Howard Simon 1973-ban, nyolcadikos korában vette ki az ohiói Heights könyvtárból Bob Dylan Self Portrait című lemezét, amit most küldött vissza a könyvtárnak egy bocsánatkérő csomag kíséretében.
A férfi azt mondja, hogy most, hogy nyugdíjba vonult, több ideje maradt a lemezgyűjteményével foglalkozni, így vette észre, hogy ez a lemez nem is az övé. Saját számításai szerint egészen pontosan 17 480 napot késett a visszavitellel. A bocsánatkérő levelében megemlítette, hogy lehet, hogy a borítót egy kicsit megviselte, hogy bár Ohióban kölcsönözte ki, most San Franciscóban él, és többször is költözött az élete során. Ezért mellékelt 175 dollárt, hogy a könyvtár egészen biztosan újra be tudja szerezni a lemezt, illetve egy Western Reserve című lemezt, amit ő vett fel, hátha érdekes lehet a könyvtár látogatóinak.
A könyvtár először is azt közölte, hogy Simon láthatóan vigyázott a lemezre, mert jó állapotban van, és hogy köszönik, hogy visszaszolgáltatta a lemezt.
A vicces az, hogy már nem is számítunk fel késedelmi díjat, amíg visszakapjuk a kikölcsönzött dolgot, nem gondoljuk, hogy az illetőt büntetni kellene
– mondta Sara Phillips, a könyvtár vezetője, aki szerint most, hogy visszakerült hozzájuk a lemez, sőt kaptak egy újat is, már teljesen kvittek.