ennyi idősen is lehet csúcsformában egy énekes. Nem csak folyamatosan szaladozik, pörög, hanem a hangjában sincs semmi kivetnivaló. Nem spórol semmivel, még akkor is el-elereszt egy metálos sikolyt, mikor amúgy nem lenne muszáj vagy más hasonló korú énekes inkább spórolna. Mondjuk amikor beszél, azt alig érteni, főleg ha nem kristálytiszta a hangzás, de tudjuk ezt be az erős brit akcentusnak (is).
A kedd esti bulit elnézve ereje teljében van az Iron Maiden ötven évvel az alapítás után is, és ha mondjuk a kötelező giga Eddie-k és a pirók mellett, a néha kissé gagyi vetítés helyett a megszokott, sokvásznas, analóg megoldás lett volna a háttér, semmiféle panaszom nem lenne. De igazából ez sem az, simán mennék ma is, és tuti nem unatkoznék másodjára sem.
