Hirdetés
Hirdetés

111 – dalról dalra a Mehringer zenekar első nagylemeze

Az első Ezt is loptuk! című bemutatkozó EP-jük után, október végén megjelent a Mehringer zenekar első nagylemeze 111 címmel, amit december 30-án fognak bemutatni az Akváriumban. A lemezen hallható dalokról beszélgettünk a zenekar tagjaival, Mehringer Marcival, a zenekar frontemberével, Kővári Dániel basszusgitárossal, és Tormássy Lorka gitárossal, amiből az is kiderül, hogy a nem várt helyzetek is hozhatnak fordulatot a dalszerzésben.

Hirdetés

ISTEN

Dani: Mikor készítettük az albumot, leutaztunk Badacsonyba egy pár napra, hogy ott tartsunk dalszerző-sessionöket. Ez a dal a negyedik nap környékén született meg, amikor Lorkának jött egy ötlete, hogy írjunk egy olyan dalt, amiben mindenki meg tudja mutatni a saját maga zenei tehetségét.

Lorka: Azt akartam, hogy írjunk egy olyan dalt, ami nem az eddig megszokott egyszerűbb felépítést tükrözi, hanem menjünk el egy komplexebb irányba, amiben teljesen elengedjük azokat a sémákat, amikkel eddig dolgoztunk. Az volt a cél, hogy írunk egy olyan dalt, aminek a hosszúságát az szabja meg, hogy meddig tudunk elmenni zeneileg, ha nem állunk meg csak azért, mert már túl hosszú. Így hoztunk össze egy majdnem hétperces dalt.

Marci: Az elején hallható zongoramenetet Lorka már megírta jóval korábban, a többi része pedig organikusan haladt tovább, mindig hozzáadtunk külön részeket. A szövegnek nem volt egy előre meghatározott mondanivalója, hogy miről fog szólni, ez is a dallal együtt fejlődött. A szöveg önmagában azt járja körül, hogy van-e isten vagy nincs. Ez nem a vallásról szól, hogy hívők vagyunk, vagy sem, mert nagyon változó a zenekaron belül. Amikor a baleset után, Frick kivételével, kiengedtek minket a kórházból, elkezdtem hangjegyzetbe felmondani a gondolataimat, amiből összejött három percnyi anyag, amik javarészt arról szóltak, hogy olyan dolgokkal foglalkozunk az életben és olyan dolgokat részesítünk előnyben, amik nem számítanak és fel sem fogjuk, hogy mennyire hamar, mennyire könnyen vége van az életnek. Másnap pedig ezt a szöveget ráraktam a már meglévő zongoramenetre. Ez az egész isten történet abban teljesedett ki, hogy először megírtuk, aztán pedig megéltünk hónapokkal később, amit megírtunk, és szerintem most még kevésbé tudjuk erre a választ, hogy van isten, vagy nincs, mert egyszerre történt egy szörnyű dolog, amiből később lett egy tök jó. A lemez.

HOVÁ FUTHATNÉK

Dani: Szintén ezen a dalszerző-session túrán született ez a dal. Első este a többiek hamar kidőltek, mi pedig hárman, Marcival meg a fotósunkkal, Tücsivel beszélgettünk és egyszer csak arra jutottunk, hogy essünk neki a daloknak, aminek a végeredménye az lett, hogy ameddig mindenki aludt, mi hárman összeraktuk a teljes nótát.

Marci: Hallgattuk a The Pharcyde Runnin’ című számát, és a can’t keep running away sorokra rárímelt, hogy hová futhatnék, aztán erre felhúztuk az egész dalt, hiphop-os beattel, amire ráraktuk a szövegjegyzetbe összeszedett szövegrészeket. A végén egy olyan összképet kapott, ami azt tükrözi, hogy folyton úton vagyunk, és ez a sok utazás azonosítva lett a problémák elől való rohanással.

EGYSZERŰ NŐK, EGYSZERŰ FÉRFIAK

Marci: Ez a legrandomabb dal, ami létezik a lemezen. Az ötlet hot-dogozás közben született meg, amikor sikerült egy szörnyen rossz vega hot-dogot választanom magamnak. Zöldségekből összemasszázott valami, amit virslinek hívnak, de egyáltalán nem az. Mellém állt egy néni ugyanilyen vega hot-doggal, amibe már bele volt harapva és láttam rajta, hogy rettenetesnek tartja ő is, hiába nyomta agyon ketchuppal meg mustárral, hogy valami íze legyen. Egymásra néztünk és arra gondoltam, hogy ezek az egyszerű nők, meg egyszerű férfiak, ilyen bonyolultan csinálnak ilyen egyszerű dolgokat. Közben meg vannak bonyolult nők meg bonyolult férfiak, és egyszerűen csinálnak bonyolult dolgokat. Gyakorlatilag itt született meg a dal, erre a válaszolgatásra, amire Dani írt egy gyönyörű népdalos alapot.

Dani: Szerintem pont ez a váltakozás adja meg a dalnak a dinamikáját. A refrén az viszonylag mozgósabb, dallamosabb, a népdalos rész pedig pont ennek a mozdulatsornak a párja. Olyan, mint egy lendületvétel.

Lorka: Valljuk be, hogy ezt a dalt azért írtuk, hogy meghívjanak minket a Fishingre végre.

Marci: Igen, ez egy kollektív zenekari álom, mivel tizenkét éves korunk óta minden Fishingen ott vagyunk, a legnagyobb sárban sátrazva, konzerven tengődve.

ELADÓ

Lorka: Ez a kedvencem a lemezen!

Marci: Mert ebben van a legtöbb jogdíjad.

Lorka: Mindenki hallgassa meg! Ez egy tök jó kis nóta.

Marci: Mikor fel akartam tölteni a lemezt az Artisjusba, akkor mondtam a srácoknak, hogy nem fog menni, mert nincs benne egy árva sorom se, úgyhogy leosztottak nekem egy százalékot, hogy ne nekik legyen vele munkájuk.

Dani: Ezt a dalt még évekkel ezelőtt írtuk ketten Lorkával, szóval volt ideje megérni. Tisztán emlékszem, hogy amikor átküldte, ültem a nappaliban a kanapé karfáján és annyira megfogott, hogy percek alatt megírtam rá a komplett szöveget. A dal mindenkinek szóljon arról, amit ő érez, senkitől nem akarom azt elvenni, hogy elgondolkoztassa, ha magáénak érzi.

3/4

Lorka: Az egész lemeznél fontos kihangsúlyozni Demko Matyit, zenei édesapánkat, ennél a dalnál pedig különösen hangsúlyos az ő közreműködése, ugyanis ennek a nótának az alapja az ő munkáját tükrözi, és nem csak ezért a dalért, hanem az egész lemezért nagyon hálásak vagyunk neki.

Marci: A dalnak a címét pedig fedje homály, hogy miért ez maradt. Eredetileg csak munkacímnek szántuk, de aztán véglegesen is ezt használtuk. Ez a legszexibb dal a lemezen, a legmocskosabb szöveggel, amit valaha írtam, és ebben van a legtöbb harag is, és talán nem is kell ehhez többet fűzni.

PIROS MARLBORO

Marci: A Piros Marlboro nem cigaretta ihletésű, sokkal inkább egy régi Halott Pénz dalból fakad, név szerint az Angard című számból. Nekem nagyon tetszettek azok a régi Halott Pénz-dalok, amik rock alapokra voltak írva, és akartam egy olyan dalt, ami tök egyszerű, tempós, és koncerten igazi bulihangulatot hoz. A szövegi részét tekintve az ellentétek adják a lényegét a dalnak, ezért is lett ilyen ironikusan arcoskodó. Hiába az ismertség, mi még mindig ugyanazt a kisfröccsöt isszuk és ugyanazokra a helyekre járunk, mint fiatal korunkban, csak most már azzal foglalkozunk, amit szeretünk csinálni. Ezekre az ellentétekre tesz egy alátámasztást a klipjeinkben szereplő Astra is, amit a nagypapámtól kaptam. Mellesleg minden magyar családnak legalább egy Opel Astrához köze van, ha nem neked, akkor valaki másnak biztos van a családban. Ez egy ilyen magyar dolog. Mindenhova ezzel a kocsival járunk, ez a mi zenekari autónk, amivel, ha menni kell valahova, megyünk, ha klipbe kell, akkor pedig jön. Nincs AMG Merci.

OTTHONOM

Marci: Azt gondolom, hogy a szüleinken túl mindannyian azért vagyunk olyanok, amilyenek, mert fantasztikus tanáraink voltak. Nekem nagyon sok tanárom volt, akiket mai napig iszonyatosan becsülök, ezért is szomorít el mélységesen, hogy nincsenek rendesen megbecsülve. Sok dalszövegemben azért érezhető úgy, hogy én nem értek egyet a sznob életfelfogással, mert én csak azokat az embereket tudom becsülni, akik nem csak élvezni tudják azokat a dolgokat, amiket birtokolnak, hanem meg is tudnak dolgozni értük. Ezt a szöveget a tanári tüntetéskről szóló cikkek indíttatására írtam, ahol kiemelték a béreket, és belegondoltam, hogy kétszázezer forint mennyi mindent takar be a zenekarnál. Az gyakorlatilag annyi, hogy kiveszel egy buszt és elmész vele Pécsről Debrecenbe meg vissza. Én el akartam menni pár éve Angliába, csak azért maradtam itt, mert ezeket a dolgokat máshol nem mondanám el, és nem érdekelne, itt viszont érdekel. Minden utalás a magyar valóságról szól.

BYE-BYEALEX

Marci: Egyáltalán nem Bye Alex ellen szól, ez egy fricskának indult. Amikor dolgoztunk a dalokon elküldtem Alexnek a dalt, hogy ő is értse, ez nem egy bief. Összefoglalja azt a korszakot, amit én az X faktor után megéltem, hogy mennyi álművész van, és a kiadók mennyire tisztességtelenül bánnak azokkal az emberekkel, akik elmennek gyerekfejjel ilyen műsorokba. Magamutogatásról, sznobságról és a kiadóknak az álságosságáról szól. Ez a szöveg eredetileg egy vers volt, amiben rádöbbentem, hogy a valóság az arról szól, amit az ember önmaga meg tud alkotni. Erre pedig a legjobb példa ez a lemez, meg a projekt, amit a srácokkal együtt csinálunk, hogy lépésről lépésre haladunk.

Dani: Én a dudát mindenképp kivenném a végéről.

Marci: Most már ott marad.

KURVANAGYFALU

Marci: Punk dalnak indult eredetileg. Van egy ilyen elgondolásom, hogy az egész ország egy kurvanagy falu, ahol minimum egy olyan embert ismersz, aki már lefeküdt a csajoddal és minimum egy olyan csávót ismersz, akinek a csajával már lefeküdtél. Azért van így, mert iszonyatosan kicsi minden, és egy nagy falu ez az egész ország. Mindig, minden, mindenkihez visszajut. Nem tudsz semmit titokban csinálni, úgy, hogy máshoz annak ne legyen köze, hanem újból ugyanazokat a köröket futod. Erre gondoltam én, hogy teljesen mindegy, hogy Pest vagy Pécs, az egész ország egy nagy falu. A dal első fele egyetemistákról szól a második fele pedig a mi testvériségünkről, ami már a balesetünk után íródott. Lorkának volt Badacsonyban egy olyan mondása, hogy együtt a sárban együtt a sírban, ami majdnem a lemez címe is lett. Ez az, ami ránk a leginkább jellemző.

NEM HALOK MEG SENKIÉRT

Dani: Alapvetően egy zongorás ballada lett volna. A zongoramenetet Marcsek Máté küldte nekem, amire én írtam kettő verzét, amit egyből ki is dobtunk, aztán pedig a zongora részt írtuk át teljesen. Mindent átalakítottunk benne, ami végül egy 80-as évekbeli hangzást eredményezett, szaxofonnal felturbózva. Szóval a végére egy 80-as éveket megidéző pop ballada lett belőle.

Marci: Lionel Richie flashem van ettől a daltól, és mindig a Say You, Say Me sorok jutnak eszembe.

ROSSZ TÁRSASÁG

Lorka: Ennek a dalnak a kezdeti verzióját egy pörgősebb Aurevoir-dalhoz tudnám hasonlítani.

Dani: Egy teljesen másmilyen zenének indult, mivel tavaly még nem volt semmilyen HD felszerelésünk, meg semmilyen rásegítésünk, ezért nyilván azt tudtuk hozni, amit a hangszereink ki tudtak hozni magukból.

HAMU TÉR (LEHET MÁST)

Dani: Ezen a dalon nagyjából hét évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni. Otthon zongorázgatás közben született meg a téma, azóta évente egyszer-kétszer elővettem, de nem nagyon jutottam vele semmire. Egyszer hamarabb értem oda a próbaterembe, mint a többiek, és az ottani zongorán elkezdtem játszogatni, és akkor lett készen a dal. A dallamot megtartottuk belőle, de így is sokat változott a folyamatok során, és nekem végső soron sokkal jobban tetszik ez a verzió, mint amit legelőször megálmodtam. Elvitt egy olyan világba, ami nem egy szomorú közeget teremt meg, hanem egy erősebbet, dühösebbet, amit a hangszerelés ad meg neki. Én kifejezetten szeretem, hogy nem egy popdal sémára épül, mert refrén rész nincs is benne, és ettől nagyon különleges, mert ilyen dalunk nincs is egyáltalán.

Marci: Csináltunk egy zenei refrént, egy rock dropot, a végére pedig raktunk egy olyan refrént, ami egy outro az egész lemezhez. Azért lett ez a lemeznek a záródala, mert minden érzést összefoglal magában. Az utolsó négy versszak már önmagában pedig csak arról szól, hogy tényleg elég volt, és itt van a vége ennek az egésznek.

A lemezbemutató koncertre jegyek még kaphatók!

További információk a koncert Facebook eseményénél és a zenekar Facebook oldalán!

A teljes lemez pedig itt érhető el:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,995KedvelőTetszik
3,061KövetőKövetés
3,850FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók