Hirdetés
Hirdetés

24. lett a Compact Disco az Eurovíziós Dalfesztiválon

Loreen svéd énekesnő nyerte Euphoria című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombat este rendezték az azeri fővárosban, Bakuban; a Magyarországot képviselő Compact Disco Sound of Our Hearts című számával 24. lett. (Fotó: MTI/AP/Szergej Ponomarjov)

A 28 éves, marokkói berber származású svéd előadó, Loreen (született Lorina Zineb Noka Talhaoui) óriási fölénnyel, 372 ponttal győzött az Eurovíziós Dalfesztivál 26-os döntőjében a bakui Kristálycsarnokban (Crystal Hall). „Teljes szívemből köszönök minden támogatást azoknak, akik hittek bennem, Svédországnak pedig az esélyt, amit megkaptam az indulással” – mondta Loreen a döntőt követő sajtótájékoztatón. Mint kifejtette, a döntő előtt próbált minél kevesebbet gondolni az előadására. Egy kérdése válaszolva felidézte, hogy a péntek esti főpróbán a produkció részét képező színpadi hóesésben véletlenül lenyelt egy hópelyhet, ami egy pillanatra gondot okozott számára, egyet köhögnie kellett, ami borzasztó érzés volt, de szerencsére gyorsan túllépett ezen.

A vasárnap kora hajnalban kihirdetett végeredmény úgy alakult ki, hogy összeadták az egyes országok által adott kombinált (a nemzeti zsűrik értékelése és a tévénézők szavazatai alapján összeállt) pontszámokat. Az egyes országok által adott három legmagasabb pontszámot (8-10-12) a 42 országból bejelentkező szóvivők ismertették; a 7 ponttól egyesével lefelé következett a többi nemzeti pontszám.

A 2004-ben egy svédországi televíziós tehetségkutatón feltűnt Loreent már napokkal korábban a verseny legnagyobb esélyeseként emlegették, a Euphoria már a svéd és a finn slágerlistán is az első helyre került. Az énekesnő nagy átéléssel adta elő a popszámot, tánccal és performansszal kísérve. A dalfesztivál történetében ötödször született svéd győzelem, az elsőt 1974-ban a később világhírűvé vált ABBA együttes aratta Waterloo című dalával.

Loreen mögött a legnagyobb közönségkedvencnek számító, Oroszország Udmurt Köztársaságából érkezett Buranovszkije Babuski (Buranovói nagyik) és a Party For Everybody lett a második 259 ponttal, a szerb Zeljko Joksimovic pedig a harmadik (Nije ljubav stvar, A szerelem nem egy tárgy) 214 ponttal.

Az azeriek és a német eurovíziós stáb szervezése, a színpad, a látvány, a fény- és a hangtechnika egyaránt professzionális volt. A döntő alatt a zászlókat lobogtató rajongók ellepték a csarnokot, a sajtóközpontot és környékét.

A Magyarországot képviselő négytagú Compact Disco, amely a keddi elődöntőből jutott a fináléba, 19 ponttal a 24. helyen végzett Sound of Our Hearts című dalával. A Compact Disco – Walkó Csaba (ének), Lotfi Begi (groove-ok, extra zenei sávok, effektek), Pál Gábor (billentyűs hangszerek) és Sándor Attila (basszusgitár) – másodikként léptek színpadra, közvetlenül az első előadó, a brit Engelbert Humperdinck után, aki egyébként végül csak 25. lett. A Sound of Our Hearts (Szíveink dallama) előadásában a színpadon Szakos Krisztián (gitár) és Wéber Helga (vokál) egészítette ki a csapatot. „Amit a színpadon nyújtottunk, az szerintünk hibátlan volt. Úgy érezzük, hogy az itteni próbákon és előadásokon folyamatosan fejlődött a produkció, mindenki láthatta a mi 3 percünket, a teljes műsort és a szavazást is. Köszönjük azt a rengeteg szeretetet, amit Magyarországról kaptunk” – mondta Lotfi Begi és Walkó Csaba a Compact Disco szerepléséről. A finálé előtt a kifejezetten az Eurovíziós Dalfesztivál esélyeivel foglalkozó Europrediction 2012 közvéleménykutatása – szintén svéd győzelem mellett – még a kilencedik helyre várta Magyarországot. Wolf Kati tavaly Düsseldorfban 22. lett What About My Dreams (Szerelem, miért múlsz?) című dalával.

Az éjszakai döntő látványos showműsorában több helyi híresség is fellépett, köztük volt például a Düsseldorfban tavaly győzedelmeskedő azeri duó, Ell & Nikki (Ell, vagyis Eldar Kasimov egyben a döntő egyik műsorvezetője is volt), és a Kristálycsarnokban vendégként jelen volt Lys Assia, az Eurovíziós Dalfesztivál első, 1956-os svájci győztese is.

A szombati fináléba a keddi és a csütörtöki elődöntőből jutott be tíz-tíz ország, hatan – az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, a rendező Azerbajdzsán, Spanyolország és Németország – automatikusan kerültek a döntőbe.

A helyszínen mintegy 20 ezer néző, világszerte 100-120 millió tévénéző követte az 57. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. Miután az Európai Műsorsugárzók Szövetsége (EBU) által rendezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre, 2013. május 14. és 18. között Svédországban lesz az esemény.

Eddig 26 ország győzött Eurovíziós Dalfesztiválok történetében, a legtöbb győzelem – hét – az íreké. A dalfesztivál eddigi győztesei között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, köztük az olasz Gigliola Cinquetti (1964), a luxemburgi France Gall (1965), az osztrák Udo Jürgens (1966), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997).

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló