Hirdetés

20 cég termeli az egyszer használatos műanyagok több mint felét

Nagyjából ezer olyan vállalatot vizsgáltak meg, ami egyszer használatos műanyagokhoz állítja elő a nyers alapanyagokat. Olyan műanyagokról beszélünk, amik egy használat után mennek is a szemétbe, mint például a műanyag zacskók, élelmiszer-csomagolások vagy műanyag üvegek.  A kutatásból az derült ki, hogy az egyszer használatos műanyagok 55 százalékát 20 nagy petrolkémiai vállalat állítja elő.

Az is kiderült, hogy mely országokban a legmagasabb az egy főre eső egyszer használatos műanyagból adódó szemét. A lista élén áll Ausztrália, fejenként évi 59 kiló egyszer használatos műanyaggal, a második az Egyesült Államok 53 kilóval, majd Dél-Korea 44 kilóval, holtversenyben Angliával, ötödik helyen pedig Japán áll, évi 37 kilóval.

A műanyagok iránti kereslet növekedésének egy része abból adódik, hogy a világjárvány miatt megnőtt az igény a maszkokra, kesztyűkre és egyéb orvosi felszerelésre.

A kutatás nemcsak azt a 20 vállalatot nevezte meg, amik az alapanyagot biztosítják, hanem azt a 20 bankot is, amik a pénzügyi támogatást biztosítják hozzá. A cégek között a legnagyobb az ExxonMobil, a listán szerepel a Dow, Sinopec, Indorama Ventures, Saudi Aramco, PetroChina, LyondellBasell, Reliance Industries, Braskem, Alpek SA de CV, Borealis, Lotte Chemical, INEOS, Total, Jiangsu Hailun Petrochemical, Far Eastern New Century, Formosa Plastics Corporation, China Energy Investment Group, PTT és a China Resources.

A jövő műanyagszemét-krízise mindössze 20 vállalat kezében van

– világított rá Dominic Charles, a kutatást közlő Minderoo Alapítvány pénzügyi és átláthatósági vezetője. Szerinte ez egy rendkívüli lehetőség arra, hogy a törvényhozók vagy a pénzintézetek képesek legyenek elérni, hogy ez a 20 nagy cég újrahasznosított műanyagot állítson elő. Eddig leginkább egyéni döntéseken múlt, hogy ki mennyire szeretné visszaszorítani az életében az egyszer használatos műanyagok felhasználását. A jelentés szerint azonban az elkövetkezendő 5 évben várhatóan 30 százalékkal növekszik majd a műanyaggyártás, ezért is lenne fontos, hogy a vállalatok ne egyszer használatos műanyagokat állítsanak elő, hanem újrahasznosítsanak.

Az érintett cégek közül több is jelezte, hogy komoly összegeket fordít arra, hogy az egyszer használatos műanyagok környezetre gyakorolt hatásait csökkentse, illetve hogy az újrahasznosítás lehetőségén dolgozzon, ami már közelebb van, mint gondolnánk.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk