Hirdetés
Hirdetés

2023. május 21-én Diana Krall a Budapest Arénában

Diana Krall az egyetlen énekesnő a világon, akinek eddig nyolc albuma is a Billboard jazzslágerlista élén kezdett. Lemezei két Grammy-, és tíz Juno-díjat nyertek, valamint kilenc arany-, három platina- és hét multiplatina albummal büszkélkedhet. Diana Krall egyedi művészi képességei túllépnek a zenei stílusokon, és korunk egyik legismertebb művészévé tették. Ahogy a The New York Times nemrég megjegyezte, Krall birtokában van az „egyszerre hűvös és fülledt, kifinomult hang.”

A Vancouver melletti Nanaimo városában született énekesnő Kanada nyugati részén nőtt fel, és négy éves korában kezdett zongorázni. 15 éves korára már helyi jazz bárokban lépett fel, és édesapja bátorítására – aki olyan húszas-harmincas évekbeli billentyűs mesterek műveinek szakértő tolmácsolója, mint Fats Waller, James P. Johnson és Earl Hines -, eljegyezte magát a zenével. „Azt hiszem, apának minden felvétel megvolt, amit Fats Waller valaha készített, és én igyekeztem minél többet megtanulni belőlük.” – mondta erről az időszakról az énekesnő.

Diana Krall még tinédzser volt, amikor ösztöndíjat kapott a tekintélyes bostoni zenei Berklee College-ba. Debütáló albuma 1993-ban jelent meg, majd a következő években még további 3 lemeze, de a vízválasztó 1999-ben jött el, amikor megjelent a When I Look in Your Eyes. Az album példátlan módon, 52 hétig vezette a Billboard jazz toplistáját, és platinalemez lett az Egyesült Államokban és Kanadában. Krall következő albuma, a The Look of Love folytatta nemzetközi sikerét, és bekerült a Billboard albumlista legjobb tíz felvétele közé. Azóta egy sor lemezt adott még ki, amelyek mindegyike a listák élére került szerte a világon.

Diana Krall felvételei számos filmben felcsendülnek, előadói szerepkörét az évek alatt kiterjesztette a dalszerzésre, a produceri munkára és a hangszerelésre is, és sok más előadóval, köztük Paul McCartney-vel, Barbra Streisanddal és Tony Bennettel való együttműködésben csillantotta meg tehetségét. Sokat turnézik, a világon mindenhol teltházas koncertekkel, fellép a legnevesebb dzsesszfesztiválokon, valamint az észak-amerikai, az európai, az ázsiai és az ausztrál koncerttermekben.

Diana Krall a Veszprém Fest-en aratott hatalmas sikere után jövő májusban visszatér a Budapest Arénába, hetedik magyarországi koncertjére. Jegyek először a regisztrált Live Nation tagok számára elérhetők október 12-én 10 órától. A teljeskörű jegyértékesítés október 14-én 10 órától kezdődik a www.livenation.hu  és a www.funcode.hu oldalon keresztül.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók