Több mint egy évtized után, augusztus 11-én The Death Of Randy Fitzsimmons címmel érkezik a THE HIVES hatodik stúdióalbuma. A lemez Bogus Operandi című nyitódalához Aube Perrie (Harry Styles, Megan Thee Stallion) rendezett videót, amit lentebb be is fogadhattok audiovizuálisan.
Az album címe a THE HIVES állítólagos alapítójára, mentorára és dalszerzőjére, a rivaldafényt kerülő Randy Fitzsimmonsra utal. A történet szerint, nemrég felfedeztek egy eldugott gyászjelentést és egy rejtélyes verset a zenekar szülővárosa, Fagersta helyi lapjában, melynek alapján megtalálták Fitzsimmons sírkövéhez jutottak. A frissen betemetett gödörben azonban nem emberi maradványokat találtak, hanem néhány kazettát, öltönyöket és egy papírdarabot, amin a „The Death Of Randy Fitzsimmons” felirat volt gépelve, mintegy sugalmazott lemezcímként. Természetesen, mivel egy kis misztikum mindig jól jön egy új lemez megjelenésekor, nem szeretnénk feszegetni, hogy ez valóban megtörtént, avagy egy ügyesen kitalált reklámkampány része, mindenesetre a zenekar elmondása szerint a lemez anyaga a kazettákon talált demófelvételek alapján készült.
Arról, hogy milyen az új anyag, az énekes, Howlin’ Pelle Almqvist így fogalmazott:
„Nem lettünk érettebbek, meg semmi ilyen baromság, mert ugye ki a fasz akar érett rock n’rollt? Úgy érzem, az emberek mindig itt tévednek. Ez olyan, mint a rock n’ roll, csak felnőtt…” – ilyesmire senki sem kíváncsi. Ez szó szerint kiöl minden szart az egészből, ami jó. A rock n’roll egy örök tizenéves, aki nem tud felnőni. Ez az album pontosan ezt az érzésvilágot hordozza, ami mindannyiunk számára nagyon izgalmas – és ezt a szart nem lehet megjátszani.”
Az album számlistája a következőképp alakul:
01. Bogus Operandi
02. Trapdoor Solution
03. Countdown To Shutdown
04. Rigor Mortis Radio
05. Stick Up
06. Smoke & Mirrors
07. Crash Into The Weekend
08. Two Kinds Of Trouble
09. The Way The Story Goes
10. The Bomb
11. What Did I Ever Do To You?
12. Step Out Of The Way
Addig is, amíg mindez teljes egészében meghallgatható lesz, itt a korábban említett felvezető videó.