Hirdetés

2020 – A Freakin’ Disco új EP-je dalról dalra

Ötszámos új kislemezzel jött ki 2020-ban a Freakin’ Disco. A 2020 megidézi az élő zene erejét, mély basszusokkal pörgeti fel az év végét. A zenekar új EP-jén három vadonatúj szám és kettő saját remix szerepel.

Őrületig fokozódó techno csapatás és elmélyült dallamok – ezek váltakoznak a Freakin’ Disco 2020 című új kislemezén. Az EP címe nem 2020 furcsaságaira vagy nehézségeire utal, hanem sokkal inkább arról szól, hogy a zenekar visszaidézze a koncertek spontánságát és szabadságát. Az öt számból hármat a tavaly év végi látványos vizuálokkal is megspékelt trafós koncertjükön játszottak először élőben. Emellett az NKA támogatásával megjelenő 2020-ra két remix is felkerült a This Time című számhoz, melyeket tavasszal a csapat Bandcamp-oldalán mutattak be.

Hirdetés

A 2020 EP-ről Szabó Sipos Ágoston, a zenekar dobosa mesélt:

„Egy olyan évben, amikor nagyon kevés lehetőség volt játszani, és iszonyatosan hiányzott a koncertezés nekünk is meg a közönségnek is, visszaidézzük, hogy milyen volt személyesen találkozni a Trafóban 2019 végén. Az élő zene erejét nem szabad elfelejtenünk! Ráadásul ez a három szám ebben a verzióban lesz először meghallgatható. Persze azért nem árt néha elmélyülni saját magunkban, újraértelmezni egy-két dolgot. Andris és Gábor csinált két teljesen eltérő megközelítésű remixet ugyanarra a számra. Szóval három Trafós live, meg két This Time remix. Viszlát 2020!”

És bár koncertekből hiány volt idén, a zenekar körül egyáltalán nem állt le az élet. A csapat Steve Dub producerrel – aki korábban a The Chemical Brothers-zel, a The Prodigy-vel és az UNKLE-el is együttműködött – dolgoznak jövőre megjelenő új zenén. Emellett Keresztes Gábor filmzenéje is ott lehet az Oscar-gálán, ugyanis ő szerezte a Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre zenéjét.

És akkor most jöjjenek a 2020 dalai egyesével:

Csizmás András:

Emlékszem, amikor úton a Malom fesztiválra, a határ előtt Gabi mutatott egy szám kezdeményt. Egy masszív techno alap volt, amibe néha becsapott egy pofátlanul nagy clap, óriás reverbbel. Már akkor nagyon megfogott a dal ereje. Később elkezdtünk közösen dolgozni rajta, jött hozzá gitár, dob, szintik, sok színezés meg vokál, aminek a dallamossága nem annyira jellemző ránk, de ebben az esetben mindannyian ráéreztünk. Ja, meg a techno fricska, hogy néhány része 5/4-ben van. Amúgy Malom fesztről hazafelé 7 óra alatt sikerült megtenni a határ előtti egy km-es szakaszt, mert valamiért be volt állva, de legalább volt időnk agyalni a számon. Ez most egy live verzió belőle, ami a decemberi trafós koncertünkön debütált.

Komjáti Áron:

A Fox az Eat the Dream és a Wolf tulajdonképpen egy nagy ív. A Fox-on dolgozva idővel mindnyájunkban egyértelművé vált a gondolat, hogy a szám gondos megszerkesztettsége egy ponton iszonyatosan kívánja, hogy elengedjük az addig visszatartott lovakat. Így hát ráeresztettük magunkat, jöttek az ötletek és viszonylag gyorsan, néhány próba alatt megszületett a Wolf strukturája. Az Eat the Dream mély gondolatisága után váratlanul pofáncsap, majd egy perc arcletépős csapatás után hirtelen két szintet visszalép és a kimért minimál technót újra építve szépen lassan megint a teljes őrületig emelkedik. Ennek a dalnak is a Trafóban volt az ősbemutatója.

This Time – A This Time eredetileg a zenekar National Jazz Fuckers című lemezén hallható, tavasszal azonban két saját remixet is készített hozzá a zenekar.

Keresztes Gábor:

Először ez nem egy remixnek indult, hanem azzal kísérleteztem, hogy hogyan lehetne újragondolni, amit élőben játszunk a zenekarral. De aztán túlságosan eltávolodtam az eredetitől. És ha már így alakult, akkor megfuttattam a ‘This Time’-ot a saját univerzumomban.

Csizmás András:

Olyan remixet akartam csinálni, ami messze megy az eredetitől. Jól esett olyan zenét írni, ami kiszakít a megszokott mederből és ráállít valami teljesen másra, amibe bele lehet feledkezni. Miközben csináltam egészen el tudtam felejteni a körülöttem zajló eseményeket. Kívánom, hogy ez a hallgatóval is megtörténjen.

Kommentek

Gigantikus, országokon átívelő, élő segélykoncertet rendeznének már nyáron az EU-ban

Nagy sztárokkal tartanának segélykoncerteket, az összes EU-tagállamban.

Wanted Podcast #28 // Spions, Beatrice, CPG: magyar punk kiskáté a Szennyhullám alkotóival

A Laki Gergellyel és Horváth Danival folytatott beszélgetésből az is kiderül, ki váltotta le Erdős Pétert, illetve náci volt-e Johnny Rotten?
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
720FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

A Trottel kétharmada mesél az új lemezről – Videópremier

A riporter/operatőr Kovács Tamáson kívül Rupaszov Tamás zenekarvezető, a házigazda Csabi, és az ő két kutyája volt jelen.

Élőben a törökfürdőből – Premieren a Kerekes koncertfilmjének egyik dala

A 200 000 darab aranyozott mozaikkal burkolt kupola alatt, a medencében épített színpadon rögzítették a Live: Water címre hallgató koncertfilmjüket.

A Tudósok operát ír Kim Dzsong Un felkérésére

A Phenjani Operaház különös felkéréssel kereste meg az ideológiailag radikális, elkötelezetten el nem kötelezett Tudósok összművészeti művészegyüttest.

Az élesre késelt ellenfénytől a medveszakállcibálásig – Telódemóval jelentkezett az Unholy Sativa

Underground premierünk mondhatni jutalom az év végén az ilyesmire fogékonyaknak. Egy telefon, egy mikrofon, meg egy pár rakéta, de ezt már csak mi tesszük hozzá.
00:29:57

STEREOCHROME Episode 03 // Jónás Vera – Itt a Lángoló és a Compact Tv közös sorozatának harmadik része

A harmadik részben Jónás Vera mondja el, mire is kellett vécépapír-guriga az oviban, hogy már gyerekkorában előadásokat tartott, hogy miért zavarja a exhibicionizmus és még sok másról beszél.
Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Westernnel tért vissza a Middlemist Red, de hogyan? – lemezkritika

Előrelépést is jelent a Middlemist Red történetében, vagy csak egy új fejezetet? Megpróbáljuk megfejteni.

Minden meghallgatással egyre jobb – Az új Trottel LP-ről

Oké, ez már nyilván nem az, amit a rock és punk puristák elbírnak, de attól még jó és úttörő.

Sziporkázó mesétől az etno-remixig – Három lemez terítéken

Odaadó igyekezet a művészi magas fok megvalósítására.

Már majdnem igaz zenekar – Meghallgattuk az új Killer Be Killed-lemezt

Kezdenek összeérni Max Cavalerával a mastodonos, Dillinger Escape Plan-es, converge-es tagok.

Az élet kiteljesedése – Meghallgattuk a Makám, a Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák és Guessous Mesi új albumát

Olyan lemezekkel rukkoltak elő, amik önnön létükkel húzzák alá, hogy az élet a költészet tükrében tud igazán kiteljesedni.

Beszámolók

Zenés tábor a hegyen – Ilyen volt a vírus szülte Fekete Zaj Fesztivál

  Baromi jól indult ez az év vagy legalábbis elég jónak nézett ki koncertfelhozatalban. Még februárban is azon lamentáltunk Fekő kollégával, hogy milyen durva lesz...

Egy hallásplasztikai sebész naplója – Ilyen volt a Swansról szóló dokumentumfilm

Ha már dokumentumfilmről van szó, hadd kezdjem két személyes élménnyel. 1986-87 körül találkoztam először a Swans-szal, egy agyonmásolt kazettán, amit egy régi cimborám mutatott meg...

Mély férfibánat a magas elefántcsonttoronyból – Leprous, Klone @ Dürer Kert, 2020.II.19.

A Leprous-szel a tavalyi Pitfalls lemez miatt ismerkedtem meg közelebbről. Tudtam róluk azelőtt is persze, de a kiállás, a műfajmegjelölés, a kritikai visszhang és...

Ria-Ria-Eufória – Five Finger Death Punch, Megadeth @ Papp László Sportaréna

  Az avokádó (Persea americana) a babérfélék (Lauraceae) családjába tartozó, örökzöld, alacsonyan elágazó, terebélyes ágrendszerű, 10–20 méter magas fa. Fehérjében és olajokban dús termése 2016-ban a Kárpát-medencében önkéntelenül...
Audiópartnerünk

Egy napra koncertekkel teli online játék lesz az egyik legnagyobb cseh fesztiválból

Nem a nyári fesztivál helyett rendezik, csak kiegészítő bulinak, a jegyeket pedig nagyon gyorsan elkapdosták.

Gigantikus, országokon átívelő, élő segélykoncertet rendeznének már nyáron az EU-ban

Nagy sztárokkal tartanának segélykoncerteket, az összes EU-tagállamban.

Wanted Podcast #28 // Spions, Beatrice, CPG: magyar punk kiskáté a Szennyhullám alkotóival

A Laki Gergellyel és Horváth Danival folytatott beszélgetésből az is kiderül, ki váltotta le Erdős Pétert, illetve náci volt-e Johnny Rotten?

Virtuális zenészekkel és influenszerekkel jönnek a cégek

A CES-en megnéztük még, tudnak-e újat mutatni a vezeték nélküli fülhallgatók, és hogyan lehet egyszerűen megtanulni zongorázni.