Hirdetés

/ˈdɪskəʊ/ – Premieren és dalról dalra az Amoeba új lemeze

A műfaji skatulyákat hátrahagyva, 2015-ös bemutatkozó lemezük után idén megjelent a második Amoeba-lemez /ˈdɪskəʊ/, azaz Diszkó címmel. Az album hangzásvilágáról, a háttérmunkákról és az alkotói folyamtokról mesélt nekünk dalról dalra Sabák Péter zenekarvezető-basszusgitáros, aki pár jövőbeli tervet is megemlített a dalok kapcsán, illetve természetesen a lemezt is meg lehet hallgatni most azonnal.

  1. Fallin’

Eredetileg ez egy basszus témából indult amire később került egy funk lüktetésű dob. Kb 800 verzióban próbálgattuk, mire kialakult a végső formája. Elhagytuk a tört funk lüktetést és egyenes 4/4 es dob került alá. Így sokkal jobban tudott érvényesülni az amúgy is szétritmizált zene.

Sabák Péter (Fotó: Kelemen Gergő/BUSH)

  1. Conan

Ez egy arpeggios basszustémából indult csakúgy, mint a Fallin. Lett belőle egy száraz nyers verzió majd kicsit “megheftűltem” az éneket. Ahogy megszólalt ,a hozzá társított vokál harmónia, rögtön a új-zélandi Connan Mockasin jutott eszembe, innen a cím. Később tökéletesítettük, ráfolyattuk a szintiket, mert az én billentyűim nem voltak elég pontosak.  Kiszedtük belőle ami felesleges és benne hagytuk amit tetszett és azt feljátszottuk élőben. Közben körvonalazódott hozzá egy B részt, ami egy Bud Spencer filmzenére emlékeztet.  Így végül ez a két világ egész jó összhangba került. Majd mint megannyi dalra, Méhes Adrián írt szöveget.

  1. FTSU

Fuck This Shit Up. Czirják Tamás a dobos vett egy midi kontrollert és az első beat amit csinált rajta az ennek a számnak az alapja lett.

A sok jammelés alatt éreztük hogy jól működik élő hangszereléssel, de hiányzik belőle valami váltás, ezért bele gyömöszöltünk egy broken beat betétet. Szeretjük megtörni a dolgokat. Majd erre került ez a mélyen szántó, velős életigazság, mely úgy hangzik: Fuck This Shit Up.

  1. Bonsai

Ez az egyetlen olyan dal, aminek a dobja egy próbatermi, felvételből lett loop-olva. A témák különböző szintikből lettek kifacsarva. Az egyik ilyen téma fuvolához hasonló, amit a koncerten igyekszünk reprodukálni Vidakovich Izsák segítségével. Egy figyelmes fül meghallhatja benne a sokatmondó ré mi fá szó lá tí dó szöveget, amely két szólamban, egymást keresztezve indul el és ér véget. Valamiféle japán hangulat árad ebből a dalból, ezért lett a cím.

  1. Remember

Ez tipikus példa arra, hogy egy minimál dob és basszus alapbol kiindulva mit képes egy zenekar hozzáadni a készülő trekk-hez. Ugyanis kezdetben egy pofátlanul egyszerű loop volt csak meg, és szépen épültek rá a különböző harmóniák, részek, vokálok és a végén, egy Amoebánál ritka gitárszólóban teljesedett ki az egész. Azt imádom még benne, hogy sikerült felpitchelnem a vokált és ezért teljesen olyan érzés, mintha egy nő énekelné velem a refrént.

  1. Sabs fav

Sabák kedvence. Nagyon elmebeteg. Kicsit  Louis Cole beütése van nekem. Próbáltunk egy  tört elektronikus cuccot csinálni. Egy olyan jazz standardből jött, amit néha koncerten játszunk és annak egy átgyötört változata lett ez a szám. Nagyon táncos broken beates. Csak azok tudnak rá táncolni, akiknek van ilyen kattanásuk. Nekem van.

  1. Sunlight On The Moon

Ez az egyik dal, ami megjelent már korábban single-ként. A 2015-ös Keep The Funk Alive lemezünk kapcsán dolgoztunk Berger Dalmával, de jóval azelőtt, egy közös projektben Dizko Stu néven született egy lemez , ami sosem látta meg a napvilágot. Ez az anyag kiváló alap volt a zenekar újjáélesztésére, mivel e számok mentén kezdtük el az új lemez ötletelési és próbálási folyamatait. Ezekhez a dalokhoz nyúltunk vissza, és az volt a terv, hogy átvisszük őket sajátos hangzásba. Tehát ennek a dalnak az alapja, a saját magunk által készített saját magunk remixe, ha úgy tetszik.

  1. Standing in the rain

Egyik nap bementem a próbaterembe ami még a Dürerben volt és már kész is volt a trekk. Boros Levi feldobolta, felvokálozta. Sági Viktor egy gyönyörű folyós gitárkíséretet rittyentett ,majd sokkal később ismét elővettük és pár szólisztikus, magas basszus szólammal meglocsoltam. Ez jobban elüt a többi számtól, kicsit más világ, valószínűleg azért, mert nekem nincs benne a kezem annyira. Egy lassú melankolikus cucc. Ez az egy az, amit még sose játszottuk élőben, talán most majd fogjuk, ha jól össze tudjuk próbálni.

  1. Eric

Stúdióban egy jamből született. Leültünk és csak játszottunk, egymásra néztünk, hogy jó lesz? Jó lesz! Eric a címe, mert valamiért Eric Clapton jut eszembe. Volt róla szó, hogy ne rakjuk rá a lemezre, de nagyon kellemes hallgatni, úgy hogy rajta hagytuk.

  1. Afroken

Az az érdekes ebben a számban, hogy simán el lehet rontani a hallgatását és akkor nem érted mi történik a zenében. A pergő nem kettő-négyre jön, hanem kicsit később. Ezért előfordul az hogy ha nem előről hallgatod hanem csak úgy bele csusszansz akkor érthetetlen káosz az egész . A saját zenénket nem tudtuk jól hallgatni-érted?! Arra kellett törekednünk, hogy legyen egy olyan sorvezetőnk, ami alapján  nem lehet elrontani a hallgatást, ezért minden egyre került egy perkusszív emberi hang. Ez a dal kifejezetten a ritmikáról szól, egymáson forognak különböző ritmusok és ha jól játssza az ember és együtt van, akkor ki tud adni egy bólogatós zúzós egységet, de vigyázz, figyelj az egyre. Csak akkor működik, ha jól össze van rakva.

  1. Sincinnati

Az akkordmenet Molnár Bencze szerzeménye. Ennek igazi old school disco hangulata van, kicsit Abbás szerintem. Egészen másnak indult, amikor felvettük egy elektrobeat szám volt, aztán Bencze elkezdte játszani zongorán, és ez lett belőle. Ehhez a dalhoz készül klip is, amin már régóta dolgozom, várhatóan januárban meg is fog majd jelenni.

  1. Love Is All Around

Ez volt a második single ami megjelent, úgyhogy ez már egy hete hallgatható. Molnár Bencze csodálatos akkordjaiból indult. Próba utáni sörözés közben jött rá a szöveg, amit Viktor talált ki , tetszett a minimalizmusa. Eredetileg úgy terveztük, hogy végig csak ez az egy mondat lesz full monotonon….(Baby it ain’t that hard). Végül nem bírtunk magunkkal es persze hogy beleerőszakoltuk azt a B részt, amitől amúgy ezerszer jobb lett. Vidéken a cirkuszkocsimban kevertem a számot, ahol a szomszédom AnnaElza, akinél épp vendégeskedett Kanizsa Georgina. Átjöttek egy-két sörrel és megkérdeztem lenne-e kedve ráénekelni, így a B részben szereplő női vokál, az egyetlen vendégénekes a lemezen.

A dalok először december 17-én az Akváriumban fognak megszólalni, de előtte a Dagoba-bisztróban lehet lemezmegjelenőset bruncholni a zenekarral most vasárnap.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk