Hirdetés

35+1 éves a Ladánybene 27 – Itt a tíz kedvenc saját daluk

Magyarország első reggae-zenekara, a Ladánybene 27 tavaly ünnepelte 35. születésnapját, de a jubileumi koncert a pandémiás helyzet miatt elmaradt. A leállás alatt azonban elkészítették a Szavak-Színek-Hangok című albumukat, amit dupla születésnapi buli keretében mutatnak be 2021. november 6-án az Akvárium Klubban. A zenekar vendégei a lemezen közreműködő zenésztársak és a Sin Seekas zenekar lesz. Az ünnep alkalmából a zenekar összeszedte a Lángolónak a kedvenc tíz dalát, és bőven beszél is róluk.

  1. Új SKA

A korai éveink útkeresése sok, számunkra kedves dalt hozott ki belőlünk, amikből sajnos nem készült értékelhető stúdiófelvétel. Az Új SKA a SKA-korszakunk legismertebb, legjobban kedvelt slágere. A tempóváltás a refrénben kifejezetten megőrjítette a ’80-’90-es évek fordulóján ska-zenékre járó és táncoló közönségünket.

  1. Rastafari

Az 1990-es Tokaji Rock Gyermekei Táborban elhoztuk a szakmai első helyezést az akkor már egyre erősödő reggae-műsorunkkal. Ekkor volt friss a Rastafari a sorrendünkben. Kissé furcsának tűnt akkoriban Rastafariról, a feketék Jézusáról, Etiópiáról énekelni, sokan inkább csak úgy fogták fel a dal refrénjét, hogy „Raszta Sári”. Mindenesetre Szigeti Feri (Karthago) a lelkesedésünket, elszántságunkat és a dal slágerességét mérlegelve adta meg számunkra azt a lemezajánlatot, ami profi útra és országos ismertségre terelte a bandát.

  1. Szedegetem

Miután az első albumunkkal 1991-ben elindultunk, az áttörésre még várni kellett. 1992-93-ban a régi táncdalfesztiválok mintáján szerveztek egy nagyszabású, tv-re szabott, nagy nyilvánosságra törekvő megmérettetést, ahol az akkori ismert sztárok mellett feltörekvő fiatalok is jelentkezhettek. Mi is beneveztünk a Szedegetem című új dalunkkal, ami az akkor készülő második albumunk egyik húzó dala terveződött lenni. Kicsit feltupíroztuk a versenyre a megjelenésünket (vokálos csajok, afrikai fúvósok, perka), és odatettük magunkat. Meg is lett az eredménye, a második legmagasabb pontszámmal az országos, tv-nyilvános döntőbe kerültünk. Ott viszont mások kapták a díjakat, amin eléggé felháborodtunk akkor. Viszont a tv-nézők szemében mi egy új és tiszta színfolt lettünk, akik nem mindenféle érdekek által vezérelve kapunk díjakat, ezért talán jobban is jött nekünk ez így. Szigeti Feri producerünk pedig kb. 1 perc alatt reagált, és másnap (!) megjelentette az új albumunkat „A táncdalfesztiválon semmilyen díjat sem nyert Ladánybene 27” szlogennel… A dalból készül klip elején a rendező kérésére Miksa egy idézetet mond: „Vannak foltok, amik nem távolíthatók el az anyag megsértése nélkül…” Buhumil Hrabalnak voltak jó meglátásai…

  1. Ha van még a Világon

Az egyik legismertebb LB27-dal, a régi zenéket játszó rádióállomások a mai napig rendszeresen pörgetik. 1995-ben jutottunk el megnézni, hogy milyen az „élet a tenger túloldalán?” Jamaicán készült a dal klipje, és a lemezmegjelenés után rendesen megpörgette a zenekart. Pár évvel később Olaszországban, a Rototom Sunsplash-en is játszottuk angol nyelven (The Something In The World címmel), és a nagy Jamaicai Reggae Sunsplash főszervezője meghallván a dalt azonnal meg is hívta a bandát a ’99-es fesztiválra.

  1. Az élet más

Az eredeti verzió a ’96-os Pozitív albumunkon jelent meg, de később új életre kelt, és a mai napig kötelező elem a koncertjeinken. Húzós tempója van, amire jól lehet mozogni, ütős a brass-szólama, és a szöveg sokak számára fontos üzenetet hordoz. Ez a dal alkalmas a színpadi improvizációra, szólókra, megoldásokra, ezért külön kislemez is készült belőle, amin fiatal énekesek és MC-k saját verziójukkal jelentkeztek. 2011-ben az Önzetlenség Napja alkalmából Bicskén, egy jótékony célú városi flashmob összefogáson részt vállaltunk és a dalt is adtuk az ügyhöz. Ezt mutatja a videó:

  1. Kell egy ház

1998-ban jelent meg a dal és az album. Előtte komoly változás volt a banda életében, fő szerzőnk és szövegírónk, Tóth Gábor távozott. Aggodalmas volt, hogy tovább tudunk-e lépni, tudunk-e a Szedegetem-Van még a Világon dalok után hasonló népszerű slágert produkálni. A választ utólag már tudjuk. Emblematikus LB27-dal született, olyan szöveggel, amit mindenki ismer, tud, énekel. Ugyanakkor a dal progresszív irányba is terelt minket, hiszen az alapja egy régi jamaicai bandától, a Natural Ites-től származik. Mi erre a dalra készítettük el első DUB-verziónkat Deseő Balázs producer-hangmérnök testvérünkkel, és innen indultunk el a későbbi új hangzások felé, amit a Reggaekirakat albumon bontottunk ki.

  1. Reggaekirakat/Coloround DUB

A Reggaekirakat albumról nehéz egy dalt kiemelni, mert ez egy egybefüggő, új hangzásvilágot mutató lemez. A zenekar a 2000-es évekre kilépett korábbi multi-lemezkiadói kapcsolataiból, és egy szabadabb, kísérletezőbb underground csapathoz, a CrossRoads Recordshoz szerződött. Ennek gyümölcse a Reggaekirakat album, és az album összes dalából készült DUB remix-kiadvány, a Links To Babylon. Modernebb hangzásvilág, az effektek bátrabb alkalmazása jellemzi az albumot, ami ettől még nagyon ladánybenés maradt. Sajnos a Reggaekirakat album dalai nem találtak nyitott fülekre az akkori vezető rádióállomások felé, így a dalok nem tudták elérni a korábbi Kell egy ház-Van még a Világon-Szedegetem hallgatottságot…

  1. Judge Day és Judah riddim

A 2007-es évben 3 kiadvánnyal érkeztünk. A Babylon Cirkusz albummal és az albumon szereplő két dalunk zenei alapjára (riddim) készülő új verziók albumaival. (Judge Day és Color Dem). Ezekben az években a reggae-kultúra népszerűsítését talán előrébb helyeztük a saját magunk reflektorfénybe helyezéséhez képest. A riddim albumokkal az volt a célunk, hogy összegyűjtsük a hazai reggae-énekeseket, MC-ket. Ez a két riddim album újdonság volt a hazai zenei piacon, és azóta sem készült hasonló. A Color Dem (Judah Riddim) alapra még a világhírű jamaicai dancehall sztár, King Yellowman is készített egy verziót, sőt miután az instrumentális alapokat közkinccsé tettük, az idők múlásával komoly további verziók születtek külföldön, mint pl. Million Stylez és Peetah Morgan Never Conquer I című dala.

LB27 Judah riddim mix:

  1. I Know di Situation

Az Offenzíva albumunk egyik ütős dala, ami a 2013-as megjelenés óta kirobbanthatatlan a koncertsorrendünkből. Igazi koncertzáró téma, feszes tempóval és dögös megszólalással. Miksa zenéjére Krecsmáry Zsolti írt egy társadalomkritikus angol-patois szöveget. Bonyolult világban élünk, nagyon kell figyelni, hogy vágjuk a szituációt…

  1. Műanyag nyár

A Szavak-Színek-Hangok album egyik húzó dala. Szövegében némiképp előremutatott, mert a dalszöveg írásakor még nem tudtunk az érkező járványról, és nem ismertük annak hatásait. Koncertek nélküli szezonban max. online és stream zenéléseink voltak, amik nem adták vissza a valódi, színpadi élményt. Nyugodtan nevezhetjük műanyagnak ezeket a megjelenési lehetőségeket, hiszen a közönség nem volt jelen. Műanyag nyár… mikor lesz vége már?

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
875FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk