Hirdetés

(18+) Brutális videóval az állatkínzás ellen – Premieren a Mangani 808 új klipje

Volt már párszor premierünk a zenekartól, de azért elmondjuk, hogy a Mangani 808 Busa Pista rockreinkarnációja. Ők olyat is mondanak rá, hogy a Headbangers Ball és Yo! MTV Raps szerelemgyereke.

“A reppeseknek kemény, a heavy-metál rendőrség megveti, a pophoz meg köze sincs, szóval szívás az egész.”

A zenekar négy éve létezik, ami idő alatt két EP-t adtak ki. Az első kislemez dalai felkerültek egy válogatás bakelitre a Budapest Vinyl gondozásában. A második, Hős utca EP után nem sokkal a Covid pihenőpályára rakta a zenekart. Az elmúlt egy évben szép lassan összerakták a most májusban megjelenő Majomparádé című lemezük anyagát, amiről már egy dal klip formájában elérhető volt.

Most a Torreádor halála című dalhoz készítettek egy kis videót, ami önmagáért beszél.

“Elég erős jelenetek láthatóak benne, gondolkodtunk egy light verzión is, de nem szeretnénk ezt a dolgot szépíteni. Őszintén elítéljük az állatkínzás bármely formáját, beleértve a bikaviadalokat is. Van úgy, hogy visszanyal a fagyi, erről szól a dal és klip. A klipet Sípos Béla vágta.”

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk